A Kuncz-emlékkötetről

Tíz mondat az emléknyomokról

Szín: fekete
Szó: nagyvonalú
Ennivaló: borsó
Film: Menekülés a győzelembe (Victory)
Zene: 2Cellos: Fields of Gold

1. Ha két dolgot lehetne válaszolni arra a kérdésre, hogy Ki volt Kuncz Aladár?, akkor az egyik válasz bizonyára az lenne, hogy Az a magyar író, aki a franciaországi fekete kolostorban raboskodott az első világháború idején, a másik, hogy Az a zseniális szerkesztő, aki munkája révén megalapozta azt a két világháború közötti erdélyi magyar irodalmat, amelyet ma ismerünk.

2. Egy Kuncz Aladár emlékezete című könyvnek legalább ezt a két arcot meg kell mutatnia – és az máris előrebocsátható, hogy ezt bőségesen megteszi, sőt ennél többet teljesít.
3. A kiadvány azt a budapesti Nap Kiadó által sikerre vitt formátumot követi, amelynek sorozatai számára e könyv szerkesztője, Pomogáts Béla is összeállított már néhány erdélyi magyar irodalommal kapcsolatos kötetet Dsida Jenőről illetve Áprily Lajosról – de a Polis Kiadó is kiadott már hasonló típusú könyveket Bálint Tiborról vagy Hornyák Józsefről.
4. E könyvek vonzereje a személyesség – bár tanulmányigényű írások is megjelennek bennük, az alaphangot mégis a szemtanúk, az emberi portrékat megrajzoló esszéisták adják meg.
5. Kuncz halála rendkívül közel esett főműve, a Fekete kolostor megjelenéséhez – többek között ennek tulajdonítható, hogy az Erdélyi Helikon és a Nyugat egyaránt számos emlékező-elemző írást közölt róla közvetlenül halála után. 
6. A kötet legjelentősebb, mintegy harmadát kitevő részét össze lehet rakni az Erdélyi Helikon és a Nyugat anyaga alapján.
7. A könyvből jól követhető Kuncz befogadástörténete is: gazdag a két világháború közötti anyag, és reprezentatív az 1945–1989 közötti, újrakiadásokat és egyéb Kunczcal kapcsolatos irodalomtörténeti vállalkozásokat kísérő visszhang.
8. Amit hiányolhatunk harmadik pillérként, az a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad összegzése a Kuncz-recepció szempontjából – az irodalomtörténeti szaktanulmányok mellett olyan emlékezetes anyagok maradtak így ki a kötetből, mint Kuncz Ödön Látóban közölt, Bágyoni Szabó István által sajtó alá rendezett naplójegyzetei (aki, egy Kuncz-szakdolgozat szerzőjeként fontos anyagokat közölt Kunczról már a hetvenes évektől kezdődően, de 2000 után is, neve mégsem szerepel a kötetben), vagy Grendel Lajos emlékezetes gesztusa A modern magyar irodalom története című 2010-es könyvében, amely kiemelten foglalkozik a Fekete kolostorral.
9. Ha két olyan írást kellene kiemelnem a könyvből, amelyik a legfrappánsabban ragadja meg Kuncz portréját, akkor Németh Andor Emlékezés Kuncz Aladárra című 1933-as írása lenne az egyik (a fogolytárs nagyon pontosan ragadja meg a „fekete kolostor” élménykörét és azt, ahogy Kuncz viselte majd megírta ezt a történetet), és Kemény János Dadi című, először 1967-ben megjelent írása, amelyik Kuncz kolozsvári játékait, emberi kapcsolatait idézi fel anekdotikus módon.
10. A Fekete kolostor a folyamatosan újrakiadott két világháború közötti regények közé tartozik (az OSZK katalógusa több, mint tizenöt kiadásáról tud, ezekből öt az utóbbi húsz évből való), Kuncz iránt az érdeklődés meg-megújul – Pomogáts Béla összefoglalója megbízhatóan vázolja fel e létező kortársi érdeklődés előzményeit.


(Kuncz Aladár emlékezete. Szerk. Pomogáts Béla. Polis, Kolozsvár, 2013.)