Hilgert István kötetéről

Egy könyv is lehet időkapszula, amibe a jelennek és a jövőnek gondolatokat zárunk. Hilgert István: Időkapszulák – Volt egyszer egy Nagyvárad című kötete ilyen. A kötetben az az igazán jó, hogy bár hely és idő szempontjából a nyolcvanas-kilencvenes évek Nagyváradján járunk, valójában olyan emlékekről, élményekről ír a szerző, melyek nem – vagy csak részben – hely- és idő specifikusak.

Nem kell ahhoz Nagyváradon ismerősnek lenni, hogy az ember felnőtt fejjel őrizgessen néhány emléket a Ceaușescu-éra jellegzetes tízemeleteseiről, játszóterek lepattant ringlispíljeiről, a Nu te supăra frate társasjátékról, vagy éppen az „ocseszek”, vagyis ócskapiacok utánozhatatlan, jellegzetes hangulatáról. Hilgert néhány soros történetei azokat is megszólítják, akik hamarabb/később cseperedtek fel a Partiumban, de azokat se hagyja olvasmányélmény nélkül a kötet, akik egyáltalán nem találnak semmilyen párhuzamot a szerző által leírtak és a saját maguk élete között.
Ezek a pár soros „fél- vagy egypercesek”, olyanok, mint apró bejátszások egy filmből. Megragadják a történések velejét, amiket ha egymás mellé rakunk (olvasunk) szépen, össze áll belőlük egy nagyon is sokszínű, kerek egész sztori.

Időkapszulák – milyen sokatmondó és rejtélyes cím, hiszen abban sosem lehetünk teljesen biztosak, hogy mit rejt egy, az utókornak szánt időkapszula. Magáról a fogalomról tudjuk, hogy ez egy általában mélyre elásott dobozt jelent, amibe fontos vagy kevésbé fontos kordokumentumokat, jellegzetes tárgyakat rejt az ember az utókor számára. Hilgert István anélkül, hogy megjelölte volna, mikor kell kinyitni az ő kapszuláját, temérdek jellegzetességet hagyott a jövő generációjának. Kultúrtörténeti szösszeneteket a 80-as, 90-es évek Romániájáról, illetve arról, hogy milyen is volt itt felnőni. Nem feltétlenül jobb vagy rosszabb, mint máshol, inkább csak másmilyen.

A kötet három nagyobb fejezetre van tagolva. Az első részben, A gyermekség elégiájában legkorábbi gyermekkori emlékeiről ír a szerző. Óvodai és iskolai élmények, családi kötelékek és meghatározó helyszínek elevenednek meg a sorok között. A gyerek Hilgert számára a Szilvás, a „nagyváradi Riviéra”, mint ahogy a Bihar megyei Szalárdon töltött vakációk is feledhetetlen élménnyé váltak. A Víg úrfiak bora címet viseli a könyv második része, ami a rendszerváltás előtti nyáron indul. Ez az a blokk, amiben Hilgert a nagyváradi Egyetem matematika szakos hallgatójaként megélt élményeit idézi fel. A harmadik részben, az Alázatosság langy esője című fejezetben a katonaságban eltöltött időket eleveníti meg, majd röviden, pár oldal erejéig a negyedik részben – Az idők kedveltje – a katonaságot követő kilátástalanságról, az önállóságra való átállásról, és első munkahelyéről is ír az évezred utolsó hónapjaiból.

Hilgert István prózái egy szuszra végigolvashatóak. A kötet fekete-fehér illusztrációi pedig segítik az olvasót abban, hogy még jobban elmerengessen egy-egy sztori fölött. A tornateremnek pedig nemcsak Nagyváradon, de Szatmáron is ugyanolyan illata volt…


Hilgert István: Időkapszulák – Volt egyszer egy Nagyvárad. Publio Kiadó, 2019.