Print this page

Lőrincz József versei

ÉBREDÉS

Szeretnék a tavaszban mindenes lenni,
Aki a hangokkal mindent megtehet,
Csodát művelnék a Kertben,
Mikor elcsörgedeznek a telek.

A fákat tele aggatnám apró kis csengőkkel,
Minden ágra kötnék egy napszálat,
Raknék egy-egy fészket mindenhova,
Ahol a végtelen csend megszállhat.

Kikeletkor, mikor az ember, mint madárfészekből, magából kilát,
Madarakat röppentenék fel, hogy örüljenek a fák.
Az ágakra kötött napsugárszálaknak neki röpülnének:
Tele lenne csodás csilingeléssel az élet!

ALTEREGÓ

Kedvemet más hordozza,
Más örömének ragyog a fodra,
Ha kezedhez érek.
Másban fogan hozzád az ének,
Másra ragyog fehérje fogaidnak,
Szemeid kegyet más szemének adnak.
Mindig a más háta mögött állok.
Általam más hoz neked virágot.

ŐSZI FÁK

A Kertben az öreg almafák
A lábukon már alig állnak
Szédülten pislognak egymásra
Mint akik már alig nevezhetők fának
Gyümölcsük nincs irigyen bámulnak
A fiatalabb nemzedékre
Hogy ők már hajtani se tudnak
Új ágakat csak úgy elvétve
A délután a dombok közt
Mint fej nélküli lovas átüget
Ahogy megérinti a fákat
Valami ezüstfonalak lepik el
És fonják be a kérgüket
A nyugati égről fáradtan néz le rájuk
Sajnálkozva
Egy halványsárga nap
Lefekteti a sápadt gyepre őket
És az árnyékukat.

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány