Shrek Tímea Halott föld ez c. kötetéről

MÁS VILÁGOK

„– Eredj, pakold össze a lomod! ‒ szólt az anya a kislányhoz.
‒ De én nem akarom! ‒ Dehogynem, költözünk, ezt mán megmondtam! – De én nem akarok a táborban lakni! Én itt maradok az utcában a mamával!
‒ Olyan nincs, jössz és kész! – Anyukám, könyörgöm, hadd maradjak itt mamánál!
‒ Nem! – mondta az anya, majd rúgott egyet az oldalába, mint ahogy a kutyáknak szokták. ‒ Takarodj, és szedd a lomod!
[…] – Nem ‒ válaszolta a lány zokogva. – Há mé’? ‒ Mert félek. – Oszt mitől? ‒ Attól, hogy olyan leszek, mint te.”

A fenti párbeszéd a kárpátaljai Shrek Tímea első könyvének* egyik novellájában hangzik el. Ott, ahová a kislány nem szeretne kerülni, vagyis a „táborban” olyan állapotok találhatók, hogy a városban lakó romák is irtóznak attól. Nem vándorcigányok kóberes szekereiből és sátraiból álló táborról van szó, a tábor megnevezés itt egy főként romák által lakott nyomortelepet fed. Lehetne azt mondani, hogy a táborban uralkodó viszonyok állatiak, de nem lenne találó, mert az állat is igyekszik maga körül olyan életkörülményt alakítani ki, ami szükségleteihez mérten és lehetőség szerint optimális viszonyokat biztosít számára, utódait pedig szereti, ellátja és megvédi. Amiről viszont ebben a táborban szó sincs. Olyanok élnek itt, akik újszülött gyermeküket eladják, rosszabb esetben megnyomorítják, hogy eredményesebben tudjon koldulni, a nagyobbacska gyereklányt pedig prostitúcióra kényszerítik. Megszokott dolog a drogozás, alkoholizálás, lopás, verekedés, gyilkosság. A táborban lakók már letettek arról, hogy kilábaljanak a mélyszegénységből, az ottani életmód számukra megszokottá vált. Ez olyan helyzetekben válik igazán sokkolóvá a könyv lapjain, amikor szembesül a két nagyon eltérő világ: a táborban lakó gyermekeknek be kell járniuk a város iskoláiba, ahol naponta adódnak konfliktusaik a városi gyermekekkel, de felnőttekkel is. Shrek Tímea nem írja túl novelláit, karcolatait, többnyire épp csak rávillant valami megrendítőre, egy-egy rövid döbbenet erejéig nyerünk bepillantást olyan sorsokba, amelyekről regényeket lehetne írni. Olyanok ezek az írások, mint a székelyföldi fotós Ádám Gyula fényképei: érezhető, hogy még sok minden van mögöttük, koránt sincs minden kitakarva. (A könyv borítója különben egy Ádám Gyula-fotó felhasználásával készült.) A nyomornegyedben élő kiskorúakról szóló írások a könyv első részét teszik ki. Ahogy létezik szociofotó, úgy ezeknek a rövidprózáknak leginkább az lehetne a műfaji megnevezése, hogy szociokarcolat és szocionovella. Időnként olyan párbeszédek hangzanak el bennük, mint némely Bodor Ádám-írásban; a valóságos, utcai, s mint ilyenek, akár földhözragadtnak is nevezhető diskurzusok, dumák olykor az abszurd irodalom csúcsait idézik. A kötet második felét személyes élettapasztalatokat és a családi legendárium történeteit sem nélkülöző rövidprózák alkotják. Felelevenítődnek a második világháború utáni málenkij robot emlékei, meg sok más olyan, ami igazán a kárpátaljai magyarság számára bír súllyal, mert csak ők élték át, szenvedték meg. Többé-kevésbé más világ a kárpátaljai magyarok világa, mint az erdélyieké, felvidékieké, újvidékieké stb., még ha sok mindenben hasonlít is. Az elcsatolt területeken élő magyarság mindig is figyelt Magyarországra. De a más-más országokban élő magyar kisebbségek talán egymásra is jobban figyelhetnének. Az országonként eltérő és mégis hasonló kisebbségi kollektív tapasztalatok összevetése egyrészt érdekes, másrészt hasznos lehet.


* Shrek Tímea: Halott föld ez. Budapest, 2019, a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.