Iancu Laura prózakönyvéről

Keleti Jeremiás nyolc esztendeig volt távol családjától. Szibériából gyalog teszi meg az utat faluja, Szeretföld határáig. A háború teremtette káosz azonban teljesen átformálta Szeretföldet, és az elmúlt években a közösség is gyökeresen megváltozott. A moldvai magyar közösségben játszódó történelmi elbeszélés a háborút túlélő, hazájába visszatérő katona történetét, és a háborúnak a közösségre tett hatásait és következményeit beszéli el.

„Kísértetként bolyongok. Lehány testéről a föld… Hiába ásom magam a kerékvágásba, poromat felkapja a szél, és visszaröpít az ismeretlenbe. Magam számára is idegen vagyok. Háborúból jövök. Sem hősi halott, sem fogoly. Túlélő. Hát élet az, ami a háború után van? És ki számára vagyok létező? Mi van az eszmélésen túl? Szívfájdalom… Miért kellett nekem ezt megtudni? Ezt a kérdést mindenképpen tedd fel, mert ez a kérdés te vagy. Igen, kérdés vagy.”
A könyvben nrm annyira a háború a lényeg, mint a háború utáni élet folytatásának lehetősége. A szerző a könyvben az egymástól és az Istentől való eltávolodás, az oda való visszatérés lehetőségeit kutatja. Van-e élet a háború után annak, aki mindenét elveszítette? Van-e lehetőség ott folytatni az életünket, ahol évekkel azelőtt abbahagytuk? A kötet fülszövegében olvashatjuk a következő sorokat: „Az eltávolodás és a visszatérés közé elpusztíthatatlan évtizedek rakódtak, a szívek közé szederindák nőttek.” Ez a rövid megállapítás már előre jelzi, hogy nem egyszerű, „kosztümös” történelmi regénnyel van dolgunk, a szerző által életre keltett szereplők életútjának bemutatása sokkal mélyebbre vezet minket. Válaszok pedig – ne is reménykedjünk – nincsenek.
A cselekmény két fő szálon fut. A szerző egyfelől Keleti Jeremiás sorsán, másfelől egy moldvai magyar közösség életén keresztül teszi fel a kérdéseit. Az egymást többször keresztező események középpontjában a templom áll. Iancu Laura – ahogy megszokhattuk – már az első oldalak egyikén igyekszik rögzíteni, hogy mit ért a templomnak nem pusztán száraz definícióján, hanem az ember szempontjából meghatározható lényegén, szubsztanciáján: „Hogy a templom Isten hajléka vagy sem, az jóformán az ember hitén múlik, de templomot nem is Istennek szokás építeni.”


Ajánljuk figyelmébe Bartusz-Dobosi László kritikáját a www.kortarsonline.hu portálon