Versengés
Sör-buborékok versengnek
nyári esőcseppekkel.
Poháron keresztül bámulva
figyelem az eső hisztijét.
Üvegben növeli egóját a sok sercseppecske,
pocsolyába csobbant
sárhasú zápor-buborék
irigyli a folyékony kenyér biztonságát –
odabent a sörhasban.
Sárhasú buggy
sörhasba vágyik –
Nutri-divat.
Elfelejtettem
Elfelejtettem,
hogy eszembe kell jusson
ma egy szó,
egy kozmetikum neve,
a szomszédasszonynak.
Amúgy rendben működik
a memóriám.
Emlékszem, keleten gyűltek
az esőfelhők
a tavaly nyári koncerten,
az énekes négy tincsét
ingerelte a szél
és a hangfal basszusa.
Elfelejtettem,
hogy el kéne már felejtsem
a múlt heti veszekedést veled,
hisz harminc Celsius-fokban
szorító farmer feelingje a harag.
Elfelejtettem,
hogy nem szabad felhívjalak,
belekiabálni a telefonba,
hogy mért
felejtettél el.
Pohár sör – papával
Aranysárga nedűben gyémánt beszédtémák.
Egymással szemben ülünk.
Bámuljuk buborékaink.
Élceink hiperaktív miniballonok szállítják.
Teljes energiával szabadulnak ki/fel.
Szemtengely-torna az állandó mozgás-követés,
elme-wellness a Habban.
Vérkeringésünk tükörképe
poháron keresztül: sörkép- vérkép-térkép.
Kortyok társalgása,
a fáradt szavak sör-habban frissülnek.
Adomák élednek a teli pohárban.
Két sörünkben beszédesek buborékaink.
Egy kis ballonban kiszállhatnék poharamból,
valahová fel, vagy talán le,
akár egy Guinness sör-buborék. *
A nedű: sör-étek,
vagy lassacskán ön-sörét lesz?
* (a híres fekete ír sörben a buborékok más sörökkel ellentétben lefelé szállnak)
Egy átlagos nap
Helyettem ugrálnak
egymás mellé tett monitorok tetején
fák virgonc gallyai.
Nintendóznak.
Irodai székemből figyelem őket
az ablakon át.
Szedentáris szieszta, nem vidámít.
Két madár is a képernyők tetején ugrál,
gally akadálypályán.
Minden szél-himbálta ágon ott egy-egy gondom,
rájuk aggattam munka közben,
hogy gondolkodjam gondtalan.
Sorra visszadobálja őket a szél.
Vonatfülkében
Reflektorfénybe került, milliónyi
levegőben poroszkáló porszem
a vonatfülkében.
Nap-lupé növeli ijesztőre őket,
a három alvó utas nyitott szájába tévednek lustán,
horkolással hintáznak.
A mindenhová beférkőző orrfacsaró vécébűz
az utazók álmában vájkál, alvó arcokat torzít.
Cipőket paskol ütemesen
a szemetesből kiborult pillepalack-halmaz,
talpak szívnak be kiöntött kávé-maradékot.
Otthonról hazafelé este hétkor,
mennem kell, gyorsan hazaűz a tél
szüleimtől; kinn gallynak mormol a szél,
benn anyám mond egy sztorit a múltról.
Áttetsző, kis tálkába ételt készít,
és fagyálló szavakat az útra,
a Jég közben a Körös vizét sújtja,
s a hó lassan tájlelket fehérít.
A fásszín piros teteje elsápadt a naplemente kimerült sugaraitól.
Dorka ügyesen mászott fel a fáskamra mellett álló farakáson az alacsonynak korántsem mondható tetőre, könnyedén, otthoni papucsban. Barna haján vörösen kapott életre a vérszegény lemenő nap egy-egy szívósabb fénycsóvája.
Lekuporodott a cserepekre, kezében egy angol szószedettel.
Amikor csak megtehette, és az időjárás is kedvében járt, ide jött fel tanulni, vagy épp csak olvasgatni.
A fáskamra fölött terebélyes, öreg almafa koronája kíváncsiskodott, lenn pedig a közös udvarban lakó öregasszony, Boris néni, akit minden érdekelt, ami a házban zajlik.
Szappanbuborékot szelidít egy gyermek
tüdő-erő cérnán,
gömbbe tavaszt lehel, szivárvány-húrt penget
kis lurkóként, véznán.
Forgásban lecsiszolt szín-játék az Egész,
minden kis lét-fázist
megél a buborék, nem óvatos, merész,
a fényen hintázik.
A zsúfolt szobában hegycsúcsok a tárgyak,
ablak felé halad
a kicsi gömb, s mert a zárt színek kivágynak,
létrejön a tavasz.