Bálint Tibor Zokogó majom c. kötetéről

Zokogó életek

A múlt század elején, a két világháború közötti időszakban zajlik a regénybe foglalt történet. Az elején nehezen áll össze a kép: vajon mit akar a szerző a különböző szereplők apró életének bemutatásával? Hogyan szövődnek itt össze a szálak? Vincze Kálmán gyermekkorának útja felnőttkoráig fordított irányban bontakozik ki elénk – s a kulcsszereplő éppen a nagynénje, akinek temetésével kezdődik a regény. 

A regényről első megjelenése, 1969 óta sokat írtak a szerző eme legnépszerűbb művéről. Vajon mit üzen a mai olvasónak ez a mű? A kolozsváriaknak és a városban több évet élt embereknek kedves a regény, hisz lapjai felidézik Kolozsvár legendás helyszíneit, fontos utcáit, a külvárosi elhanyagoltabb negyedekkel, utcarészekkel együtt. Előtűnik a Kövespad, a Házsongárd, a Tordai út, a Farkas utca, a Vágóhíd tér, az Írisz telep, a Szamos hídja. Szemünk elé idézhetjük a század eleji bérházak nyári hőségben is hűvös belső udvarait, akárcsak a külvárosi utcák poros fülledtségét, s a Szamosban játszó gyermekek zajait... A szabóműhelyekben, utcaszéli pékségekben a közeledő, majd kitörő háború ellenére is zajlik a mindennapi élet: varrnak, sütik a kenyeret, hogy a város szélein kevés pénzből tengődő családoknak is legyen esély a túlélésre. A Zokogó majom szereplői mind-mind megtalálhatók a mai nagyvárosok szélén is, bár szemünk manapság elszokott a nézésüktől. 
Aki nem ismeri Kolozsvárt, annak bárhol játszódhat a történet, a lényeg ugyanaz: egyszerű, de nehéz életsorsok tükre a regény, melyben a megrajzolt karakterek mindenike szüntelen keres, de nem talál jobb életre. Eleve elrendeltetett, hogy ez így legyen? Hisz kapnak esélyeket, a pincér, a virágárus, a péksegéd, a könnyűvérű leány is – aztán ezek szerre úgy foszlanak szét, mint a régi szövet, ha láda mélyéről évszázadok múlva kerül elő... Örökös újrakezdés és reménykedés Kálmán édesapjának, Vincze Béla péksegédnek az élete, s lépten-nyomon részegségbe menekül, mint ahogy sógora, Hektor, aki egykori vendéglős főnökét nevezte zokogó majomnak, hogy aztán ez kerüljön a nagyobb forgalomra áhítozó tulajdonos cégérére. S ha már lelepleztük a regény címadó történetét, hadd erősítsük meg a nem kolozsváriaknak is, hogy igen, még ma is létezik egy Zokogó majom nevű vendéglő a kincses városban, s aki olvasta a regényt, térjen be ide egy felidézés erejéig.
A nagyregény bár nehéz életeket sorjáz, nem nyomasztja az olvasót. Úgy van jelen benne a humor, az irónia, az önirónia és a folytonos újrakezdés rendíthetetlensége, hogy kíváncsivá tesz s nem hagy nyugodni, míg a végére nem érünk. Itt az időközben újságíróvá lett, majd állásából kirúgott Kálmán édesanyjának felveti, hogy megírná a család történetét, de nincs benne egyetlen hős sem. Erre az édesanyja az egyetemes választ fogalmazza meg, s vele a regény mindenkori üzenetét is: „Hát az, hogy élünk... hogy testünk-lelkünk egészséges maradt... hogy nem cselekszünk rosszat senki kárára – az nem hősiesség?” 
A regényt Bálint Tibor választékos nyelvezete, finom, részletgazdag és sokat sejtető jelzős szerkezetei miatt is élvezet olvasni. Magyar nyelv a javából – mondhatnám hanyagul. A jelzett kiadásban az átlagoz képest sok a gépelési hiba, de ez nem von le semmit a könyv olvashatóságából. Személyes ráadás, hogy a regényt éppen Grúziában olvashattam el, s Tbiliszi, a főváros az elhanyagolt belvárosi bérházak egyszerű lakóival, az utcára nyíló helyi pékségeivel, műhelyeivel a múlt század eleji Kolozsvárt idézte, s Bálint Tibor történetének szereplői mintha ott ültek volna a roskatag teraszok és az omladozó falak tövében, a nyári hőségben...


Bálint Tibor: Zokogó majom, Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1996