Csata Ernő

Csata Ernő

Ștefan Augustin Doinaș versei

A jégtoronyóra
(Orologiul de gheață)

Az éjszaka derekán felmegyek egy toronyba.
A pókok és a bölcs kuvikok
versengenek, hogy utamat állják nyomban,
őrségükben a keskeny lépcsőfokok.
De ez nem a fülesbagoly vijjogó hangja,
se nem tapló a végzetes szemével,
se nem vad csőrök, mik köpik az olajat,
se nem szárnyak szisztrum zörgőjével,
nem is kard, mi fejemen sandán játszana,
sem a nyelv vak határok közé szorulva,
mi e felkapaszkodásnak ellenállna,
és folyton, bűvölően, engem húzna.
Lassan a nehéz földtől megválva,
kiszakadva a világi színlelésből,
vonz egy tiszta ég, mint jégzajlása
énekelve a szent fényességből.
Milyen hangon mondjam el tisztán
és kinek - a néma dicséretem?
A toronyban, fagyva, kéken, mint kristály,
egy isteni gőg vár engem.

Csata Ernő versei

Vitám ős Kajánnal

Én előtted jöttem Keletről
mágusaimmal ős Kaján.
Szerszámmal jöttem és írással,
Szavamat ékesen róttam,
Noé és vízözön után.

Búzát termeltem, fokosom volt,
Lassan jött össze szűk kajám.
Nevet adtam én hegynek, víznek,
El ne tévedjek utamon,
Nem éltem senki ugarán.
E nevek ősi nyelv nyomai,
Ezért ma, nem mindig értjük.
Mert rárakódtak évezredek
Alatt itt átvonult hadak
Szokásai és beszédük.

Ion Barbu verse

Kriptokirály és lapp Enigel
Ryga Crypto și Lapona Enigel

Bús dalnok, párásabb,
mint a lakodalmi óbor,
melyet az örömapa kínálgat,
rajta díszes szalagcsokor.
Dacos vándor dalnok,
egy nagy ének egyre kivár,
a lapp Enigelről dalolj,
s Kriptóról, ki Gombakirály!
– Legfőbb násznagyom, bár
nyelvemet megégettem lakomádon,
de az éneket mégis eldalolnám,
Enigelről és Kriptokirályról.
– Dalnok, énekeld!
Tüzesen zengted a múlt nyáron;
ma énekeld halkan, keservesen
a szobában, a menyegzőzárón.

Ion Minulescu versei

A kulcs románca
Romanţa cheii

A kulcsot, amit adtál este -
A zöld kapu kulcsát -
Elvesztettem még az este!...
De ki nem veszti el a kulcsát?
A kulcsot, amit adtál este
Leejtettem a toronyból,
És ahogy esett
A lépcsőn, a villanyt is eloltotta.

A kulcsot, amit elejtettem este
Keresgéltem;
De a lépcsőkön lefele
Sötét volt, koromfekete -
Sötét, mint a kolostorok
Ívelt kupolája alatt,
Mikor a szentképek lábainál
A viaszgyertyák nem fénylenek.

Lucian Blaga versei

Én nem zúzom szét a világ csodakelyhét
Eu nu strivesc corola de minuni a lumii

Én nem zúzom szét a világ csodakelyhét
és nem ölöm meg
az eszemmel a titkokat, melyeket találok
az utamon
a virágokban, a szemekben, az ajkakon vagy sírokon.
Mások fénye
megfojtja a rejtett ismeretlen varázsát
a sötétség mélységeiben,
de én,
én a világosságommal növelem a világ rejtélyét -

Csata Ernő szonettkoszorúja

József Attilával
...Kész a leltár

1.
Testem legyőzve, ha van győzelem,
de lelkem szavaimban túléli,
bár makacsságom nem enged kérni,
és töröm a fejem semmiségeken.

Nem csünghetek szép meséink tején,
mert az életem lassan elszivárog
az égi fénybe s én hiába várok
vágyódva, nagy hazugságok tetején.

Nincs alku és meggyalázhat akárki,
nyomorító hatalmat nem szolgálok,
nem kellenek a mai ész kocsmái.

Fáradt diák, kerestem a virágot
képmutatásaink kopár pusztáin,
négykézláb jártam körbe a világot.

Ha nem kérek túl sokat

Marin Sorescu:
Dacă nu cer prea mult

─ Mit vinnél magaddal,
Ha naponta kellene ingázzál
Menny és pokol között,
Előadásokat tartani?
─ Egy könyvet, egy üveg bort és egy nőt, Uram,
Ha nem kérek túl sokat.
─ Sokat kérsz, a nőt nem lehet,
Mert folyton csak mondana,
Megtöltené a fejed semmiségekkel
És nem tudnál készülni a kurzusra.

Csata Ernő haikui

A FENYŐ

Egyszer utánad
is eljön a szél, ne félj
és földre ledönt.
*
Suhogó ágad
hűvösségére, senki
nem emlékszik majd.
*
Fészeklakóid,
csörtető zuhanásod
szétcsiripelik.

Ştefan Augustin Doinaş verse

A körzős ember

(Omul cu compasul)

Az este bekarcoltam a homokba
egy másik, új rend képletét, ami
a dolgok titkos lényét hordozza,
mi nem romos, nem lehet mozdítani.

Itt, e gyűrű, ahová megpróbálom
befogni csillagok forgását a végtelenen:
valami bűvös kör tüzes medálon,
nyers étke önmagának és telhetetlen.

Marin Sorescu: Karika

A karika
Cercul

Az úton mendegéltem. Holdvilágnál, úgy, ősszel.
És utolér, majd elmegy mellettem
Egy karika.
Egy nagy vaskarika. Amelyik
Magától ment egyenesen.
Visszanéztem: eldobta volna, 
Vagy csak karikázik valaki?
Senki…
Végül is ki dobta volna el,
Olyan nagy és nehéz ‒ mint egy 
kerékráf.

Subscribe to this RSS feed