Items filtered by date: március 2019

Kemény Zsófi Rabok tovább c. regényéről

Kemény Zsófi regénye* olyan disztópia (negatív utópia), amelynek cselekménye nem a távoli jövőben játszódik, hanem az igen közeliben. Mondhatni úgy is: a holnapi jelenben.
A szerző tüntetéseket vizionál Magyarországon, főleg Budapesten az Orbán-kormány különböző új törvényei ellen. Eddig ebben nincs semmi futurisztikus, elég, ha bekapcsoljuk a tévét, szokott ilyen lenni. Arról azért, ami ellen a regényben a lakosság egy része tüntet ‒ vagyis, hogy fizetősek lesznek a gimnáziumok, aki külföldre költözik, az még tíz évig ún. fészekadót kell fizessen vissza a szülőhazába –, nehéz elképzelni, hogy bármilyen kormány ilyen népszerűtlen intézkedéseket hozna. A valóság ugyan néha lekörözi a kitalációt. Meg különben se akadékoskodjunk, regényről van szó, jusson szóhoz a szerző fantáziája is.

Eszmék, rendszerek, smekkerek

Futamok Petrozsényi Nagy Pál darabjáról (Smekkerek)

Az emberélet útjának felét már rég elhagytam, s gyakorta kapom magam azon a klasszikus érzésen: itt már voltam. Talán álmomban, talán előző életemben, de talán csak egy hasonló kép felvillanása nyomán élem át szinte ugyanazt. Mint egy jelentős pályát befutó karakterszí-nész, akiben az utolsó „függöny” után végigfut az eljátszott szerepek sokasága, s rádöbben: bizony hogy összerakható megannyi megtanult jelenetből, monológból az egyedi, ami csak annyira különbözik a sok-sok drámaíró által megformált, színre álmodott sok-sok valódi avagy fiktív színpadi szituációtól, hogy egyedi módon próbálja ábrázolni s megjeleníteni a minden katarzist összekapcsoló hasonlóságot.

Káli István: A szemfényvesztett c. regényéről

Káli István A szemfényvesztett című regénye hibáival együtt izgalmas és fontos könyv, önéletrajzi motívumokkal átszőtt családregény, ugyanakkor Vásárhely-regény és egy korszak – a kommunizmus – lenyomata erdélyi magyar (és zsidó) szempontból. Szintézis. Például Tompa Andrea regényeivel rokonítható úgy, hogy a Kolozsvár Vásárhelyre cserélődik. Erdély-történet alulnézetből. Mély és olvasmányos, olyan mű, melynek megjelenése ünnep (kellene legyen/lehetne) az erdélyi irodalomban. Ha…

Subscribe to this RSS feed