Klímaváltozások szonettje

Visszaaludni. Van idő még? (volna!) –
Ahány helyen megfordultam – oda?
Abba, vagy egy másik dimenzióba?
Mi dönti el, mely korban kicsoda
voltam/vagyok; vagy csak lehettem volna!
Ha nincs véletlen, én magam szülök
fagyban, hőségben, hamis tavasz-holdra  
néző esélyt. Folyton rákészülök
mióta csak az eszemet tudom
valamire, mit könyvespolcokon,
divatbörzén hiába keresek;
legfeljebb génjeimben zuhan, ível –
száz évig eljátszom még, nyugodt szívvel,
az enyhülést; a hazárd végzetet.

(Korrekt. Ha eltűnik a közös múlt, mitől lenne közös a jelen?)*

„Egészben… nem férek át önmagamon.” (Tandori)

Nyomozás – mi után? Az ismétlésekből elegem volt. Vége. 
Az ostoba helyzetekből kikerülve: mint elázott teasütemény.
S rém unalmas  - a sok ajnározott, élve
(félszájjal) ünnepelt történelmi Rém.

Gyűrött, viseltes: megbocsátó társasági képpel
jobb lesz, ha elfordítom a fejem (s te is);
a bosszú dühe: elfüstölgött szellem, vagy éppen
a pókhálós padlásra kiebrudált nemezis.

Ergo padlás! Romlatlan álmokkal világító, kivájt döblecfejek,
elhajított (fa)kardok, törött marsallbotok s te, képzeleted foglya:
az ujjbegyedre égetett gyertyacsonk helyett
diplomamásolatokra, szoptatós mamáról őrzött fotókra
a fejed fölött cseréprésen át pislákoló égszelet.

Ki mondja meg, mi ez? Csak a jóságot nélkülöző, csúfságos Isten
krétaportól kiszáradt bőre s világ porától elnyűtt mosolya.
Mint papírzsákba gyömöszölt kőművestörmelék:
vedlett, kifeslett minden.
Kényes gyomroddal minő magasságba kapaszkodhatnál még. Hova?

(Nagyapja jár az eszében, a spiritiszta szeánszoknak hátat-
fordító autodidakta, akit bátorrá tett a tapasztalat,
elhamvadt életével hiszékenyen ment, sodródott az Európa-zárat
feltörő kontárok elől... Mennybe? Pokolba? Az ajkán lakat.)

* Matuz János: Carnivori (Húsevők)

Az elhallgatott hat év

„A természet is kedvében akart járni. Komor, esős, naptalan napok sora után gyönyörű     napfényes, meleg őszi napra virradt a reggel, amelyen Herczeg Ferenc megérte     hetvenedik születésnapját. A hűvösvölgyi kertben boldogan sóhajtottak fel az őszi virágok s a nap felé     fordították színes orcáikat, mialatt a kert uránál a közélet nagyságai, a kormányzó     legnagyobb kitüntetését hozó miniszter, a tudományos és irodalmi társulatok előkelőségei tisztelegtek, üdvözölve az írót, a legszerencsésebb pálya alkonyán, amelyet a     magyar irodalom történetében ismerünk.” (A hetven éves Herczeg Ferenc hűvösvölgyi villája kertjében.)

Midőn a színpadon a fény kihunyt, s elindul hazafelé, a mélyzengésű hangok is rút hangzású árnyalatot kapnak. Otthon, leveteti öltönyét, vállfára rakja.   
A rend élettelen.
Az árnyék még hűvösebbé teszi.

I. Zsoltár*

*Şt. Aug. Doinaş kerek évfordulós, e fordítások közlésének aktualitását ez is adja: 1922. április 26.-2003. május 25.

Uram, mily imádsággal várjalak?

Élő fa voltál - ma csak tönkje vagy.
Várod, hogy én, a térdelő, felálljak,
s törzseddé és fakoronáddá váljak?
És füstös égboltodra én tegyem fel
ama csillagokat tíz ujjbegyemmel?
Én foglaljam el a magasban Széked,
én, kit a jó és a rossz beteggé tett?

R. ÉS G. VÁLTOZATOK

„Nem az az elgondolhatatlan, ami rejtve van előlünk.
Nem tehetetlenségünkkel függ össze, nem függ össze
SEMMIVEL.” (Malraux)

Első tétel

1.

Mint a gyertya lángja az erős huzatban. A sérülések helye, igaz, már nem sajog (mármint a régieké); de a memória vakítóan hamis képeket fest le-lecsukódó szemhéja mögé. Mintha még létezne – legalábbis benne – valamilyen le nem zárult história.

A kétely

avagy kérdések arról, hogy ki miért és mi által

Ha némán óvatos a szív
s csak ágyékszőrzeted zokog? –
Mit ér minden, ha a tudat
csak hülyeségre ad okot?

Lesz megváltás – a világ végezetéig?

Tehetetlenség (mert irodalom) –
gyengeelméjű ivadéknak most már,
ki mondja meg: érdemes még vajon
írni?... Ihlet! (röhögnek), mintha fosnál –;

időveszteségeid s a kudarc
dacára vén latorként új világban(!)
le se köpnek, meg se követnek – mit akarsz?
Eleven hulla egy idegen ágyban!

Lászlóffy Csaba

Lélekharang
   (Privilégium-óda)

Álmatlan éjszaka után
szegényszagtól szégyenkezőn,
vagy már-már belefúlva…
Ruganyos test, zabföldön, sártengerben
– sérülten? haldokolva?                      
Takarja-e valami a szemérmét,        
lelki csonkaságát, a mérhetetlen
kínokat s a megalázást, amit elszenvedett,
vagy az árnyéka is száműzetett?

Fodor Sándornak                                                                                                       

(2002)*

Hadakozol. A lágy, a mély
lassan lehúz, lehetsz kevély,
nincs mentőöv már; a siker
¬ – mágikus permet ¬– rád vizel.
Műved, májad csak hordalék,
irtózatod, mint korpa ég;
szegénység szag: egy falusi
konyhasarok, alamuszi
pókként szövi emlékeit
köréd; elalszol péntekig.