Tompa Andrea regényéről

Ami értékes, nem adja magát könnyen és ez maximálisan igaz Tompa Andrea Fejtől s lábtól regényére is. Ez a mű kiköveteli a jussát, a neki járó figyelmet, éppen ezért is válik maradandó olvasmánnyá. Bő száz oldal kell ahhoz, hogy az ember megszokja stilizált nyelvét, archaikus stílusát, a tájnyelvi kifejezéseket, a sokszor magyartalannak ható, rendhagyó helyesírással teleszőtt mondatait, az orvosi terminológiát, szóval úgy általában a regény „ízét”, ami a nyelvezettel teremtődik meg. Magam is csak ízlelgettem sokáig, barátkoztam vele, de a kezdeti lassúbb olvasást idővel felváltotta valami izgalom, kíváncsiság, hogy ezekből a sorokból többet s még többet akarok.


Ezen a regényen nem lehet és nem is érdemes „csak úgy” átrohanni. Időt kell hagyni rá, hogy teljesen magába szippantson sajátos világa, amin keresztül – mint ahogy arra az alcím is utal – két erdélyi orvos történetét ismerhetjük meg. Életüket és jellemfejlődésüket az 1910-es évek elejétől követhetjük végig, érintve a világháborút és Trianon eseményeit. Bár különálló, ám bizonyos helyeken mégis összecsengő majd összefonódó életeseményeket olvashatunk a zsidó származású, enyedi kereskedő lány szemszögéből és a Brassó környékén nevelkedő, aljegyző fiának elmeséléséből, akik amolyan naplószerűen emlékeznek vissza családi és történelmi eseményekre.

Ahogy haladunk előre a könyvben, úgy derül ki egyre több dolog a szereplőkről, csak éppen egy valami nem: a nevük. Bár utalások vannak rá, de egyszer sincs nevén nevezve egyik főszereplő sem, így nekem ez még egy plusz izgalmat adott az olvasáshoz, hiszen magam találhattam ki az egyébként fejemben elképzelt s a leírások nyomán különböző testi és jellembeli jegyekkel felruházott szereplők nevét. Sokat töprengtem például azon, hogy ha a lány ikertestvérét Pálnak, Palinak hívják, milyet nevet kaphatott szüleitől a női főszereplő. Most csak azért nem árulom el, hogy milyen keresztneveket találtam ki, hogy ezzel senkit se befolyásoljak. Legyen mindenki ugyanúgy névadója a maga szereplőjének.

A szerző rendkívül részletesen és igényesen bont apró darabokra különböző társadalmi és szociális kéréseket: ír a kisebbségi létről, a feminizmusról, a felekezeti különbözőségekről, de feltűnő aprólékossággal tér ki a század eleji kolozsvári egyetemi életre és az akkori értelmiségi ifjúság egzisztenciális, szakmai és magánéleti kérdéseire is.

Természetes, hogy Tompa Andrea regényéből nem hiányozhattak a színházi vonatkozások sem. A szerző színikritikusként is alkot, így különleges érzéssel találta meg a helyét, hogy történetmesélésébe beleszője a korabeli teátrumi életet és Janovics Jenő személyét, aki a Kolozsvári Nemzeti Színház hajdan volt igazgató-rendezőjét volt, és akire máig úgy emlékszünk, mint a száz évvel ezelőtti erdélyi kulturális élet meghatározó alakjára.
Szokás mondani, hogy egy könyvre való anyaga mindenkinek van, hiszen ha másból nem is, de személyes tapasztalatokból összehozható egy önéletrajzszerű mű. Viszont ha az ember tovább írna, és egy második könyvet is összehozna, annak már igazán nagy a tétje, mert ekkor már nem vagy csak kevéssé hagyatkozhat magára. A másodikhoz már kellő képzelőerő és a mások életébe való beleélési képesség szükséges. Tompa Andrea nemcsak, hogy nem állt meg az első könyvénél, de remekelt a szóban forgó másodikkal és egy Libri irodalmi díjjal kitüntetett harmadikat is letett az asztalra. Kíváncsian várjuk, hogy mi következik ezután…

Tompa Andrea: Fejtől s lábtól – Kettő orvos Erdélyben. Jelenkor Kiadó, 2018, 544 oldal