Print this page

P. Buzogány Árpád új verseskönyvéről

Az idilltől a jelenig

A székelyudvarhelyi Szent István Napok keretében szervezett könyvvásáron volt alkalmunk találkozni P. Buzogány Árpád legújabb, Világpótlék c. verseskötetével, amely az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület Kiadásában jelent meg. A szellős, tetszetős külalakú, 90 oldalas könyv három ciklusában a költő hetvenegy költeményét olvashatjuk. A kiadvány látható nyelve is a környező (székely) világhoz való kötődésre utal: a borítón sóváradi kapumotívum, a könyvbelső illusztrációiként korondi toplász minták láthatók. A borítóterv és műszaki szerkesztés Kolumbán Zsuzsanna munkája.                

Tartalmuknál fogva a versek sajátos lét-és ismeretelméleti megközelítést tesznek lehetővé.  Már a kötetcím is felhívó, eligazító jellegű. Értelmezésemben a szerző a költészetet, az irodalmat tartja világpótléknak, a lét, saját léte fontos összetevőjének. Ami, ha mellékesnek tűnik is, lényegi. Ez utóbbi lenne a könyvfülre kiemelt Szavak c. vers üzenete is: a vers céltudatos, az embert szolgáló szépség, esztétikum. A „szavak” szó itt metonimikus jelentést (is) kap, a rész az egészt jelöli, a verset, a költészetet. A Szavakban a vers, a költészet találó metaforái, körülírásai, ilyen kulcsszavak és kifejezések sorjáznak: „tükreink”, „tiszta”, „égben lebegő csodák”, „hasznos szerszám”, „múltunk éke”, „koldussá váltaknak is menedéke”,”jelző tűz, hogy bensőnk még él-e”, „anyák erős fegyvere”, „gyermeknek zengő ének”, „hordozói imáknak”.  A verszárlatban éri el a vallomás szubjektivitása a fortissimót: „szavak tibelétek halhat a lélek/ köszönöm hogy általatok még élek/ szavak mitől a lélek lángra lobban/mit is szeretnék tinálatok jobban”.  Vagyis a vers lelkünknek lelke, legszebb lényegünk – üzeni a költő. Nem ködösítő, mellébeszélő játék, céltalan szószaporítás, hanem a lényeg lényege.   Ragaszkodnunk kell hozzá, mint az életünkhöz.                 A sokhangú, sokregiszterű kötet versei az első, Lelkek hazája c. ciklusban a szűkebb pátria, Udvarhelyszék tájaihoz való kötődésről vallanak, a természet, a makro- és mikrokozmosz csodáit rögzítik.  A költemények érzékeny lélek és kiváló megfigyelő, élénk fantáziájú, művészi empátiával megáldott ember megnyilvánulásai. Erős dallamosság, líraiság, harmóniakeresés jellemzi őket. Emberszeretet, életszeretet. A hangsúlyos verselés különböző ritmusformái, a jól csengő, tiszta rímek, a hangszimbolika, szóhangulat eszközei célszerűen erősítik a versek kifejező erejét, jól segítik a költői cél megvalósulását. Erőteljes képteremtő készség figyelhető meg a költeményekben, de a fogalmi költészet eszközeit is tudatosan használja a költő. A versszöveg tömör, gondolatokkal, érzelmekkel telített, érthető, értelmezhető.  A költői nyelv elemeinek, eszközeinek gazdaságos kezelése avatott költőre vall. A dal műfajában íródott a kötet legtöbb költeménye.  Leggyakoribbak a harmóniakeresés, harmóniateremtés háromszakaszos versművei, de az irónia, szarkazmus, a himnikus emelkedettség, a lázadó indulatosság is hangot kap a szövegekben. Leginkább az első ciklusban találhatók a tiszta összhang versei, idillek: Áprilisi kertekben, Reggeli leltár, Hársfavirágok üzenete, Éjjel hullnak az almák, Új nap a bözödújfalusi tó fölött, ám a ciklusvégen már nyomasztó jelek zavarják meg ezt az összhangot. A költő az értéktelítettség képzete után értékveszélyezettségről tudósít, világimádata kétségbeesésbe vált át (Árnyék Udvarhely fölött, Ébresztő után, Júniusi vihar után, Szusszan a hajnal). Életérzését ilyen sorokban rögzíti: „Semmit se termő földek fölött/ tombol a nap, s mióta senki/ nem jár arra, megvékonyodtak/ az ösvények, halálszag lengi// be a völgyet, zavaró a csönd, / az utakon dús bokrok nőnek,/ nem kell már térkép se a tájról/ a hűtlen, mindent feledőnek (Lelkek hazája lett a földünk).   Már a magánéletbe átjátszó Amíg vártalak, kihűlt a világ című költemény is inkább a hiány értelmezése. A Játék vagyunk Isten kezében c. második ciklus a társra vágyás szép verseit tartalmazza: Szemedből robban szét, Hűvös a konyha, Várakozás teleholdnál, Hajnali ének, Csöpp pontok a képen, Fényesedik az ég, ne indulj, Holdfénytől hajnali ködig, Esővárók, Vékony, őszi fényben stb. Megkapó a szerelemről himnikusan valló Hajnali ének, Reggelek ereje, Márciusi szózat, Hajnal virágzik, Hajnalban, Április fényében.  Ám a gyönyörű versekből, idillekből kiérződik nem egyszer a szerelem sérülékenysége, veszélyeztetettségének tragikuma: Árnyék hízik, Könnycsepp szavakon, Azonosítás, Langyos pillantásról, Haragos víz mellett, Decemberi álom eleje, Szürkül a szerelem, a tornácon, hosszú padon. És összegezésként e verszárlat: „Hallom, a szomszéd lány nyitott ablak/ mellett énekel, akár régen./ Meghalt a nap s nem láttalak./ Játék vagyunk isten kezében” (Esőben halt meg a nap).                                                                                                                        

A harmadik ciklus címe, a Bicskahegynyi élet mintha valami veszélyhelyzetre utalna. Az összhang csodáira figyelő versek után itt egyre inkább jelentkeznek a lét diszharmonikus jegyeit észrevevő megfogalmazások. És ebből a szempontból a könyv crescendo jellegű, a költő egyre inkább a társadalom emberellenes jellegére hívja fel a figyelmet, vagy az ellen tiltakozik. A Láthatatlan szeretetben nyilvánvaló a költő szeretetkereső, szövetségkereső gesztusa, talán az olvasók táborában véli megtalálni a megtartó, óriási erőt. A „láthatatlan szeretet” az olvasók ragaszkodása, az emberiesség, a szociális empátia lenne. A kötetcím adó Világpótlék c. költemény eléggé zárt, hermetikus szöveg. Bizonyos veszélyhelyzetre, hiányérzetre enged következtetni, és felhívó jellegű is. Egyértelmű, hogy a világnak változtatásra lenne szüksége: „Daltalan éjjelek helyett/ tűzzel telt estét várunk:/ táncoljunk végtelen táncot,/ legyen nekünk is bálunk”.  A költővé válás, a kiválás tragikumát fogalmazza meg az Ezzel kezdődött c. költemény: „kutyám is volt, egy apró kölyök,/ s a nyár igazán perzselt,/ tökéletes világ volt, míg le nem/ írtam az első verset”. És a költővé válás pillanatától - P. Buzogány Árpád szerint - kötelező a felelős megszólalás, még akkor is, ha kellemetlenséggel jár, esetleg nehezünkre esik, létünk is veszélyeztetett (Félelem). A következő versek közül nemegy felér egy szelídzengésű villámmal: Szabadon, üres szívvel, Fölösleges kérdések, Indulás idegenségbe, Létrákon mászhatnánk fel…, a kiábrándító valóság helyett az álom hozhat reményt, enyhet néha, véli a költő: „Zajos nap után a házakat/ vasajtó védi és nagy lakat./ Friss álom örömet hajnalra/ hozhat majd s kedvet a dalra”(Az összegyűrt világról).                                                                                                     Ijesztő árnyék vetül nem egyszer a versre, a vers végére: Átok alatt, Nagy szélben, Nem kell az egységes táp, Lánc nélkül. „ Kavarog, szálldos fejünk fölött/ a sok elvetélt kis holnap” (Hajnali léggömbök) „Látom, fonnyad a szélben/ a délutáni varázs, / a fütty cifra visszhangja/ nem élmény, hanem csalás” (Fonnyad a délutáni varázs). „ Puskacsővel üzennek egymásnak/ derék politikusok./Fejünk fölött még a friss levél sem/ igazi széltől susog.// Ígéret szavától bolondul, ki/ holnapra jobbat remél./ Sóvárogni csak akkor szűnik meg,/ Jaj, amikor már nem él.// Lánc nélkül köt meg a nyomorúság,/ a jelen abszurd játék./ A szél, a napsütés, a holdvilág/ még meg nem vont ajándék.// Nyáj a tömeg, napszámos a pásztor,/ álhíreket legelünk,/ ennyi bárgyút látva fent az isten/ miért törődne velünk?” ( Lánc nélkül) - kérdi kiábrándultan, szarkasztikusan a vers, szigorodik a költői hang.  Szürrealisztikus, abszurd képek, ellentétek érzékeltetik létünk kaotikus voltát: „Kockás egerek szimatolják az eget./ Zöld holdak sorakoznak fejünk fölött”, „Narancssárga golyó az élet,” „Vékony vasak mögött új világ,/ idegenek élik mámorát”. A helyzetértelmezés természetes következménye, hogy felerősödik a versekben a szeretet, az emberiesség, a hagyomány, a kultúra, a nemzeti értékek féltése: Bicskahegynyi élet, Nagyanyám ráncos mosolyáról, Fejükben zagyvaság. A költő, aki foglalkozása szerint művelődési felügyelő, a kultúra mindenese, verseiben is az értékmentés apostolává minősül.                                                                                                                 
Bölcselő költeményeiből néhány tanulság: Ember, ne legyél panaszos fajta. Soha ne legyél bánatos, síró, / Soha ne legyen fölötted bíró,/ Ne égjen lelked idegen máglyán (Hárslevél üzenete); „Tanulj meg/ mindenkivel csak jónak lenni,/ mert hatalmas életed a tét - / a minden vagy a semmi (A mai lecke). A kötet nem válogatás több év terméséből, a költemények datálásából kiderül, hogy mindenik 2015-ben íródott, frissek az utalások bennük. Nincsen új a nap alatt, mondják a posztmodernek. A kötet utolsó versének alapgondolatát „mintha minden most esne szét”, József Attila is megfogalmazta hajdan az Eszméletben: „  ami van, széthull darabokra”.    Az önzés, a másokon való uralkodni vágyás tépi szét ma darabokra a világot – figyelmeztet a költő. Az idilltől a kétségbeejtő jelenig. Ezt az utat járhatjuk be P. Buzogány Árpád költeményeinek ívén. Keressük, lapozzuk és olvassuk ezt a kis könyvet, amelyben a szerző értünk aggódik, nem ellenünk.                  

               

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány