Király László verseskönyvéről

Egyik emlékezetes versében írja a költő: „A dolgok arca – mint a hó. / Én átváltozom verssé.” A négysoros ismét megjelenik az átváltozások új könyvében, a Kiemelések tőlem ciklusban. Lászlóffy Aladár egyik emlékezetes pillanatában nemes egyszerűséggel mondotta ki, hogy „a világot bármikor újraköltöm”.

Egyik torokszorítóan gyönyörű versében Kormos István hetykén vallja: „de semmi vész gyerekeim / sajnálnotok fölösleges / világokat varázsolok / amikor akarom!” Mindkét ars poetica érvényes Király László új könyvére, egy határt vonó különbséggel, Király nem világokat varázsol, hanem saját világait. Nem a világot költi újjá, hanem a saját világát. A birtokos személyrag itt elhagyhatatlan. A Kiemelések tőlem természetesen építi be önnön „eredményeit”, fel-felcsendülő előzményeit, de ama vers, amely körül az átváltozások költői kaleidoszkópja elforog, a Quadriga – I is volt már!
Most viszont megkezdi az újjáteremtések sorozatát, s a könyvben még három változatban ismétlődik meg, innen is jött a kaleidoszkóp, hiszen a változatokban ugyanazokkal a bűvöletes képekkel találkozunk. Az induló vitorlások az őszben, melyekről mindig integetnek valakik, a vakok tánca az októberi erdőben, a süketek hangversenye a cáricini erdőn, a bohócok délies, nyálas vihogása, a tevekaravánok a Selyemúton, a tér, amelyen elfér három könnycsepp – de egymáshoz való viszonyuk állandóan változik! Elmozdulnak, akár a kaleidoszkóp színes kövecskéi, ha megrázzuk, új és új alakzatokat mutatnak. Hogy érthetőbb legyen a Quadriga –I (és a könyv) így kezdődik: „Írok magamnak egy világháborút / és megnyerem.” Oldalakkal és versekkel később így kezdődik a második változat is, bár a képek egymáshoz való viszonya jelentőségteljesen módosul. A harmadik viszont már bővül: „Írok hát, törölhetetlen császári szóval, / egy világháborút, és megnyerem.” A képek egymáshoz való viszonya újra változik, a negyedikben viszont mindent visszavon! „Írtunk magunknak egy világháborút, / Írtunk magunknak egy / világháborút, és nem nyertük meg.” A négy változatban és a többi versben ott Király László világa, a költő ismételten átváltozik verssé. A könyv hihetetlenül egységes, önmagából indul ki, s egymást árnyalják és magyarázzák a versek, sokszor ellent is mondanak egymásnak, de ezzel is csak állításaik hitelességét szavatolják. A naplószerűség és az ezzel való játék már eddig is jelen volt  Király utóbbi versesköteteiben, sokszor volt olyan érzésünk, mint most is, hogy a kötet versei tulajdonképpen egy széttördelt hosszú költemény részletei.
Feltűnnek a költő kedves alakmásai, mindenekelőtt Al. Nyezvanov, aki ezúttal Al Newnek üzen „odaátra”. (Ő volt Csiki László angol alakmása, annak idején, évtizedekkel ezelőtt együtt kezdték, a „játszani is engedd!” jegyében.) „Milyen nehéz volt megszokni a csöndet! / Vidámságra született nép / a váratlanul felbukkanó halottas menetek / fölött terjengő fenyegetést, / Milyen nehéz…” És feltűnik Csang vej kínai költő is, az újabb verseskönyvek állandó szereplője: „Különös álom otthon lenni, / míg körötted idegen nép vidámkodik bástyáid tövén. / És kitartani.” A kötet sok verse közelíti ezt az otthont, legemlékezetesebben, dideregtetve az Epilógus – ’951. Mozi. „(Csikorognak az utcakapuk.) / Megjönnek az öreg emberek, / gyűrött, kifakult kalapban, fél lábuk nélkül. / Megjönnek a volt férfiak, szinte settenkedve, / bal kezükben nehéz, üres fakufer.” Amely mégsem üres, derül ki a vers végén, előkerül „Egy-Egy Marék Rejtett Mentett Kocka Cukor” – „Amilyent most a kávédba teszel.” A leütés hozzánk emeli a történelmi jelenetet, hadifogoly apák, nagyapák váratlan megtérését. De hova is, milyen világba, istenem? A szélek össze­érnek, a vers kitágul, a felismerések felszikráznak, s minden „tanulságot” elnyom a Bethlen bástya dallama. (Háromszék)


Király László: A Bethlen bástya dallama. Sétatér könyvek. Kolozsvár, 2015.