Dénes László versei

elpuhulva
menetrend műsor forgatókönyv
romos napok unos-untalan
élünk mint dudva árokparton
repkény a falon s fán a fagyöngy

térülő földnek tartozéka
bioszféra fogyó kelléke
a teremtés mellékterméke
múzeum könyvtár videotéka

dobozok polcok tárlók lomja
s még mi az ember? futó zápor
afféle isten-vétke mámor

kinek esze ott hol a jonha
s meg nem keményíti csak mondja
se szívét se gerincét ámor

Teremtés koronája

ki megméri ujjával
Krisztus sebének mélyét
annak arcán nem ülhet ki
ártatlan részvét

ki imád könnyekig
magára hagyottat
végsőkig elmehet
s visszafordulhat

de ki benned fekszik
és benned ébred
míg hisz öröklétet
az meg nem bocsát

aminthogy te sem adsz
se esélyt se módot arra
hogy tamáskodását
hűségre váltsa

mert zordnak rendelt
gén sors Nagyisten
nembe kódolt indulat
gyalázat minden

ilyen vagy – Férfi
azt hiszed mentség
s állsz hülyén a gáton
leköpdösött szentség

Tranzakció                                                 
                                           

Károly városában királyi többest –
remélhetem? – használni nem vétek,
inkább magunkról szólna szavunk kevest,
szétvert seregeimre ha nézek,
zilált csapataimat látom futni
tébolyultan szerteszét, vezérek! –
annyi a vér, amennyi; ki kell húzni,
ameddig tart e század, e méreg;
ne mondjátok, hogy nem az, nem őrült vágy,
dilis kor dévaj dörgedelme, mi
ránk telepedve dühös ösztönre hágy
engedelmes békekötést, hogy
arcunkat veszejtse el koronánkért...