Items filtered by date: május 2019

Magyari Lajos szava lélekcserélő időkben

Várjuk a szavát, akiben bízunk. Gyermek a szüleiét, gyönge az erősét, útrakelő vagy pályakezdő a tapasztalt, bölcs emberét. Ezzel függ össze az is, amit a leírt szóról tartanak, hogy tudniillik annak nagy hitele van. Legalábbis addig, amíg el nem játsszák, le nem járatják. Valamikor a magyar ember kimondott szava is – ahogy máig emlegetik – kontraktus volt, azaz felért egy szerződéssel.

Ferencz Imre: Válogatott versek c. kötetéről

A százkötetesre tervezett Székely könyvtár 69. köteteként jelent meg Ferencz Imre Válogatott versek című kötete 2018-ban. A szerző pályáját meghatározza, hogy évekig újságíróként dolgozott, falujáró riporterként: ez verseinek világlátásában is visszaköszön, ugyanakkor, Ferencz Imre saját bevallása szerint ez visszafogta a lírai termést, ezért igazi kiteljesedésről, költői újjászületésről inkább csak élete delén túl, nyugdíjba vonulása után beszélhetünk (e könyv megjelenésének évében 70. életévét töltötte a szerző). E kötet anyagát mintegy húszévnyi verstermésből válogatta össze a szerkesztő, Fekete Vince: 1998-2017 közt született alkotások sorjáznak, időrendbe szedve.

Háy János Kik vagytok ti? c. kötetéről

Hosszú évek munkáját felölelő, értékes könyv született a magyar irodalom jeles képviselőiről, amolyan háyjánososan. Szerb Antal óta nem sokan vállalkoztak efféle átfogó irodalomtörténeti és életútfeltáró mű megjelentetésére. Éppen ezért is lett hiánypótló és megkerülhetetlen olvasmány Háy János új könyve, ami egyben izgalmas találkozás is azokkal a klasszikus írókkal, költőkkel, akikkel lehetséges, hogy sokan utoljára csak az iskolapadban találkoztunk, egyfajta piedesztálra emelve, olyan szerepekbe szorítva, melyek nem minden esetben vagy egyáltalán nem tükrözték a valóságot.

Subscribe to this RSS feed