Communitas-ösztöndíj

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy évre szóló, 38 ösztöndíjat hirdet havi 900 lej értékben, harmincöt év alatti romániai magyar alkotóknak az irodalom, a vizuális művészetek, a zeneművészet, a színházművészet, a film, televízió, rádió és multimédia területén.

A pályázat célja az erdélyi magyar kultúrát gazdagító művek létrehozását ösztönző alkotói feltételekhez való hozzájárulás, a művészet társadalmi közmegbecsülésének kifejezésre juttatása.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázat lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

A pályázati felhívás és az űrlap letölthető a Communitas Alapítvány honlapjáról (www.communitas.ro) illetve kérhetők e-mail-en, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Pályázatot sem faxon, sem e-mailen nem fogadunk el.

A pályázat leadásának határideje 2019. május 2. (a postabélyegző dátuma). A pályázatot a következő címre kérjük eljuttatni:

Fundaţia Communitas (Alkotói Ösztöndíjbizottság)

400489 Cluj-Napoca, str. Republicii nr. 60., jud. Cluj

A Titkárság a személyesen behozott pályázatokat a határidő napján du. 16:00 óráig fogadja.

Az ösztöndíjban részesült pályázóknak az ösztöndíjuk időtartama alatt létrejött alkotásaik megjelentetése, bemutatása (egyéni kötet vagy tárlat, előadás, koncert, film) során fel kell tüntetniük a pályázatot finanszírozó Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, valamint a kiíró és lebonyolító Communitas Alapítványt, az Alapítvány honlapjáról (www.communitas.ro) letölthető logók alkalmazásával. Az ösztöndíj lejártakor az ösztöndíjas köteles szakmai beszámolóban ismertetni, dokumentálni egy éves alkotói munkáját.

A nyertes pályázókat az Alkotói ösztöndíj gálán díjazzuk. A díjátadó gála időpontja május 29., helyszíne a marosvásárhelyi Kultúrpalota.

PÁLYÁZÁSI FELTÉTELEK:

A pályázóknak az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó pályázatot kell benyújtaniuk. A pályázatnak tartalmaznia kell:

a kitöltött pályázati űrlapot és annak CD-re felírt változatát;
részletes szakmai önéletrajzot;
az erdélyi magyar kultúra valamelyik kiírt ágazatához kapcsolódó éves alkotói tervezetet vagy előadói elképzelést;
személyazonossági igazolvány másolatát;
a művészeti ágazathoz kapcsolódó mellékleteket.

Az irodalom területén kérünk mellékelni az eddig publikált szövegekből egy reprezentatív válogatást, vagy egy megjelent kötetet, illetve az eddigi munkákról egy rövid beszámolót és publikációs listát.

A teljes pályázati dokumentációt 5 (öt) példányban kérjük beküldeni.

A vizuális művészetek (képzőművészet, alkalmazott művészetek, intermédia és fotóművészet) területén a pályázónak mellékelnie kell 10 db. jó minőségű felvételt munkáiról B5-ös méretben, papírhordozón; esemény, látványtervezés vagy intermédia művészeti alkotás esetében pedig a fotók mellett részletes leírást vagy szükség esetén DVD-t is kérünk.

A teljes pályázati dokumentációt 1 (egy) példányban kérjük beküldeni.

A zeneművészet ágazatában a pályázóknak mellékelniük kell:

zenealkotás területén egy olvasható partitúrát, a szerző előző műveiből hanganyagot (CD, DVD vagy videó is lehet), a benyújtott zenemű lejátszott zongorakivonatát (amatőr felvétel is lehet, ez a feltétel nem kizáró jellegű), vokális művek esetében pedig szöveget vagy szövegkönyvet is;
előadóművészet területén előző fellépések reprezentatív felvételeit (CD, DVD vagy videó is lehet), a repertoár szakszerű megjelölését, tervezett hangversenykörutak vagy bemutatók esetén a befogadó intézményekkel kötött szerződéseket vagy nyilatkozatokat, menedzseri tervet, hangszeres együttesek esetében pedig mellékelni kell az összetételt, a névsort és a létszámot, vokális együtteseknél a műfaji megnevezést (szóló, egynemű vagy vegyeskar), a névsort és a hangfajt;
folklórtudomány és muzikológia területén csak alkotói jellegű pályázatok vázlatát kérjük mellékelni.
Az elektronikus hanghordozókra (CD, DVD) az alkotásokat kérjük a következő formátumokban lementeni:

hanganyag esetén .mp3 kiterjesztéssel,
videó esetében .avi kiterjesztéssel, vagy DVD formátumban.
A teljes pályázati dokumentációt 3 (három) példányban kérjük beküldeni.

A színházművészet ágazatában tetszés szerint csatolni lehet eddigi alkotásokról készült felvételeket, kritikákat.

A teljes pályázati dokumentációt 4 (négy) példányban kérjük beküldeni.

A film, televízió, rádió és multimédia ágazatban kérjük mellékelni munkásságuk jellegzetes alkotását bemutató DVD-t, valamint:

játékfilm-, animációs film- és tévéfilm-terv esetén szinopszist és/vagy treatmentet és/vagy irodalmi forgatókönyv szintjén kidolgozott jelenetet;
kísérleti film- és dokumentumfilm-terv esetén szinopszist és rendezői koncepciót;
tévéműsor esetén műsorkoncepciót.
A teljes pályázati dokumentációt 3 (három) példányban kérjük beküldeni.

FORMAI HIBÁNAK TEKINTENDŐK:

a pályázat határidő után érkezik be;
az űrlap hiányosan van kitöltve;
hiányoznak a kötelező mellékletek.

Kérjük a pályázatban megjelölni, ha a pályázónak az igényelt ösztöndíjjal egy időben, máshonnan is folyósítanak hasonló juttatást.

A pályázatok egyéniek, a zeneművészet és a színházművészet terén elfogadunk csoportos jelentkezéseket is, de a havi ösztöndíj összege ebben az esetben sem haladja meg az egyéniekét.

NEM PÁLYÁZHAT AZ, AKI:

december 31-ig betöltötte 35-ik életévét.
előző 3 évben alkotói ösztöndíjban részesült.

További információkért forduljanak a Communitas Alapítvány titkárságának munkatársaihoz: Sólyom Réka – irodavezető, Dénes Kinga – referens.

Cím: Fundaţia Communitas, 400489 Cluj Napoca, Str. Republicii, nr. 60

Telefon/fax: 0264-594 570

Telefon/mobil: 0723-250 324, 0736-444 437

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.