Print this page

Fekete Vince Szárnyvonal c. kötetéről

Léleknotesz, egy titkos kapcsolat útikönyve

Fekete Vince új verses kötete* fekete borítójának kopottas, fehér feliratával az idő múlását sugallja, noteszformájával pedig azt, hogy ha komfortzónánkból felkerekedve utazni indulunk, vigyünk magunkkal kis helyen elférő, kézbe simuló, a holt időt töprengéssel, értelmezéssel, gyönyörködéssel kitöltő olvasnivalót. A kötet címadó verse rájátszik az olvasásnak e sajátos körülményére. A fő vasúti csomópontoktól távol közlekedő szárnyvonalon, aprócska, fapados vicinálison „(…) olvasni lehet/ közben, nézelődni, ahogy tízpercenként megáll, (…).” (64. o.)

A kötet szövegszervező témája az utazás, a keresés, a visszatérés. Címadó toposzaiból, részletező leírásaiból ismerősnek tűnő táj rajzolódik ki előttünk (Ingóláp, A hegy, Esőáztatta táj, Tó. Cipők, Fennsík), melyet Fekete Vince kötete kolozsvári bemutatóján háromszéki Bermuda-ötszögként pontosított Kézdivásárhely, Katrosa, a Szent Anna-tó, a Kászonok és Bálványos között. E helyszínek a hozzájuk fűződő emlékek által interializálódnak: a fizikai térben történő utazás egyúttal belső időutazássá is válik, a jelen és a múlt képsorai minduntalan egymás mellé kerülnek, egymásra vetülnek, szétválaszthatatlan montázzsá alakulnak. A táj leltárszerű felsorolásában megjelenő hegyi csárda, kádas fürdő, borvíz-csorgó, strand, a deszkával bélelt medencék, a kabinok, a hegyoldal látványából összeálló táj a maga egészségében már csak az emlékezetben él, egy hajdani, csoportképen megörökített osztálykirándulás megelevenedő emlékében: „- És ott álltak, tizedik osztály/ végén, a léckerítés melletti padon, azon a csoportképen,/ együtt lányok és fiúk, előttük magasodott/ a hirtelen magasba szökő domb, és mozdulatlanságukban/ volt valami furcsa tehetetlenség azon a régi fekete-fehér/ fotón, amit fogalma sincs, ki készített: mintha szemből/ föléjük magasodva az a hatalmas képződmény,/ (…) omlani készülne,/ és ők ott állnak/ azon a képen, huszonegyen, a nyári vakáció elején, mozdulatlan/ és még csak meg sem próbálnak félreugrani.” (A hegy) Az idézett részlet híven tükrözi a kötet versvilágának jellemzőit: a részletező pontosságot, a tájleírásba szövődő epikus jelleget, az emlék jelen idejűvé válását. S még valamit: a leírásban, elbeszélésben fölsejlő drámaiságot, nyugtalanságot, szorongást.
A Szárnyvonal nem csak ember és táj viszonyának könyveként olvasható. Kirajzolódik belőle egy titkos kapcsolat, egy titokzatos szerelmi viszony filmszerű története is. Könyv a könyvben. (Fal, Esőáztatta táj, Tó. Cipők, A szülőhely kartotékai. Egy nyelv, Idegen város, Ellenkező irány, Inkognitó, Üvegparázs, Advent, Stairway to heaven, Labirintus) Az ideiglenesség fenyegető árnyéka, a titokban történő találkozások, a rövid, szenvedélyes együttlétek lerobbant garniszállókban, panziókban, az egymástól távol töltött hosszú időszakok e kapcsolat törvényen kívüliségét nyomatékosítják. Erre játszanak rá a világirodalom híres házasságtörő asszonyaira utaló versek: Bovaryné, Anna Karenina. Ebbe a vonulatba tartoznak azok a szenvedélyes vallomások is, melyek a társ utáni vágyakozásról, a szerelem mindent felülíró fontosságáról tanúskodnak, s melyekből finoman kihallatszik József Attila, Szabó Lőrinc, William Shakespeare halhatatlan szerelmi verseinek visszhangja. (Légifelvétel, Kizökkent idő, Jó éjszakát.) A fenti példákból is kitűnik, hogy Fekete Vince író és költő vendégei elit társaságból valók, akik otthonosan érzik magukat a Szárnyvonalban. Meg az is, hogy a költészet a maga varázslatos mivoltával notesznyi felületen is csodákra képes. Hogy érdemes útitársként magunkkal vinni.

*Szárnyvonal. Magvető Budapest, 2108

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány