A palatkai cinterem portikusában

D. 1991: „Deus est refugium nostrum…”

Hol egyszerűség s társtalan jelen
Egyre üresebb térbe lép át, 
Nincs ismerős, nincs idegen,
Csak váltott arcok mint staféták.

Hol habzón turkálnak ködök, 
s néptelen lesz eleven ének, 
hol fényt és lángot köpött
az égbe szikkadt örökélet,

ívben terül el ott a hangja,
hogy csendünk két partját áthidalja.