Borcsa János

Borcsa János

Emberek: zebrapintyek?

Mindennapi ember számára nemcsak a tudományos és bölcseleti kérdések megválaszolása, de sok gyakorlatias kérdésé is nehézségbe ütközik. Minthogy nevelők lennénk mindannyian, persze hogy foglalkoztat minden, mi ezzel összefügg. Úgy  vélekedünk például, hogy a jövő társadalma olyan lesz, ahogyan ma neveljük a ránk bízottakat.

Nyoma az elmúlt időnek

Mondják, s talán nem is véletlenül, hogy a valóság a művész fantáziájának legmerészebb szüleményeit és kísérleteit is túlszárnyalja. Gondoljunk csak az írók alkotta utópiákra! A mi Molter Károlyunk regénye 1929-ből, a Metánia Rt. című például szerénykedhet a valóságban zajló üzelmek mellett, a világhírű Orwell az 1984 című regényében – 1948-ban írta! – előrevetített valami affélét, amit aztán a kommunista rezsimek könnyedén be- és túlteljesítettek, Madách pedig Tragédiában ember és  társadalom jövőjét is vizionálta, a falansztert például ma is az egész mű egyik legaktuálisabb színének tartják, de hogy ennek az elrettentő jövőképnek a 20. századi történelemben sok eleme megvalósult, szinte hihetetlen...

Selejt és minőség

Forgalmasak voltak a csütörtöki napok a kisváros tőszomszédságában fekvő faluban. Lovas szekereken – télen szánon is –, kerékpáron, de gyalogosan is a városi heti vásárba tartottak a Szentföldnek nevezett kistérségből a falvak. Abban az időben, mintegy ötven-hatvan évvel ezelőtt már nem a város főterét foglalták el a vásárosok, hanem egy kissé távolabb eső, a Vasút utca eleji kis telken zsúfolódott a sokadalom. Minden elképzelhetőt kínáltak és vásároltak akkor is. Az egyik keskeny piaci asztal végéről például sohasem hiányzott egy világtalan idős férfi, aki emelt hangon, fáradhatatlanul kiáltotta, hogy: „Tetűpor, bolhapor, atompor kutyáknak, macskáknaaak!”

Kányádi fehér inge

Az anyanyelv és az egykor divatos mesterséges nyelvek viszonyát illetően szellemesen jegyezte meg egyszer Kosztolányi, hogy utóbbiakon „mindent ki lehet fejezni, amit egyáltalán nem érdemes kifejezni, és semmit se lehet kifejezni, amiért szóra nyitjuk szájunkat.” (A lélek beszéde) Az anyanyelvnek „bűvös szellemi légköre” van – mondotta ugyanitt –, s ez a légkör „levegő gyanánt vesz körül bennünket, él és éltet.”

Mi legyen, ki költő?

Ami alkotói pályája végén a lírikus Arany Jánosban puszta feltételezésként merült fel, az az első világháború nyomán új államhatárok közé került magyarság költői esetében súlyos dilemmákkal járó valósággá vált hirtelen: a hazához fűződő „ezer szál” vágatott el számukra ténylegesen, s ebből következően az irodalom művelői is feloldhatatlan kérdések elé kerültek, hogy tudniillik hazavesztés után vállalhatja-e még a dalt, kit a bölcső – az idős lírikust idézve – „magyarrá ringatott”?

Farkas Árpád írói üzenete

Ki eljuthatott egyszer is Velencébe, legyen az akár a szelíd dombok és erdők megéneklője, vagy olyan, aki a cserefát tartja leginkább a szívéhez közel állónak, nem tért vissza anélkül, hogy ama természet s ember alkotta csoda mélyen meg ne érintse...

Öböl

Ha nem is lesz mindenkiből Paulus, de bizonyára más emberként érkezik meg, ki egyszer elindult. Legalábbis ami jellemét vagy szellemi horizontját illeti. Ritka, kinek efféle „poggyásza” nem gyarapodik, ki mindössze azzal tér vissza az útról, mivel nekivágott egykor. Szerencsés eset aztán, mikor azt, ki útra kelt, indulásának helyszínén várják vissza, s maga az utas is szívesen tér ide vissza valamilyen küldetéssel vagy csak úgy...

Száj és szenny

Egy mai, a letűnt zsarnoki rendszerről szóló regényben szereplő kisdiákot idézek fel nemegyszer mostanában, aki undorral beszél osztálytársának arról a lelki megpróbáltatásáról, hogy neki az éppen soros, a vezérnek szentelt gigantikus ünnepségen a zsarnok szájának kell lennie. Tudott dolog, az ilyen alkalmakkor a szokásos élő megabanner úgy készült az akkori nacionál-kommunista propaganda előírásai szerint, hogy gyermekek, ifjak és felnőttek ezreit használták mint gyúrható, élettelen masszát, hogy tereken, stadionokban belőlük „rakják ki”, formálják meg például a zsarnok portréját, ondolált haját, szétálló füleit, szemét, száját s a többit.

Kedv, kegyelem

Hogy manapság van-e együttes érdek a magyarság körében, s hogy miben is állna ez, nemigen tudnánk egyértelmű s határozott választ adni e kérdésre. Holott éppen az együttes érdek alapján – állította Tamási – szervezi nemzetekké a népeket a közös szó. Így pedig nemcsak a nyelv, de akár egy-egy szavának „életrajza” is figyelmet érdemlő adalékokkal járulhat hozzá az illető nép történelmi tudatának alakításához.

Azok az istentagadó '50-es évek...

A Megváltó eljövetelére várva családunkban fontos szerepet játszottak gyermekkoromban az adventi hajnali szentmisék. Azokban az istentagadó 1950-es években is hajnali fél hatkor megszólalt a kézdiszentléleki harang, s hívó szavára a roráte kezdetére benépesült hetente három alkalommal a templom. 

Subscribe to this RSS feed