Gittai István versei

Hosszú hajóút

Hogyha messzire utazol,
s unod már olvasnivalód,
csukd be a könyvet, a pillád,
bízd emlékeidre magad;

vagy bámuld a gyermekarcot,
mely életerős, eleven,
akár csak a delfin-poronty,
a picuri, formás bonszaj.

Délelőtt a kertben

Sándornak

A vadhajtások
visszanyesése,
a permetezés,
s a többi dolog
nyakadba szakad,
miközben itt is,
amott is nyilall,
tiltakozik már
a csontod, inad.

Hallod? A meggyfa-,
s a szilvafalomb
ontja a trillát.
Lépjél a fékre,
feledkezz bele,
ha mondom: neked
szól a dalárda!

Kedd epizódja

Na, hová, hová? –
kérdi a szomszéd,
miközben várjuk
a lomha liftet.
Nem tudom – mondom,
s felrántom kissé
a vállaimat;
aztán kinyitom
jobb tenyerem, hisz
benne a fecni,
amelyen az áll,
hogy honnan hová,
és mettől meddig
gyámolít az út.

Ezeregy, valahány

Héves ölelésünk,
tajtékunk hova tűnt
a gyolcslepedőről?
Száraz villámokként
még fel-felmerülünk,
mint fantáziában
Jin-Jang körvonala,
ám egyre gyakrabban
méla merengésen
kapjuk és felejtjük
tűnődő magunkat.
Mintha a tejúton
mesemondók volnánk.