Király Farkas verse

szét, nem össze

mire összpontosít, mindegy:
szíriusz, orion, egyéb a tárgya.

kedves(?) emlékeit(?) óceán
fogatlan kutyái hordják szanaszét.
fejét lecsavarja, plázsra dobja magát.
a szélcsendben felpörögnek a szélturbinák.
part szakad sziklaágyától, felemelkedik.
szemei magasból néznek körbe vagy gömbbe,
fejetlen teste elernyed, tisztul bentről kifelé,
bűz és bűzlő ereszkedik alá.

a hullámokon odébb ring a trágya.


***

kövek a földből nőnek ki, törnek elő meg fel.
kifordított fókák vonaglanak.
vasfű szárai futják körbe,
forrasztőfű ragaszt belőlük rácsokat.

napkeleten pompás pávák kopaszodnak,
tolluk vulkán torkába hull:
tűzhányás, a föld gyomra rándul, megremeg.
a hullámok hasadó atomra lelnek, felmutatják.
ó!

***

beértek a bohócfejek.

füleikből lábak lógnak ki
földre pottyanás után azokon
forgolódnak, nyargalnak.
fekete gömböcorruk füstölög,
futófény mutat utat nekik…

majd: tadammm!
s csak a csótányok élik túl,
azok közül is csupán a
legalább nyolccsápúak.
***

egyenes az alagút.
de fordul a szerelvény,
a sziklába begördül.

patakzik a sín,
fekete a fényhiány.
nehéz a víz,
sejtek nem osztódnak többé.

csónak billeg a felszín taván,
nevetés gyűrűzik gyönyörűn körötte.
ám a kőben a hang
hulláma nem halad.

nehéz a víz.
három nap egy esztendő, egy élet.

***

végleges aszályosítás.
kigazdálkodni nehéz: hiányzó adagok,
teleportált porciók.

visszanyerhetetlen víz,
kiszárad a veszély is.

nem párolog a homok,
szemcséit szivattyúzzák a
klepszidra felső szívébe:
farkukba harapjanak a pergő percek.
***

átöleli az űr. ahogy mindig is.
ringatná, csillaggal játszatja,
bolygókat rejt el.
rejtjel visz üzenetet, háborítatlan.
katlan fenekén kód fejlik, fejtődik.

felhős éjszakák. nem látni,
mint szilárdul gömbbé,
köröskörré a sötét anyag, a mű.
felhős éjszakák. nem látni többé.

***

elvonult a tűzeső. máshol
oltja a perzselő jeget. van így.

agancsot nevelnek a frissen vedlett fák.
földre hajtják, szegezik előre.
figyelik a láthatárt, ha felbukkanna.
  hátha.

üres vértek zörögnek, vonulnak,
csatát kereső páncélok.
  hiába.

szárnyat bontanak az árnyak,
az utolsó prédák:
lesznek jelek az égen,
olvas(hat)atlanok.

***

hangok vesznek el a hamuszférában,
koppanások, hosszabb hörgések.
csak az erősebb fotonállatok
rágják ráérősen keresztül magukat
a krémen.
ülepedés nincs,
a gravitáció szünetel.
s pihen, pihenget az idő.

***

homok terjeng
rég méretes kristályok helyén.
pornál porabbá lesznek,
lapulóból emelkedő,
szárnytalan szálló szemcsék.

elfogynak a poliéderek.
el a gyönyörű lapok, élek.
monotónia következik,
múlandóságot méregető.

lentről utaznak a
lassan pusztító mérgek.
lankadtan emelkednek,
léhaságuk megfontolt?

nem, méreg nem mérlegel.
törekszenek részei a réseken felfelé.
terem a rozsda: vörös, barna.
néhol zöld.
szivárványos enyészet
a szelek járása alatt.

felhőkből tűzfények ívelnek,
nem lobbantanak lángra venomot, vírust.
csak a homályt döfik,
csak a homályt szúrják.
csak a homályt,
mi mást.

***

fogatlan tenger
hordja szanaszét.