Vida Gábor lógós regényéről

Vida Gábor regényének az egyik korai címváltozata A lógós lett volna – főhőse, Werner Lukács ugyanis „ellógja” az első világháborút: azokban az években Afrikában néz szembe más természetű veszélyekkel (oroszlánokkal, elefánttal, betegségekkel, sebekkel), majd kényszerű módon vesztegel ott, afféle hadifogolyként.A regény azt mutatja meg, hogy attól, hogy személyesen nem vagyunk jelen valahol, egyáltalán nem biztos, hogy kimaradhatunk az ott történtekből.

Első magvetős könyvében, a 2005-ös Fakusz három magányosságában Vida Gábor már kísérletezett azzal, hogy ismerős prózaműfajokra (krimi, kísértethistória, robinzonád) írja rá saját, felszínesnek egyáltalán nem nevezhető problémafelvetéseit.
Az olvasó így egyszerre jár ismerős és ismeretlen terepen. Új könyve is különösen kikevert ötvözete a kalandregény, művészregény, szafariregény, kémregény műfajainak, miközben a trianoni fordulat környékén játszódik. A korai kritikák máris összekapcsolták a könyvet a 2013-as év más fontos kiadványaival: Tompa Andrea Fejtől s lábtól című regényével, illetve György Péter Állatkert Kolozsváron – Képzelt Erdély című kötetével.
Mindegyikben működésbe lép valamiféle újraértelmező stratégia: Tompa Andrea mikrohistóriát ír, az orvosi/testi, illetve a női perspektívák felől mozdítva ki korábbi Trianon-történetek hangsúlyait. György Péter emlékezetpolitikai keretben vizsgálódik, az emlékezet folytonosságának újraépítése mellett érvelve – épp emiatt a Kádár-korszak és a Ceausescu-korszak (gyakran mellőzött) szellemi teljesítményeire helyez a szokottnál nagyobb hangsúlyt.
Vida Gábor férfiközpontú történetet ír, leginkább azt mutatja meg részletesen, hogy milyen köznapi problémákba ütköznek az erdélyi városokba visszatérő férfiak az első világháború után, mi az, amit a „miért jöttél vissza?” kérdésre felelni tudnak, egy ellenkező irányú lakosságmozgásra is figyelve. Ezek a visszatérés-történetek nem ideologikusak egyetlen esetben sem: Vida szereplőit nem eszmék (megmaradás? helyben maradás?) motiválják, hanem olykor önmaguk számára is körvonalazatlan, de mindig személyre szabott vágyak, késztetések.
A regény néhány vonásában ráismerhetünk az első világháborúból visszatérők máshol is megírt történeteire: Karácsony Benő Felméri Kázmérja mögött is ott van az első világháború; Németh Andor önmagáról mintázott, internálásból hazatérő, tébláboló Jámborja is nehezen találja a helyét az Egy foglalt páholy történetében. Vida Afrika-járó Lukácsával ez már legalább háromféle első világháborús tapasztalat, és a szereplők viselkedése, visszailleszkedési problémái mégis hasonló mintázatokat mutatnak. Vida rezignált, de az ember belső erőforrásaiban mégis bizakodó könyvet írt, ez lehet a sokakat érdeklő témaválasztás mellett a másik hatáselem, amellyel utat talál olvasóihoz. (Vida Gábor: Ahol az ő lelke. Magvető Kiadó, Budapest, 2013.)


A recenzió teljes terjedelmében a Népszabadságban jelent meg: www.nol.hu