Szakács István Péter

Szakács István Péter

Migránsok

Nem azt mondom, hogy ez a hely maga a Paradicsom. Nyugat-Európában jobban élnek az emberek, mint nálunk. Aki arrafelé megfordult már, a saját szemével győződhetett meg erről. Ott jobbak a kereseti lehetőségek, alacsonyabb a stressz, magasabb az életszínvonal. Persze, akadnak köztünk lelkes lokálpatrióták, akik szentül meg vannak győződve arról, hogy a Kárpát-medencénél nincs jobb hely a világon.

A legendák ahogyan születnek

Balla Zoltánnak
  
Gyerekkoromban imádtam focizni. A többi sportág nem nagyon érdekelt. Néha kimentem ugyan a Sportiskola kézilabda csapatának a mérkőzéseire, a Sétatér melletti salakpályára, de nem a játék kedvéért, hanem Dani bá osztályon felüli produkciója miatt. Nem egy szokványos figura volt az a kézilabdaedző, annyi szent! Ha a tanítványai kihozták a sodrából, az arcidege vadul rángatózni kezdett, majd transzba esett, s úgy ugrándozott a pálya szélén, mint egy született sámán szolgálatban, annyi különbséggel, hogy ő a szellemektől nem esőt vagy bő termést kért, hanem azt, hogy lépjenek azonnali intim kapcsolatba a rábízott fiatalok felmenőivel a lehető legliberálisabb pozíciókban. 

Egy bársonyszék napirend előtti felszólalása

Tisztelt Ház, nem tartozik a munkakörömhöz az efféle orális megnyilatkozás. Ez kizárólag a miniszterek és képviselők dolga. Én csak egy bútordarab vagyok. Mint a Ház leltári számmal ellátott berendezési tárgya azonban nélkülözhetetlen kelléke is az önök hivatali tevékenységének. Mert, kérdem én tisztelettel, mihez kezdenének nélkülünk?

Mangalica mese

 Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mangalica. Ez a mangalica egy szép napon arról értesült a sajtóból, hogy ő valójában őshonos román sertés. Először azt hitte, valami állati faviccről van szó, amilyennel manapság az újságok traktálják disznó olvasóikat. Ő ugyanis abban a szilárd meggyőződésben cseperedett föl száz kilós mintapéldánnyá egy alföldi tanyán, hogy tősgyökeres magyar sertés.

Tanfolyamok

  1.

Nem akarsz tovább városon élni? Unod már az irodai robotot? A munkahelyi stresszt? Fáj a szemed a számítógép képernyőjétől? Eleged van a genetikailag manipulált élelmiszerekből? A lakásnak csúfolt vasbeton kalitkádból? Az emberek közömbösségéből? Az elektronikus szmogból? A benzingőzből? Mindenféle civilizációs ártalomból? A kozmopolita káoszból? Akkor hát itt az ideje, hogy életmódot válts!

Visszafogott vallomás

Annyi év után, azt hiszem, most már nyugodtan elárulhatom, hogy hosszú időn keresztül a könyvelőség jelentette számomra a legbizsergetőbb izgalmat az ősi Alma Mater évszázados, csendes belenyugvással enyésző épületében. Sokáig töprengtem azon, hogy elmondjam-e ezt az éveken át gondosan leplezett gyengémet. Végül úgy döntöttem, másokkal is megosztom a titkomat, annál is inkább, mert meg vagyok győződve arról, hogy nem vagyok egyedül felejthetetlen tapasztalataimmal.

Látó: 2012. november

A Látó szépirodalmi folyóirat novemberi számában verset közöl László Noémi, Farkas Wellmann Éva, Fazakas Attila, Vári Csaba, Muszka Sándor, Papp-Für János, Orcsik Roland, Simonfy József, Balázs Imre József. Sir I. C. Labon, Brit Virgin-szigeteki költő műveit Mózes Huba tolmácsolásában olvashatjuk. Karcolatot, novellát, elbeszélést publikál: Adorjáni Panna, Zakariás Erzsébet, Váradi B. László és Keszthelyi András. Regényrészletet olvashatunk Tompa Andreától.

Halálhíradó

Azt hiszem, leírtam mindent, amit tudtam. A többi pedig már nem rám tartozik, s csak elképzelni tudom, ami a szavak után következett azon a fenyőillatú, félhomályba vesző úton. Nem igaz, hogy nem lehetett volna másképpen is, ám ahányszor csak válaszúthoz érkeztem, mintha valami láthatatlan kéz vezetett volna tovább abba az irányba, amelyről akkor balgán azt hittem, én szemeltem ki. Előző életem nagy része azonosíthatatlan álomfoszlányok kusza szövedékeként burjánzik bennem. Mikor leültem írni, már csak néhány olyan eseményre emlékeztem, amely mély nyomot hagyott bennem, s most, hogy újraolvasom ezeket a sorokat, immár kívülről látom mindazt, ami az írás tanúsága szerint ezzel az idegennel, velem megesett.

Angyali duma

Mi a tökömet bámulsz így? Nem éppen szabályosan landoltam, az igaz, inkább bukdácsoltam, mintsem repültem, de azért csak megérkeztem időben. Vagy valaki mást vártál helyettem, köcsög? Netán egy hermafrodita olümposzi szárnyast? Azt a nyálas, halandzsázó Hermészt, aki mindenféle sületlenséget sugdos az emberek fülébe? Vagy egy körbemetélt ótestamentumi arkangyalt, aki úgy hadonászik a lángpallosával, mint beszívott szamuráj egy harmadosztályú hollywoodi akciófilmben? Netán holmi turulmintás köntöst viselő, dögös hun tündérkéről fantáziálgattál, aki egyenesen a magyarok őshazájából, a Szíriuszról érkezik ide, a Kárpát-medence kellős közepére, hogy az Öregisten év végi, rovásírásos táviratát postázza neked, miközben a csillagporos puncijával hozzád dörgölőzik? Hát nem, te perverz pöcs, hát nem!!!

Álmaim titkárnője

Egyszer egy sokat tapasztalt, idült pedagógus-szindrómában szenvedő tanár kollégám azt ajánlotta nekem, hogy ha jót akarok a munkahelyemen, keressem mindig a titkárnő kegyeit. Franciásan szólva: Cherchez la secrétaire! - Mert tudod - kacsintott rám sok tanügyi rémségtől bódultan bandzsító bal szemével -, az igazgatók jönnek-mennek, a titkárnők viszont maradnak, rendületlenül állva illetve ülve a sarat. Ha velük sikerül szót értened, a soros igazgató már csak lenge habcsók a tanügyi tortán. E bölcs tanács szerint igyekeztem érvényesülni régi iskolámban, s egy idő után úgy éreztem, sikerült elsajátítanom a titkárnő-szelídítés furmányos fortélyait.

Subscribe to this RSS feed