Print this page

Ferencz Imre versei

ESZTENDŐK
Ivan Seholovnak

Minden évem szökőév volt
minden esztendőm megszökött
mi maradt belőlem kérdem
ünnepek s köznapok között

pezsgő pukkant szilveszterkor
foszló kalács az asztalon
négy évszak tizenkét hónap
új naptár simult a falon

egy havazás lepedője
leplezte le az érkezőt
és a tél az elmúlt évre
ráterített egy szemfedőt

reméltük jobb lesz majd az új
mint a régi mely elszelelt
s egy távoli korszakunk
mely bablevesen felnevelt

eltelt karácsony eltelt húsvét
születéstől feltámadásig
gyertyát gyújtottunk a reménynek
s hittük lesz még megváltás itt

minden évem szökőév volt
minden esztendőm megszökött
s lelépek egyszer én is majd
kétes körülmények között

havazás leszek hóvihar
kegyetlen télnek derekán
s betemetem azt az ösvényt
melyen a lelkem hazajár -

HETVEN UTÁN

Tíz éve nyugdíjas vagyok
áldott kegyelmi állapot
hivatalba nem járok már
élek és lopom a napot

néhanap arra gondolok
élhettem volna másként
tehettem volna tán többet
magamért is és másért

az életrajzom gondolom
nagyjából már összeállt
esetleg a sors rátehet
még egy keveset pár dekát

talán lenne belőle regény
néhány izgalmas fejezet
az ember legyint hát minek
olvastatok már eleget

jobb talán ha heverészik
vegetál várja a végzetét
csak semmi felhajtás fiúk
ne tegyetek fel gyászzenét

ne adjatok le díszlövést
nem szokás erre nem divat -
beleszentel engemet is
a koporsóba majd a pap

ÉPÍTETT ÖREGSÉG

Tetőtől talpig kipótol
protézissel a doktor

kicserélik a szerveket
kicserélik a testrészeket

elvonnak kivonnak
hozzátesznek megfejelnek

hogy a mának
s a holnapnak megfeleljek

feltámasztanak ma már
ez nem kunszt
és ehetem tovább
a kuszkuszt

restaurálnak
kijavítanak

épített öregség
vagyok már magamnak

SZEPTEMBERBEN

Mert beleléptem a hetvenbe
nem vagyok virágos kedvemben

pedig Uram ha jól látok
nyílnak még kint a virágok

leéltem életem javát
várhatom én is a madárt

várhatom én a madarat
mely figyeli a sorsomat

mely lecsap rám és elragad
mikor a kötél elszakad

nem sas lesz valami egyéb
talán egy csenevész veréb

mely régóta haragszik reám
nem felejtheti a parittyám

amikor engem elragad
a torkából egy dal fakad

megértem én már sok telet
várom a szürke verebet

VÁNDOR

Lejártam bakancsom cipőm
miközben fogyott az időm

ahogy nőtt az életkorom
úgy vásott el a bocskorom

elszaggattam tán száz inget
míg végeztem e tréninget

kilincs és küszöb elkopott
az ördög addig járatott

a vándor amíg vándorolt
a kutya csak csaholt csaholt

maradt a sín maradt a tér
maradt egy picike remény

maradt a már maradt a még
maradt az ég maradt a rég

és persze én is megvagyok
róvom az utamat gyalog

megrágott kiköpött tökmag
a hátam mögött a tegnap

ÉVGYŰRŰK

Az idő eljegyzett engemet,
rámhúzott immár hetven gyűrűt.
Öreg vagyok már barátom, -
megviselt, tépett, gyűrött...

A csemete, mely akkor sarjadt
messze, valahol Lassuágban, -
ha el nem lopták, lehetne már
karácsonyfa a Vatikánban !

Kijönne belőle tíz kereszt,
s deszka tucatnyi koporsónak.
Bölcső száz is kitelne száz
aprócska megváltónak…

Az idő eljegyzett engemet,
rámhúzott immár hetven gyűrűt.
Ennyi idősen lehetnék pápa,
de legalább püspök Győrött!

JÓ HELYEN
1.
Jó helyen születtem jó időben,
mert le tudtam élni az életem.
Nem lettem mártír, nem lettem hős,
nem kérik számon a csodatételt,

hogy boldoggá, szentté avassanak …
Maradok amíg hagynak,
és fejet hajtok azoknak,
kik engem emberré avattak.
2.
Nélkülem indul égbe űrhajó,
hát megmarad a dollármillió.
Ha nem lépik a Marson sárba,
szárazon marad az ember lába.

Hét évtizedet éltem le Uram,
nem olyan sok ez, de nem is kevés!
Jó helyen, jó időben szeretnék
meghalni, remélem nem lesz nehéz …
3.
Nem űlök rá, hát nem vet le a ló.
Nélkülem indul Hamburgból hajó,
s rönkből ácsolt tutaj a Besztercén.
Elúszok majd én is a Styx vizén.

Számíthatok szeszélyre, veszélyre,
hát figyelek minden jelre, zajra.
Valaki csendben átvisz engem is
Khárón ladikján a túlsó partra…

VIGASZTALÓ

Magamat így vigasztalom:
nem halok meg fiatalon

eltapostam a hetvenet
vagyis éltem már eleget

hetvenet már eltapostam
Istenem mire jutottam

hetven tavaszt hetven nyarat
hagytam én a talpam alatt

hetven év maradt mögöttem
Uram, ezt meg is köszöntem

vihettem volna többre is
lehettem volna másabb is

lett belőlem csak akárki
nem kellemes ezt belátni

ha elcsendesül a szusszom
bizonyára belenyugszom

KAPASZKODÓ

Vigyázat az ajtók csukódnak
vigyázat az ajtók nyílnak

mindig a fejem közelében volt
a hurok a fogantyú

Isten két kezet adott
hogy megkapaszodjak

és egy fejet hogy eldöntsem
hol és mikor szállok le

eddig fél kézzel is
meg tudtam kapaszkodni

hanem eljön az idő
amikor két kéz is kevés lesz

vigyázat az ajtók csukódnak
vigyázat az ajtók nyílnakk

TRÓFEA

Nem ér semmit a bőröm
már hull a szőröm
nem ér semmit a trófeám

ha szarvasbika volnék
most hetvenágú
agancsot
viselnék

lőtávolságban élek mindentől
de fegyver nem dördül

nem ér semmit a bőröm
már hull a szőröm
nem ér semmit
a trófeám

ÉLETKOR

Hiába akarok
önkéntes véradó lenni
a vérközpontban már
elutasítanak

ebben az életkorban
nem adhatok már vért

a szerveim
már nem jók
donnornak

nem lehetek már önkéntes véradó
nem lehetek már önkéntes tűzoltó
nem lehetek már éjjeliőr

ebben az életkorban
katona sem lehetek

ebben az életkorban
nem eshetek el már
a hazáért

ebben az életkorban már
bárhol és bármikor
eleshetek

TALÁLKOZÓ

A találkozón kiderült
mi vagyunk már a vének
akik előttünk jártak itt
nagyjából mind leléptek

nyári este hetvenkedtünk
a bor megtette a hatást:
a nyolcvanra is eljövünk
s körültáncoljuk a határt

két emberöltőt leéltünk
hány év van vajon hátra
eltelt az élet mese nincs
de bizakodjunk hátha

a Mindenható majd kiutal
nekünk még pár esztendőt
valami amnesztia-félét
valami kegyelmi időt

MARADJUNK ENNYIBEN,
ÉS ENNYIVEL!

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány