Ilyés András Zsolt köteteiről

Mikóújfaluban él egy író, Ilyés András Zsolt. Tűzszerészként dolgozott. Egy idő után abbahagyta, vallomása szerint 1999 óta szabadúszó, verset, prózát ír, fényképez. Első verseskönyve Debrecenben jelent meg 2012-ben Ezer egy éjszaka címmel. Nem vagyunk olyan sokan költők e vidéken, hogy ne figyeltem volna fel jelentkezésére. S amikor olvashattam verseit, már ama vékony kötetében is voltak a falusi hétköznapokra fókuszáló, anekdotikus írások, furcsán lekerekített, de mégis szétnyíló és egymást folytató, kiegészítő, egy nagyobb mű, talán egy regény irányába mutató, „bizarr” prózatöredékek Bizarr–Bezár–Bazár címmel.

Először az érdekelt, foglalkozása, a tűzszerészet, valamilyen módon feltűnik-e a versekben? Azt első olvasásra láthattam, hogy számára, mint oly sokak számára, a költészet másik világ, a szabadság és a képzelet világa, a menekülés színtere. Egyik rövid versét egészében ideírom: „éjféli órák után / elégedetten megbéklyózom / seprűmet / közben a várfalak mögött / máglyámhoz csiszolják / a szikrát.” A kis vers címe is jellemző: Hagyjatok játszani. Már első kötete hátlapján bejelenti két készülő könyvét, amelyek idén meg is jelentek, egy prózakötetet és egy gyermekvers-válogatást. Ez bizonyítja, hogy sejtésem, miszerint kisebb prózái előbb-utóbb valami nagyobb egésszé állanak össze, igazolódott. Az elcserélt névjegyeket még kéziratban olvashattam, több dolog tűnt fel. Az első a témaválasztás. Bevallottan önéletrajzi ihletettségű töredékes anekdotáiban nagyapja elsüllyedt világa elevenedik fel sok bizarr jelenettel, derűs részlettel. Persze az elmúlt századok tektonikus mozgásai kihatással voltak az alakuló életekre, derengenek a zord és fenyegető történelmi viszonyok, a sorsok mifelénk mindig ki voltak szolgáltatva az uralgó diktatórikus rendszereknek, melyek fő jellemzője, hogy korlátozzák az egyén mozgás- és szólásszabadságát, egyebekről most nem is beszélve. Erdély­ben az értelem mindig bajvívó volt, vívott, és rendszerint baj lett belőle. Itt csak alkalmazkodni lehetett, hogy túlélni lehessen. Ilyés András Zsolt könyve hátlapján, vallomásában kihívóan írja: „Hibásan rajzolják meg a falusi embert azok, akik a gumicsizma és a(szalma)kalap mellé, a ráncos arcra nem mosolygó szájat rajzolnak, mert van egy jó tulajdonságunk, ami a megpróbáltatások ellenére sem elhanyagolható: A TRÉFA.” Igen, a másik, amire felfigyelhettem: a forma, ami elválaszthatatlan az észjárástól. A kettő tételezi egymást, hat egymásra. Ezt érzi Ilyés is, amikor, helyenként meglehetősen tapasztalatlanul, kis anekdotikus formákkal kísérletezik. Kicsiny, derűs adomákból, történetszilánkokból próbálja többé-kevésbé hatásosan megteremteni a nagyobb formát, a történetekben és mögöttük, a mondatok zegzugos átjáróiban, a síró-nevető maszkok árnyékában mégiscsak kirajzolódik nagyapja többé-kevésbé összefüggő élettörténete. S ez több mint figyelemreméltó. Az „induló” írónak van bátorsága szembemenni a nemzedéki divatokkal, nemcsak ma­gáról ír többé-kevésbé őszinte vagy őszintén modoros kitárulkozásokat, hanem egy előző nemzedék rokonszenvünkre mindenképpen érdemes alakját, saját nagyapját idézve meg keresi életében ama pontokat, amelyekhez változatlanul kapcsolódni lehet, hiszen egy folyamatról és a folytonosságról is szó van. Ilyés András Zsolt írói jövője most már csak azon múlik, hogy képes lesz-e megtalálni a nagyobb formákat. A nagy történetet. (www.3szek.ro)


* Ilyés András Zsolt. Ezer egy éjszaka. Debrecen. 2012. Elrejtett névjegyek. Pallas–Akadémia. Csíkszereda. 2014. Hova tűntek a tojások? – gyermekversek – Marosvásárhely. 2014.