Ferencz Imre versei
ESZTENDŐK
Ivan Seholovnak
Minden évem szökőév volt
minden esztendőm megszökött
mi maradt belőlem kérdem
ünnepek s köznapok között
pezsgő pukkant szilveszterkor
foszló kalács az asztalon
négy évszak tizenkét hónap
új naptár simult a falon
egy havazás lepedője
leplezte le az érkezőt
és a tél az elmúlt évre
ráterített egy szemfedőt
reméltük jobb lesz majd az új
mint a régi mely elszelelt
s egy távoli korszakunk
mely bablevesen felnevelt
eltelt karácsony eltelt húsvét
születéstől feltámadásig
gyertyát gyújtottunk a reménynek
s hittük lesz még megváltás itt
minden évem szökőév volt
minden esztendőm megszökött
s lelépek egyszer én is majd
kétes körülmények között
havazás leszek hóvihar
kegyetlen télnek derekán
s betemetem azt az ösvényt
melyen a lelkem hazajár -
HETVEN UTÁN
Tíz éve nyugdíjas vagyok
áldott kegyelmi állapot
hivatalba nem járok már
élek és lopom a napot
néhanap arra gondolok
élhettem volna másként
tehettem volna tán többet
magamért is és másért
az életrajzom gondolom
nagyjából már összeállt
esetleg a sors rátehet
még egy keveset pár dekát
talán lenne belőle regény
néhány izgalmas fejezet
az ember legyint hát minek
olvastatok már eleget
jobb talán ha heverészik
vegetál várja a végzetét
csak semmi felhajtás fiúk
ne tegyetek fel gyászzenét
ne adjatok le díszlövést
nem szokás erre nem divat -
beleszentel engemet is
a koporsóba majd a pap
ÉPÍTETT ÖREGSÉG
Tetőtől talpig kipótol
protézissel a doktor
kicserélik a szerveket
kicserélik a testrészeket
elvonnak kivonnak
hozzátesznek megfejelnek
hogy a mának
s a holnapnak megfeleljek
feltámasztanak ma már
ez nem kunszt
és ehetem tovább
a kuszkuszt
restaurálnak
kijavítanak
épített öregség
vagyok már magamnak
SZEPTEMBERBEN
Mert beleléptem a hetvenbe
nem vagyok virágos kedvemben
pedig Uram ha jól látok
nyílnak még kint a virágok
leéltem életem javát
várhatom én is a madárt
várhatom én a madarat
mely figyeli a sorsomat
mely lecsap rám és elragad
mikor a kötél elszakad
nem sas lesz valami egyéb
talán egy csenevész veréb
mely régóta haragszik reám
nem felejtheti a parittyám
amikor engem elragad
a torkából egy dal fakad
megértem én már sok telet
várom a szürke verebet
VÁNDOR
Lejártam bakancsom cipőm
miközben fogyott az időm
ahogy nőtt az életkorom
úgy vásott el a bocskorom
elszaggattam tán száz inget
míg végeztem e tréninget
kilincs és küszöb elkopott
az ördög addig járatott
a vándor amíg vándorolt
a kutya csak csaholt csaholt
maradt a sín maradt a tér
maradt egy picike remény
maradt a már maradt a még
maradt az ég maradt a rég
és persze én is megvagyok
róvom az utamat gyalog
megrágott kiköpött tökmag
a hátam mögött a tegnap
ÉVGYŰRŰK
Az idő eljegyzett engemet,
rámhúzott immár hetven gyűrűt.
Öreg vagyok már barátom, -
megviselt, tépett, gyűrött...
A csemete, mely akkor sarjadt
messze, valahol Lassuágban, -
ha el nem lopták, lehetne már
karácsonyfa a Vatikánban !
Kijönne belőle tíz kereszt,
s deszka tucatnyi koporsónak.
Bölcső száz is kitelne száz
aprócska megváltónak…
Az idő eljegyzett engemet,
rámhúzott immár hetven gyűrűt.
Ennyi idősen lehetnék pápa,
de legalább püspök Győrött!
JÓ HELYEN
1.
Jó helyen születtem jó időben,
mert le tudtam élni az életem.
Nem lettem mártír, nem lettem hős,
nem kérik számon a csodatételt,
hogy boldoggá, szentté avassanak …
Maradok amíg hagynak,
és fejet hajtok azoknak,
kik engem emberré avattak.
2.
Nélkülem indul égbe űrhajó,
hát megmarad a dollármillió.
Ha nem lépik a Marson sárba,
szárazon marad az ember lába.
Hét évtizedet éltem le Uram,
nem olyan sok ez, de nem is kevés!
Jó helyen, jó időben szeretnék
meghalni, remélem nem lesz nehéz …
3.
Nem űlök rá, hát nem vet le a ló.
Nélkülem indul Hamburgból hajó,
s rönkből ácsolt tutaj a Besztercén.
Elúszok majd én is a Styx vizén.
Számíthatok szeszélyre, veszélyre,
hát figyelek minden jelre, zajra.
Valaki csendben átvisz engem is
Khárón ladikján a túlsó partra…
VIGASZTALÓ
Magamat így vigasztalom:
nem halok meg fiatalon
eltapostam a hetvenet
vagyis éltem már eleget
hetvenet már eltapostam
Istenem mire jutottam
hetven tavaszt hetven nyarat
hagytam én a talpam alatt
hetven év maradt mögöttem
Uram, ezt meg is köszöntem
vihettem volna többre is
lehettem volna másabb is
lett belőlem csak akárki
nem kellemes ezt belátni
ha elcsendesül a szusszom
bizonyára belenyugszom
KAPASZKODÓ
Vigyázat az ajtók csukódnak
vigyázat az ajtók nyílnak
mindig a fejem közelében volt
a hurok a fogantyú
Isten két kezet adott
hogy megkapaszodjak
és egy fejet hogy eldöntsem
hol és mikor szállok le
eddig fél kézzel is
meg tudtam kapaszkodni
hanem eljön az idő
amikor két kéz is kevés lesz
vigyázat az ajtók csukódnak
vigyázat az ajtók nyílnakk
TRÓFEA
Nem ér semmit a bőröm
már hull a szőröm
nem ér semmit a trófeám
ha szarvasbika volnék
most hetvenágú
agancsot
viselnék
lőtávolságban élek mindentől
de fegyver nem dördül
nem ér semmit a bőröm
már hull a szőröm
nem ér semmit
a trófeám
ÉLETKOR
Hiába akarok
önkéntes véradó lenni
a vérközpontban már
elutasítanak
ebben az életkorban
nem adhatok már vért
a szerveim
már nem jók
donnornak
nem lehetek már önkéntes véradó
nem lehetek már önkéntes tűzoltó
nem lehetek már éjjeliőr
ebben az életkorban
katona sem lehetek
ebben az életkorban
nem eshetek el már
a hazáért
ebben az életkorban már
bárhol és bármikor
eleshetek
TALÁLKOZÓ
A találkozón kiderült
mi vagyunk már a vének
akik előttünk jártak itt
nagyjából mind leléptek
nyári este hetvenkedtünk
a bor megtette a hatást:
a nyolcvanra is eljövünk
s körültáncoljuk a határt
két emberöltőt leéltünk
hány év van vajon hátra
eltelt az élet mese nincs
de bizakodjunk hátha
a Mindenható majd kiutal
nekünk még pár esztendőt
valami amnesztia-félét
valami kegyelmi időt
MARADJUNK ENNYIBEN,
ÉS ENNYIVEL!