Magyarország=anyád?

Úgy tűnik, megértünk arra, hogy könyvekben is hasonló képpen fogadjuk be a világot, mint a reklámokban, filmekben már régen: mindent egyszerre. Ez a könyv legalábbis erre tesz kisérletet, így aztán elmondhatom, hogy olvasása nagy kaland. Elismerem, ezt a “mindent” kimondani merészség, hát lássuk, mit is kínál nekünk Barta András könyve*.
Először is, egy matematikai pontosságú címet: Magyarország = anyád. Nos, aki erről az anyaország fogalmára asszociál, helyben van. Ha az anya fogalmára, és azt terjeszti ki az egész nemzetre, akkor se jár messze a valóságtól.

De ha esetleg egy beintős mozdulattól kísért beszólás jutna valakinek eszébe, akkor is bőven a könyv tartalmi körén belül mozog. Ahogy a könyvvédőn belül a borító a nemzeti szimbólumként is működő, és a szubkultúrát sugalló képek fura egyvelege, úgy a könyv is az érték és értéktelenség felmutatására törekszik, a szeretet és gyűlölet, törődés és közöny köreit járja körbe.
Az olvasó pedig, először is legyen edzett: a szerző nem szívbajos, átvezet minket anyaországunk történelmén és földrajzán, beletaszít a szociológia labirintusába, lehúz a nemzetpszichológia  bugyraiba, ősi hiedelmeket, átkokat vizsgáltat meg velünk, végeredményben arra kényszerít, hogy egyszer az életben rendesen szembenézzünk a magunk alávaló és győzedelmes magyarságával. Ugyanakkor szakemberként is kegyetlen. Nem kevesebbet óhajt, mint, hogy végigvánszorogjunk vele ugyanazon az úton, amit egy szerző bejár: az elbeszélés hol szélesebb, hol keskenyebb ösvényén hurcolja magával, nemegyszer halálos veszélynek téve ki (sőt, szó szerint öngyilkosságba kergetve) olvasóit.
Nos, ha mindezek után elég bátrak vagyunk elindulni Barta Andrással, egy furcsa világban találjuk magunkat. Tulajdonképpen nem nagyon tudom, hogyan fessem le, mert ez a könyv sosem arról szól, amiről. Hogy mást ne mondjak, a főhős például az elbeszélő szerint XA20 WH (hogy ki????), de ő csak a könyv utolsó fejezeteiben kap lényegesebb szerepet, amikor halálos beteg édesanyját, Magyarországot kell(ene) megmentenie. Gondolom, egyértelmű, hogy ez aligha sikerülhet. Akkor sem, ha hamvaikból feltámadt híres művészek és tudósok kimustrált örömlányokkal vállvetve mindent megtesznek azért, hogy anyánk, Magyarország – túlélje valahogy.
Segítség és ellentábor – minden van itt bőven. Ellenséges tudatmásolatok, egymásba mosódó hidegkék szempárok, homoszexualitás és pedofília, lúzerség és lopott öröm, egy napos terhesség utáni szülés, közröhejjé silányuló esti híradó, reménytelen szerelem, maga Biberach (ach!), sőt: egy valóságos, testileg-szellemileg szétrepedt anya, és más bolygóról jött lénnyel megosztott tudat is. Az egészben az a jó, hogy mindezt valahogy olyan komolyan lehet venni, mint gyermek az esti mesét. És, ami azt illeti, a végkifejletet is olyan türelmes belenyugvással kell kivárni: a cselekmény egyetlen pontján sem tudnánk megmondani (megközelítőleg sem), vajon mi lesz végül.
S hogy mindezeken ne csodálkozzunk, én megkockáztatnám: ez a könyv maga a hétköznapi magyar valóság. A maga értelmetlenségében, kicsinyességében, röhejességében – és a maga nagyszerű, életrevaló jövőbemutatásával. A megkérdőjelezhető tisztaságú múlt, a megkérdőjelezhető erkölcsű (és indulatú) jelen, a csupa kérdőjel jövő... Nem mondanám, hogy valami nagyon optimista könyv, inkább amolyan “vegyük számba, amink van, aztán induljunk” hangulatú. Tudják önök, mi az a SWOT elemzés? No, hát most majd megtudják.
Mit mondhatnék még? Nem való ez a könyv türelmetlen olvasóknak, azoknak, akik először a végét szokták mindennek elolvasni. Ennek a könyvnek a vége akár az eleje is lehetne. Minden oldala olyan, mint egy mozaik egyetlen részlete. Hiába nézed a másik részletet, az egészet ugyanúgy nem érted. Ahhoz először meg kell ismerni a részleteket, majd egy kicsit eltávolodva újra elmerülni a szemlélésében. De akkor már végtelen izgalmas tudni minden egyes részlet apró titkát. Hogy mégis kicsit lepontoztam, annak az az oka, hogy én alapjában véve türelmetlen olvasó vagyok.


Bartha András: Magyarország=anyád. Libri Kiadó, Budapest, 2013.