Patrick Modiano regényéről

Patrick Modiano (1945–), az egyik legjelentősebb kortárs regényíró Éjfű című regénye 2014-ben megjelent a győri Tarandus Kiadónál, Rőhrig Eszter fordításában. A szerzőnek korábban meglehetősen kevés műve, négy regénye (Sötét boltok utcája, Augusztusi vasárnapok, Dora Bruder, A Kis Bizsu) és két novellája volt olvasható magyarul. Munkásságáért számos hazai és nemzetközi díjat kapott, legutóbb, 2014-ben az irodalmi élet talán legrangosabb kitüntetését, az irodalmi Nobel-díjat.

A francia író állandó témája a múlt vizsgálata, regényeinek narrátorai saját identitásukat akarják feltárni, eközben elkerülhetetlenül szembekerülnek saját múltjukkal. „Egyedül vagyok, fülelek, mintha morzejeleket várnék egy távoli ismeretlentől” (8), mondja az Éjfű elbeszélője. A múlt morzejeleit Modiano narrátorai a korábbi események, tapasztalatok felidézésével próbálják megfejteni. Az emlékezetben megjelenő múlt bizonytalan, töredékes jellegű, az elbeszélőnek, aki megkísérli újra végiggondolni, mi történt egykor, a rendelkezésére álló nyomok alapján általában nem sikerül feltárnia a múltbeli események menetét. A hősök, miközben megpróbálják gondolatban újraalkotni a múltat, különféle tárgyakra – az események feljegyzésére szolgáló noteszre (Éjfű, Hogy el ne tévedj), rendőrségi archívumok anyagára (mint a Dora Bruderben), régi fényképekre és iratokra (A Kis Bizsu) –, valamint a korábbi események helyszíneinek felkeresésére (Augusztusi vasárnapok, Dora Bruder) támaszkodnak. Másik jelentős témája a szerzőnek a helyszínek megjelenítése. A cselekmény helyszíne és az elbeszélő lelkiállapota között szoros összefüggés van. A szövegekben megjelenő Párizs sötét, ellenséges, átláthatatlan hely, ellentétben a Földközi-tenger térségével, amely tiszta, áttekinthető és nem jelent fenyegetést; a főváros egyet jelent azzal a gonoszsággal és zűrzavarral, amely a megszállás éveit jellemezte Franciaországban. Ez alkotja Modiano harmadik visszatérő témáját. A korábbi korok, elsősorban a negyvenes évek történelme állandóan felidéződik a szerző műveiben. Több művében felbukkan az üldözések, a kollaboráció kérdésköre, elsősorban az 1997-ben megjelent Dora Bruderben (marginálisan megjelenik azonban A Kis Bizsuban is). Ez a három téma egymással összekapcsolódik a Modiano-szövegekben. A múltbeli homályos események színhelye gyakran Párizs (utaltam már a narrátor lelkiállapota és az atmoszféra közötti párhuzamra), a megszállás éveinek eseményei a szereplők vagy hozzátartozóik múltjához tartoznak, amelyre a főszereplő kutatása irányul.
A szövegek között nem a téma jelenti az egyetlen kapcsolatot, többször előfordul, hogy egy mű egyik szereplője egy másik regényben is megjelenik, időnként főszerepet is betölthet. Így az Éjfű egyik mellékszereplője, Duwelz neve felbukkan a szerző 1991-ben publikált Fleurs de ruine (Romvirágok) című művében. A karakterek visszatérése arra utalhat, hogy az életmű összefüggő egészt alkot.
A 2012-ben megjelent Éjfű narrátora, Jean több évtized elteltével próbál rájönni, miért tűnt el váratlanul a barátnője, Dannie, ki volt valójában, és kikkel állt kapcsolatban. Az alábbi mondat a cselekmény egészét összegzi: „Csak most, sok-sok évtized múltán próbálom megfejteni azokat a morzejeleket, amelyeket egy titokzatos feladó juttat el hozzám a múlt mélyéről.” (111) A kutatás közben az emlékek mellett két további információforrásra támaszkodhat: a fekete noteszra, amelybe élete során feljegyezte a vele történt eseményeket, valamint a rendőrségi iratokat tartalmazó dossziéra, amelyet húsz évvel korábban kapott az üggyel megbízott rendőrtiszttől. A dokumentumok lehetővé teszik számára, hogy utólag megállapítson több, az események közötti összefüggést. Akkoriban (körülbelül ötven évvel azelőtt, hogy elkezdi leírni az eseményekkel kapcsolatos emlékeit) már tudott arról, hogy Dannie hamis iratokat kapott egy (feltehetőleg) alvilági kapcsolatától, valamint hogy valószínűleg bűnügybe keveredett. Az utóidejű narráció időpontja előtt húsz évvel találkozott az ügyben nyomozó rendőrtiszttel, aki odaadja neki az ügy aktáját. A nyomozás irataiból Jean megtudja, hogy Dannie – talán szándéktalanul – gyilkosságot követett el, ezért tűnt el váratlanul annak idején, továbbá hogy a társaságának egyik tagja a marokkói titkosszolgálat ügynöke volt, és gyaníthatólag részt vett az akkori marokkói államfő egyik politikai ellenfelének az elrablásában, ami 1965-ben, egy évvel a felidézett események után történt (erre egyetlen szöveghely utal a regényben).
A helyszínekről adott leírás jellemző Modianóra, rendkívül részletesen ábrázolja Párizst a szöveg. A város atmoszférája és az elbeszélő hangulata között megfigyelhető a kapcsolat, a sötét és ellenséges világ metaforikusan kifejezi a főszereplő értetlenségét, nyugtalanságát. A narrátor egy helyen így fogalmaz: „[M]egkönnyebbültem, hogy itt sétálunk, nem a komor és fojtogató rue de Rennes-en.” (108–109) Az idézetben szereplő jelzők a szövegben ábrázolt város egészére vonatkoznak, a helyszínek sötét és átláthatatlan voltához hozzájárul, hogy a múltbeli események jelentős része este vagy éjjel játszódik. A szerző további központi témája, a megszállt Franciaország történelme szintén megjelenik a szövegben, azonban csak marginális jelentősége van: a gyilkossági üggyel megbízott nyomozó, Langlais beszél húsz évvel korábbi találkozásuk során az elbeszélőnek arról, hogy a felszabadulás idején a lakásával szemben található parkban meggyilkolták a kávézó tulajdonosnőjét. Ez a rövid összegzés mutatja, hogy a történelmi szál a műben nagyrészt a háttérben marad, a szöveg elsősorban a Jeannal és Dannie-val történt eseményekre összpontosít. (A szöveg gyakran utal az egyéb történelmi korok eseményeire és alakjaira, valamint számos korábbi és huszadik századi íróra és művére.)
Modiano életműve a Nobel-díj odaítéléséig Magyarországon kevésbé volt ismert. A kitüntetés ezen legalább részben változtathat: azóta újra kiadták magyar nyelven a szerző egyik, korábban megjelent művét, valamint az Éjfű című regény is megjelent ezt követően. A szerző további műveinek kiadását, valamint szélesebb körben ismertté tételét indokolttá tenné egy a hivatalos emlékezetkultúra részét alkotó korszakot is bemutató műveinek erőteljes, jól olvasható volta mellett az a tény, hogy kivételes formátumú íróról van szó, aki a pályája első évtizedeiben még Franciaországban sem kapta meg teljesen az őt megillető figyelmet.


Patrick MODIANO, Éjfű. Fordította Rőhrig Eszter. Győr, Tarandus Kiadó, 2014.