Print this page

Kemény Zsófi Rabok tovább c. regényéről

Kemény Zsófi regénye* olyan disztópia (negatív utópia), amelynek cselekménye nem a távoli jövőben játszódik, hanem az igen közeliben. Mondhatni úgy is: a holnapi jelenben.
A szerző tüntetéseket vizionál Magyarországon, főleg Budapesten az Orbán-kormány különböző új törvényei ellen. Eddig ebben nincs semmi futurisztikus, elég, ha bekapcsoljuk a tévét, szokott ilyen lenni. Arról azért, ami ellen a regényben a lakosság egy része tüntet ‒ vagyis, hogy fizetősek lesznek a gimnáziumok, aki külföldre költözik, az még tíz évig ún. fészekadót kell fizessen vissza a szülőhazába –, nehéz elképzelni, hogy bármilyen kormány ilyen népszerűtlen intézkedéseket hozna. A valóság ugyan néha lekörözi a kitalációt. Meg különben se akadékoskodjunk, regényről van szó, jusson szóhoz a szerző fantáziája is.

Igazából az a meglepő, a furcsa, hogy a regényben kik az elégedetlenek, kik azok, akik el szeretnék hagyni az országot: olyan jól szituált, budapesti lakással, balatoni villával, úgymond menő foglalkozással (orvos, stb.) rendelkező, magas jövedelmű, több nyelven beszélő személyek, akik Magyarországon valahogy már beleuntak az egészbe, fanyalognak mindentől. Úgy néz ki, a jólétet legalább annyira meg lehet unni, mint a szűkösséget, vagy még jobban. A szűkösségben mindig ott a remény, hogy jön valami jobb, de mit csinálhat az, aki a jódolgába fásult bele? A közmondás szerint megveszhet? Mert mintha ez történne egyesekkel a könyvben. (A valóságot most hagyjuk.)
Az egész a kormány által kezdeményezett, Mátyás király újratemetésének elnevezett díszfelvonulásból és tömeggyűlésből változik át az elégedetlenkedők tüntetésévé, majd zavargásokkal, autók felgyújtásával folytatódik, utcai barikádok építésében, fegyveres harcban kulminál. Főváros szerte magukat forradalminak nevező, de inkább csak lázadó csoportocskák jönnek létre, ezek sokszor egymással sem értenek egyet. A vezetők között található közismert rapper, a bölcsészkart vagy a filozófia fakultást valamiért otthagyó frusztrált huszonéves, a világgal és/vagy a szülőkkel összekülönbözött aranyifjú. Szidják például az adótörvényt, amikor egyikük hökkenten állapítja meg: ő még életében nem fizetett semmilyen adót, mivel hogy nem is dolgozott. Találékonyak, jó helyzetfelismerők, hatékony manipulátorok is akadnak közöttük. Egyeseket sajátos nimbusz leng körül, valamiféle karizmával is rendelkeznek. Mint általában a vezető egyéniségek, akik ilyen cuccok nélkül aligha lennének vezetők.
Az egyik fő ribillió-csinálónak a papája az ország legtehetősebb, leghatalmasabb emberei közé tartozik, de már évek óta nem beszél vele, gyerekkori traumák, szeretethiány, a papa annak idején nem figyelt rá eléggé, örök harag. Megoldás: forradalmat kell csinálni. Így megy ez, s még olyanabbul.
Egyesek mintha csak erre várnának, mintha nem is érdekelné őket nagyon, mi ellen és miért, csak legyen végre egy nagy felfordulás, aztán már mindegy, jöhet az özönvíz. Igazából arra vonatkozó elképzeléseik sincsenek, hogy ha győznének, akkor mi legyen, hogyan legyen, inkább csak abban értenek egyet, hogy most épp mi ne legyen: ami van. Ez így, persze, nem tud széles néptömegeket lázba hozni, de a felfordulás okozóit mintha igazából nem is érdekelné a nép. A lázadások egy idő után kifulladnak, a csoportok mindennapi létfenntartási problémákkal szembesülnek, tagjaik között kicsinyes torzsalkodás üti fel a fejét. Személyes kapcsolataik alakulása a lázadás vezetőinél is felülírja viszonyukat a „forradalomhoz”.
Kemény Zsófi e világ beható ismerőjének bizonyul. A kiábrándult, kiégett, a már „mindenen túl” lévő huszonévesek problémáinak ironikus krónikása. Szereplői hitelesek, életszerűek, olykor bizarr megnyilvánulásaik magyarázata a nem konvencionális viszonyulásuk élethez, világhoz. Külön kiemelném a szerző „ütős”, szellemes mondatait, melyeknek nem kis
szerepük van abban, hogy a Rabok tovább kényes témája ellenére is élvezetes olvasmánynak bizonyul.


*Kemény Zsófi: Rabok tovább. Budapest, 2017, Jelenkor Kiadó

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány