Szőcs Géza mesélőkönyvéről

Ha polip szuszog Kolozsvárott címmel, Carbonaró álnéven kétkötetet könyvet jelentetett meg Szőcs Géza a felvidéki Méri Ratio kiadónál.A Ha polip szuszog Kolozsvárott első köte huszonnégy történetet tartalmaz amely a szerző szerint „Erdély képzeletbeli arcát ragadják meg, teli valóságelemekkel.é” Ezeket a történeteket annak idején Sziveri János költőnek mesélte el, aki korának kiemelkedő alkotója volt, fiatalon meghalt. Beteljesületlen álma és vágya volt Sziverinek, hogy eljusson Erdélybe. Enyhítve barátja vágyódást, Szőcs Géza színes történeteket kezdett el mesélni Erdélyről és Kolozsvárról.

Huszonöt év elteltével a költő arra gondolt, hogy ezeket a történeteket összegyűjti Kötetben adja ki. A második kötet inkább Sziverihez kapcsolódó dokumentumokból, kéziratokból és fényképekből áll. Szőcs kiemelte Jánosi Andrea képzőművész illusztrátori munkáját.
Erdélyt mindig is tündér természetűnek nevezték, ami azt jelentette: változó, bizonytalan, váratlan, hallucinatív, állandótlan, lebegő, igen is meg nem is, hol így, hol úgy, árnyék, varázslat, lidércfény a szekrényben, illúzió, tíz centivel a föld fölött, fénytörés, kámforból varrt köpönyeg a fogasra vetve, felfele folyó patakok, arany hajszálak az éjszakában, duplák, hol így, hol úgy, meg nem fogható, meg nem magyarázható, meg nem fejthető, hátha-lényegű, majdnem-szerű, számon kérhetetlen, ellenőrizhetetlen. Titkos fejedelmek földje, amely fölött egy ismeretlen égitest uralkodik. Szőcs Géza huszonegy története mint huszonegy lámpás világítja meg Erdély holttestét a felejtés alkonyatában.


Ízelítő a kötetből:

Lángoló udvarlás

 – Azt meséli az öreg – újságoltam neki – hogy, még ifjú költőként, ő is ott sertepertélt abban a bandában, amely az úriszabó lányának tette a szépet. Egy napon pedig a kisasszony igazi irodalmi szalont eszelt ki: hódolóinak, a meghívott ifjú poétáknak őhozzá írott verseikből kellett fölolvasniuk. Az öreg is benne volt a helyzetben. Költői versenynek is nevezhetjük, ami aznap történt, a szabó lányának kegyeiért. József Attila is kapott meghívót, de visszaüzente, hogy érzelmeit ezen a napon nem szavakban, hanem máshogyan kívánja kifejezni. Amikor az esti negyed nyolcas vicinális végighalad a közeli domboldalon, jöjjenek ki az erkélyre – teraszra? tornácra? – és ő onnan fog üzenni, abból a vonatból. – Hát igen, a vonatból. – Eljött a negyed nyolc, feltűnt a szerelvény. József Attila – mint később kiderült – ekkor némi petróleumot locsolt a hajára, kihajolt a vagonablakon, és meggyújtotta a frizuráját. Amely lángolni kezdett… – Ahogyan Ady írja: szép feje kigyúlt… – …és hosszú csóvát húzott, mely egészen a vagon végéig ért. Majd visszabújt a fülkébe és feltette a kalapját. – Te hiszed ezt? – Hm. – Az öreg sörényéről még el tudnám képzelni – de József Attiláról? Mennyi haja volt, milyen hosszú, nem tudod? – Akkor éppen sok volt neki. – Igen? – Igen. Akkor éppen hosszú volt a haja. A bokájáig ért. – Azt hittem, Kolozsvárról fogsz mesélni nekem. – Nahát éppen ez az. A kolozsvári virágáruslányok is tudomást szereztek az esetről, meg a sétatéri színésznők és a tanítónők és a kalapszalonokból a kisasszonyok… Kolozsvárott ezek után már szerenádozni is csak égő hajjal volt lehetséges a kiválasztottak ablaka alatt. Ezért olyan petróleumszagú a mai erdélyi költészet. Volt, aki a körhintán gyújtotta meg az üstökét, fénylő óriáskört írva az éjszaka sötétjébe, mint önmagába visszatérő költeményt. Más epigonok ejtőernyővel vetették magukat a mélybe, függőleges, lassú üstökösként érve földet a minorita templom mellett, Bolyai János szülőházánál, ahol a svéd király kutyájának a sírja van. – És… te is? – Nem. Tudod, én soha nem követtem az uralkodó irodalmi divatokat.