Miként lehet három verskötet után ilyen jellegű prózát írni? - kérdeztem Muszka Sándort a sepsiszentgyörgyi Sanyi bá bemutatón. Úgy, hogy paraszt vagyok – jött a csattanós válasz. Sanyi bá történetei évtizedek óta ott lapulnak a kocsmákban, a piacokon, a sörkertekben, bodegákban. Muszka Sándor összegyűjtötte. Az életben nincs kerek történet – vallja a szerző, hát a foszlányokat kikerekítve vetette papírra. Beleszületett: Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot, némi országjárás, kolozsvárkodás után Csíkszépvízen, Székelyföld szívében telepedett le. Nyitott szemmel, füllel tartotta a kapcsolatot szomszédaival, a falubéliekkel, történeteiket, gesztusaikat, szóhasználatukat összeszerkesztette, megszűrte, papírra vetette. A székely egypercesek műfaji besorolást kapta, némileg helytelenül. Igaz, ez segít a kategorizálásban. A tréfás történetek valójában sokkal többet hordoznak magukban, mint egy nagy kacagást.

Démenotar (részlet)

Pako nekifutásból vágta ki a húggyal teli palackot mellettem az ablakon. Rövid röpülés után miszlikbe tört a gesztenyefán.
Vigyorogva nézte.
– Na – mondta, s megvakarta az állát –, végre eltaláltam.
Visszament a terem sarkába, leült a papírhajók mellé, tovább ragasztgatott. Kisvártatva két ápoló trappolt be asztalához. Az egyik lefogta, a másik tűt nyomott a fenekébe.

A madárnak semmi tolla nem volt. Sárga, fehér pihék kókadoztak rücskös bőrén, s a bőrön átütöttek a kék erek. A szél néha belekapott a pihékbe, ilyenkor a madár összerázkódott. Szemei kidülledtek fejéből; ahogy a szemhéj hártyája fel-alá vonaglott, valami nagy szomorúság kerítette hatalmába az embert. Sebzett volt a csőre: a felső részből letört egy darab. Lesoványodott testből kiütköztek a csontok, majdnem átszúrták a bőrt, groteszk karikatúrákat karcolva. Ott tántorgott harminc, negyven méternyire a folyó partjától. Feje úgy járt akár a motolla. Ki sem látszott a sárga, elszáradt fűből. Csupasz szárnyaival próbálta elhárítani útjából a makacsabb, vastagabb fűszálakat. Legtöbbször kénytelen volt kerülni.