Bálint Tamás Bálint Tamás

Úrnőm

Habzó, fehér szájprémeket szánt fel a zabla,

ahogy befordul a piacra a kocsid,
nem leplezed, hogy élvezed: csupán egyetlen
szavadra a szíj edzett hátakba hasít.
Útjaid során nem Téged borít veríték,
az igahúzó mégis hagyja jámborul
magát befogni és ha megtorpan is néha,
kezedre vár csak, mely fejére ráborul.
A lázadásnak lényege, értelme nincsen,
ezüsttel fújtatott hideg öntöttvasat
harap a közös akarat, s egyszerre indul
tovább a főtéren át a rabszolgahad.