Serestély Zalán versei

mint Rilke rímei

Semmi se kész, míg rá nem néztem,
a jövendők csöndesen állnak.
Érett a szemem, s úgy lépnek elébem,
mint a menyasszony, a tárgyak.
(R.M. Rilke)

soraink malmát
langyos vak vizek hajtják
áttetsző pillanatok
idomok terek napszakok
melyek belaknak minket végtelenül
némán születnek mint a hernyók
s elhalnak mint a buszok kipufogógáza
pirkadatkor a fényben. képlékeny szilánkjuk átlendül
a tekintet gyér vásznán – egyenként talán nincsenek
estére a látás mégis beázik tőlük
és egyre csak hajtják hajtják
soraink malmát

oly mérhetetlenül átmenetiek
túlcsordulnak mindenen
percenként megsemmisülnek
mint Rilke rímei s ha egyszer felszívódnak
nyomuk akár sérült területek
agyvérzés után – felcsiszolt tófenék.
nyomuk mindössze a hatás:
az alvadás felbecsülhetetlen bűne.
és egyre csak hajtják hajtják
soraink malmát

kiterjesztésük nincs – mert nyelvük sincsen
parttalan medrükről csak latolgatunk
hiszen önkényesen maguk vájják.
van aki szerint ilyen a szeretők szomorú
beégett bizalma: fáradtságból és – mért ne –
a puszta merészség anyagából
akár egy merénylet.
de formátlan mindez s oly kevés
nevét úgy se tudjuk
és egyre csak hajtják hajtják
soraink malmát

esetleg a belső női comb úttestre
vetett árnyéka mely finoman s csak éppen
felmászik az újságos standra és széltől enyhén vibráló
lapok között mint jel időnként megszakad – ha jól tudom
erre sincs szavunk
és egyre csak hajtják hajtják
soraink malmát


visszaférés

valahogy így nem férünk vissza önmagunkba.
valahogy így ahogy a frissen megbontott dobozba
képtelenség visszagyömöszölni a huszadik szál
cigit. valahogy kilóg mindig egy emlék vagy egy
szerelem vagy egy varjú az égbolton amihez aznap
valahogy sehogy sem sikerült valami mindent átfogó
akaratot rendelni. ahogy a sérült üvegtégla
repedésében látni véljük az idő fehér lisztjét.
ahogy kilógnak az an(n)alógiák. vagy egy csomag gitárhúr
melyért azon a nyáron teljesen fölöslegesen utaztunk egy másik városba
mert kiderült: nyílt nálunk is hangszerüzlet.

(jó apa…)

jó apa akarok lenni
aki komótosan jegyet vesz a kusétákba
magabiztosan felesel a forgalmistával
és lendületesen veri a térdét, mikor uri geller
a tévé elé állított órára parancsol: múkodj
nyaranta sarkaimon réteges bőrkeményedés
körmeim mindig ápoltak és van váltószandálom
aki ha lányát elgázolnák az átjárón
soha nem dolgozza fel, súlyos apakezei aláhullnak
egy viaszosvászonra melyen kentek füstölnek el kényes
egymásutánban, alkalomadtán kristálypohárból hajtja fel a vodkát
megpödri ujján a jegygyűrűt
és arra gondol hogy duchamp neje
a táblához ragasztotta a sakkfigurákat