Rakovszky Zsuzsa “család nélküli családregénye” olyan, mint egy posztmodern palimpszeszt: nagy vonalakban egymásra másolja, felülírja, majd újragondolja a szereplők történeteit. A szereplőkét, akik szinte kivétel nélkül rokonok is, meg nem is, családtagok is, meg nem is. Féltestvérek, és azok féltestvérei, régi időkből előnyúló csápok, talán-gyermek, szinte-szerelem, már-már szerető, majdnem apa.
Panelház, vagy ahogy mifelénk hívják, blokk, nemcsak az egykori szocialista országokban épült, hanem Nyugaton is, csak ott jóval kevesebb. Egyes foglalkozások esetében vagy bizonyos életkorban célszerűbb panelben lakni, mint kertes házban. Például egy nemzetközi légiforgalmi társaság pilótája, aki egyedül él és napokig van távol otthonától, vagy egy folyton konferenciákra utazó és időnként más városok főiskoláin vendégtanárként tanító egyetemi professzor nem tudná rendszeresen elvégezni a kertes ház körül folyton adódó munkákat. Vékony pénzű fiatal házasoknak is jól jön a panel, külön költözhetnek a szülőktől, míg telik kertes házra.
Az írás gyógyít, de az olvasás is
Tisza Kata legújabb könyvében mindenkihez szól. És bár a mindenki fogalma elég tág, mégis nehezen hinném el, hogy ne találna bárki is olyan sorokat, gondolatokat a kötetben, amit ne tudna visszaforgatni a saját életébe. Légy bár házas vagy kapcsolatban élő, szerelmes vagy szerelemre vágyó, megcsalt vagy csalfa, a szíved mélyéig csalódott és meggyötört, reményvesztett, gyászoló, magányos, szeretethiányos, kihasznált, összetört vagy éppen romjaidból újra feltámadó, életigénylő, ezek a versek valószínűleg téged is megérintenek majd.
Kérdezhetnénk, Bogdán László gazdag életművéből miért épp Az ördög Háromszéken című regény került be a Székely Könyvtár sorozatba. Erre vonatkozóan van halvány elképzelésem: számomra ez a regénye a legkedvesebb, mely mű ugyanakkor a szerző achilleszi sarka is. Mert a legizgalmasabb és a legerdélyibb. Erdélyiségünk a legsebezhetőbb pontunk - épp azért, mert oly nagyon féltjük.
"Írásommal arra próbálok kísérletet tenni, hogy Gálfalvi György élete, munkássága főbb csomópontjainál, állomásainál elidőzve bemutassam a Romániában élő magyarság utóbbi bő félévszázadának,a kulturális, szellemi, irodalmi és politikai életre jelentős befolyással bíró, meghatározó szervező egyéniségét, jó esetben talán modellezve is korosztálya értelmiségi legjobbjainak töprengéseit, nemzedéktársai pályájának egyfajta útválasztási lehetőségeit is.” – irja a szerző kötete előszavában.
Ami értékes, nem adja magát könnyen és ez maximálisan igaz Tompa Andrea Fejtől s lábtól regényére is. Ez a mű kiköveteli a jussát, a neki járó figyelmet, éppen ezért is válik maradandó olvasmánnyá. Bő száz oldal kell ahhoz, hogy az ember megszokja stilizált nyelvét, archaikus stílusát, a tájnyelvi kifejezéseket, a sokszor magyartalannak ható, rendhagyó helyesírással teleszőtt mondatait, az orvosi terminológiát, szóval úgy általában a regény „ízét”, ami a nyelvezettel teremtődik meg. Magam is csak ízlelgettem sokáig, barátkoztam vele, de a kezdeti lassúbb olvasást idővel felváltotta valami izgalom, kíváncsiság, hogy ezekből a sorokból többet s még többet akarok.
A vers varázslatos hatalma
Minden igazi költőben van valami a sámánokból. A tapasztalati világon való átlátás, az ősök megidézésének, a rejtett összefüggések megsejtésének titokzatos képessége. Valami, ami megborzongatja a verset hallgatót vagy olvasót. Farkas Árpád ilyen költő.
A művészet gyökerei a szakralitásba nyúlnak vissza. A szónak, a képnek, a táncnak, a zenének, a szobroknak valaha különleges fontosságot tulajdonítottak. Ezek a megismerés, a hit és a képzelet együttes megnyilvánulásának lehetőségét jelentették őseink számára. Az életbe maradás esélyét, a közösséget összetartó erőt, a természetfölötti világgal való kapcsolatot, a szépség utáni sóvárgást, az emberbe kódolt isteni képességnek, a kreativitásnak a kibontakozását.
A hagyományos Molnár Vilmos-i erényeket megtartva, ugyanakkor új hanggal és újszerű témákkal lepi meg az olvasót a csíkszeredai szerző új novelláskönyve.*
Molnár Vilmos írásaira jellemző a meghökkentés, a rendhagyó elbeszélői/szereplői nézőpontok választása: célja ezzel az olvasó meglepése, gondolkodási sémáiból való kizökkentése, hogy más megvilágításból vizsgáljunk meg emberi magatartásokat, jelenségeket: önmagunkat.
Költő, bármiből írhatsz verset, csak aztán le ne bukjál, parafrazálhatnánk Arany János Vojtina ars poétikája című költeményében megfogalmazott művészi hitvallását. Farkas Wellmann Éva legújabb verseskötetét* olvasva óhatatlanul ez az Arany-intelem jut az eszünkbe. Szerzőnk ugyanis szokatlan témát választott: ciklusba rendezett verseskönyve bibliai vonatkozású. Abban, hogy egy költő a Bibliához fordul, még semmi rendkívüli nincsen. A Biblia - a görög-római mitológia szerteágazó gyűjteményével egyetemben - európai identitásunk alapkönyve, így természetes, hogy gyakori ihletforrás - s nemcsak az irodalom számára.
AZ ABSZURD, AMELYBEN ÉLÜNK*
Az sem túl gyakori, hogy valaki a kétkezi munkáslétből kitartó tanulás révén értelmiségi státuszba kerüljön, ám ennél is ritkább, hogy egy idegen nyelvekben és világirodalomban jártas filozopter, ismert és elismert író, elgondolkodtató és sikeres könyvek szerzője egyik napról a másikra hirtelen ott találja magát a társadalmi munkamegosztás legalján, még a munkások között is páriaként: szakképzetlen fizikai munkásként. Ágoston Vilmosnak volt ebben része. Kétszer is. Nem úgy közeledett a proletár létformához, mint magasból leereszkedő, furcsaságok után kutató szociológus, hanem mint kenyerét keservesen így kereső, a túlélésért küzdő személy. De ami a hátránya, az az előnye is: így sokkal mélyebbre nyílt alkalma belelátni egy olyan világba, amelyről értelmiségi foglalkozást űzőknek többnyire téves, vagy éppenséggel semmilyen fogalmuk sincs.