Borsodi L. László Szétszórt némaság c. kötetéről

Nehéz helyzetben vagyok, amikor Borsodi L. László Szétszórt némaság című legfrissebb, immár nyolcadik kötetét kellene besorolnom, műfajilag meghatároznom, hiszen – saját bevallása szerint – ezzel a szerzőnek is állandóan meggyűlik a baja. Első és sokadik érzésre is valami erősen szépről és megmagyarázhatatlanról van itt szó, mely nem is igazán próza, nem egyértelműen vers, így – jobb híján – maradunk a szintén sántító prózavers skatulyánál.

A magyar irodalomban sem sok előzménye van, amelyhez rokonítni lehetne a kötetet, ráadásul azok jó részét szintén Borsodi jegyzi, hiszen a Szétszórt némaság egyenesen követi az előző három könyvét, a Parton, a Feljegyzések a földről és az Utolér, szembejön című prózaverskötetek alkotta triptichont. Talán Bözödi György és Sántha Attila hasonló művei kerülhetnek szóba, de a legjobban Edgar Lee Masters bő száz évvel ezelőtti, Spoon River-i holtak című könyvéhez hasonlítva ragadható meg a lényege.
Egy összefüggő családtörténetként olvashatjuk a lábukon önállóan is állni képes darabokat, melyek egymásnak felelgetve kirajzolják a Borsodihoz közelállók viszonyrendszerét. A szerző keveri a fikciót és a valóságot, felkutatta a családfáját egészen a szépszülőkig, ugyanakkor a nem egyenes ági rokonainak, lelki barátainak, a ferenceseknek is emléket állít a kötet hét ciklusa közül a negyedikben, központi helyen. A családi legendáriumot elegyítette levéltári és egyházi anyakönyvi adatokkal, hogy megrajzolhassa azon felmenői arcélét is, akikkel személyesen soha nem találkozhatott, de néhány olyan írás is található a kötetben, melyek magja valós nekrológként íródott, a hangneme azonban végig, a teljes kötetben visszafogott, és talán épp ettől annyira drámai hatású a teljes mű, ezért is olvastatja magát. Egyik legerősebb darabja még zanzásítva is elemi erővel adja vissza ezt: „Ükapám állatokat tart, ükapám az apjától örökölt erdők után adót fizet, legelőre juhot, marhát hajt, adót fizet, kaszál, adót fizet, télre fát vág, adót fizet... ha bicskát ránt, fizet, ha nem fizet, megfizet, uraság fenyegeti, fizet, és addig fizet, addig fizet, mígnem egy nap, mikor jön a nagy vihar, eget-földet rázó, ükapám káromkodva felöltözik, kezébe lámpást vesz, lámpásban lángot gyújt. / Éjjel van, mire szűnik a vihar, de a gyermekek remegnek, sírnak az asszonyok, mert nem maradtak, csak a házakból az üszkös falak, a fákból a csutakok, és a hegy sziklás-gyászos pusztaság./ Ükapám nem fizet adót. Ükapám után más fizet. Ükapám csont, ükapám hamu – emlékezetben szétszórt némaság.”
A könyv az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában látott napvilágot a tavalyi év végén, a tanárként dolgozó szerző munkatársa, Ráduly Margit képzőművész illusztrációival. Sok jó kötet jelent meg mostanában, de a Szétszórt némaság közülük is kiemelkedik, Borsodi L. László már-már túlságosan elkényezteti az olvasóit, ajánlója szerint – és talán ez ragadja meg legjobban a lényeget – nem csupán lírai családtörténet, amit írt, egyben Erdély-történet is: „Alig akar virradni, alig, csak nő, egyre nő az árnyék, és nem mozdul az eresztől a madár.” (In: Előretolt Helyőrség)


Borsodi L. László, Szétszórt némaság, Erdélyi Híradó Kiadó – Fiatal Írók Szövetsége, 2018.