Könyvekről

Herta Müller: Fácán az ember, semmi több c. könyvéről

A Fácán az ember, semmi több Herta Müller negyedik, magyarul megjelent könyve. A rövidke elbeszélés roppant súlyos, letaglózó olvasmány. Szikár, tűpontos, néhány szavas mondatokból álló, sallangmentes („bodorádámos”) szöveg, mely egy-két oldalas, önállóan, szabadversként is működő fejezetekre oszlik, és ebből az erősen egymásba kapcsolódó és kapaszkodó szövetből áll össze a ’80-as évek bánsági sváb falujának keserű költeménye.

Szőcs Kálmán válogatott verseiről

Ugyanúgy olvasunk-e húsz-harminc év múlva egy könyvet, egy életművet, a verseket, versesköteteket, mint ahogyan olvastuk valamikor, annak idején, mondjuk kamaszkorunkban? Ugyanaz a költő, ugyanaz az életmű áll-e szemben velünk most, mint akkor? Változtak-e vajon azok a versek? Vagy mi változtunk volna? Nyilván nem változtak, ugyanazok maradtak, csak mi lettünk mások, öregebbek, talán tapasztaltabbak, talán kifinomultabb lett az ízlésünk, talán sok-sok költőt, sok-sok költeményt olvastunk azóta, szélesebb lett a paletta, másképp látjuk, olvassuk ma, mint akkor, ki tudja?

Tóth Ágnes kocsmameséiről

Egy váradi kiskocsma történeteit, életmeséit gyűjtötte kötetbe Tóth Ágnes. A kis sarki ivó, valahol a Sebes-Körös partján, még a régi békeidőket idézi, merthogy ezek a kiskocsmák mára a múlt ködébe vesztek, helyüket átvették a divatos romkocsmák, elegáns bisztrók, ahová turisták, diákok és ráérős úrinépek térnek be napközben.
A Kocsmamesék főhősei önmagukat adják, minden megjátszás és álca nélkül. Saját életüket élik és vonszolják napról-napra. Egyszerű kisemberek ők, akik, ahogy a szerző fogalmaz: „bár nációban, műveltségben, világképben sokfélék, jól megértik egymást. Összekovácsolta őket sorsuk, meg az ital.”

Magyari Lajos szava lélekcserélő időkben

Várjuk a szavát, akiben bízunk. Gyermek a szüleiét, gyönge az erősét, útrakelő vagy pályakezdő a tapasztalt, bölcs emberét. Ezzel függ össze az is, amit a leírt szóról tartanak, hogy tudniillik annak nagy hitele van. Legalábbis addig, amíg el nem játsszák, le nem járatják. Valamikor a magyar ember kimondott szava is – ahogy máig emlegetik – kontraktus volt, azaz felért egy szerződéssel.

Ferencz Imre: Válogatott versek c. kötetéről

A százkötetesre tervezett Székely könyvtár 69. köteteként jelent meg Ferencz Imre Válogatott versek című kötete 2018-ban. A szerző pályáját meghatározza, hogy évekig újságíróként dolgozott, falujáró riporterként: ez verseinek világlátásában is visszaköszön, ugyanakkor, Ferencz Imre saját bevallása szerint ez visszafogta a lírai termést, ezért igazi kiteljesedésről, költői újjászületésről inkább csak élete delén túl, nyugdíjba vonulása után beszélhetünk (e könyv megjelenésének évében 70. életévét töltötte a szerző). E kötet anyagát mintegy húszévnyi verstermésből válogatta össze a szerkesztő, Fekete Vince: 1998-2017 közt született alkotások sorjáznak, időrendbe szedve.

Háy János Kik vagytok ti? c. kötetéről

Hosszú évek munkáját felölelő, értékes könyv született a magyar irodalom jeles képviselőiről, amolyan háyjánososan. Szerb Antal óta nem sokan vállalkoztak efféle átfogó irodalomtörténeti és életútfeltáró mű megjelentetésére. Éppen ezért is lett hiánypótló és megkerülhetetlen olvasmány Háy János új könyve, ami egyben izgalmas találkozás is azokkal a klasszikus írókkal, költőkkel, akikkel lehetséges, hogy sokan utoljára csak az iskolapadban találkoztunk, egyfajta piedesztálra emelve, olyan szerepekbe szorítva, melyek nem minden esetben vagy egyáltalán nem tükrözték a valóságot.

Györffi Kálmán válogatott novelláiról

Az erdőszentgyörgyi születésű (1945), jelenleg Marosvásárhelyen élő Györffi Kálmán egy ideje el van tűnve az irodalmi életből, pedig az 1970-80-as évek nagy reménysége volt, az erdélyi prózanyelv megújítójaként ünnepelték, kiemelve sajátos időkezelését és lényeglátását.  Az 1980-as évek végére valahogy elfogyott körötte a levegő, az államhatalommal is meggyűlt a baja, így 1989-ben kiszökött Magyarországra. Itt egy ideig egy kis győri lapnál dolgozott, de képtelen volt megszokni az új rendet, másfél év után hazatelepedett. Közben azonban itt is megváltozott a világ, ő pedig lassan elhallgatott.

Borsodi L. László Szétszórt némaság c. kötetéről

Nehéz helyzetben vagyok, amikor Borsodi L. László Szétszórt némaság című legfrissebb, immár nyolcadik kötetét kellene besorolnom, műfajilag meghatároznom, hiszen – saját bevallása szerint – ezzel a szerzőnek is állandóan meggyűlik a baja. Első és sokadik érzésre is valami erősen szépről és megmagyarázhatatlanról van itt szó, mely nem is igazán próza, nem egyértelműen vers, így – jobb híján – maradunk a szintén sántító prózavers skatulyánál.

Kemény Zsófi Rabok tovább c. regényéről

Kemény Zsófi regénye* olyan disztópia (negatív utópia), amelynek cselekménye nem a távoli jövőben játszódik, hanem az igen közeliben. Mondhatni úgy is: a holnapi jelenben.
A szerző tüntetéseket vizionál Magyarországon, főleg Budapesten az Orbán-kormány különböző új törvényei ellen. Eddig ebben nincs semmi futurisztikus, elég, ha bekapcsoljuk a tévét, szokott ilyen lenni. Arról azért, ami ellen a regényben a lakosság egy része tüntet ‒ vagyis, hogy fizetősek lesznek a gimnáziumok, aki külföldre költözik, az még tíz évig ún. fészekadót kell fizessen vissza a szülőhazába –, nehéz elképzelni, hogy bármilyen kormány ilyen népszerűtlen intézkedéseket hozna. A valóság ugyan néha lekörözi a kitalációt. Meg különben se akadékoskodjunk, regényről van szó, jusson szóhoz a szerző fantáziája is.

Eszmék, rendszerek, smekkerek

Futamok Petrozsényi Nagy Pál darabjáról (Smekkerek)

Az emberélet útjának felét már rég elhagytam, s gyakorta kapom magam azon a klasszikus érzésen: itt már voltam. Talán álmomban, talán előző életemben, de talán csak egy hasonló kép felvillanása nyomán élem át szinte ugyanazt. Mint egy jelentős pályát befutó karakterszí-nész, akiben az utolsó „függöny” után végigfut az eljátszott szerepek sokasága, s rádöbben: bizony hogy összerakható megannyi megtanult jelenetből, monológból az egyedi, ami csak annyira különbözik a sok-sok drámaíró által megformált, színre álmodott sok-sok valódi avagy fiktív színpadi szituációtól, hogy egyedi módon próbálja ábrázolni s megjeleníteni a minden katarzist összekapcsoló hasonlóságot.