Hegyimama
Nem fog rajta az idő. Szíjas tagjai nyolcvanhat éve viszik, szüntelenül. Ha nem tudna menni, már rég eltemették volna. Egyedül intézi a házi teendőket, saját kezüleg teremti elő a mindennapit. Fogai évek óta a csiporban hevernek, a kredenc tetején. Már vizet se tölt rájuk, minek. Jobban csúszik az étel fog nélkül. Kicsit meglobbantja, s nem kell akkor rágni a húst sem, zöldséget sem. Korát meghazudtoló frissességgel bírja a terheket, cipeli a keresztjét, akár a rőzsét, s csak úgy penderíti le a válláról. Ha kell még a szomszédnak is, aki nyaralójában hétvégenként azon találja magát, hogy megint friss tüzelő van a kapu előtt. Pedig még tavaly házszenteléskor is azt válaszolta a papnak: – Én jól vagyok, plébános úr, csak a lábaim ne lennének!