Publicisztika

Karácsonyi dal kisugárzása...

Karácsonyi dalok töltik be ilyen tájt kis- és nagyvárosok tereit, a templomokat s bizonyára a magánlakásokat is. Igaz, mostanában a nagyvárosi eleven forgatagot s az ember önfeledt szemlélődését bármely pillanatban hangoskodó betolakodók s rejtélyes indíttatású ámokfutók zavarhatják meg. Faluhelyekről viszont olyan híradásokat kapunk, amelyek vallásos népszokások, a szálláskeresés, a betlehemezés újbóli kezdeményezéséről és továbbéléséről szólnak vidékünkön is. A betlehemezést bemutatva jegyezte meg egykor a vallásos néprajz egyik nagy tudósa, Bálint Sándor, hogy „a pásztorok szerepében és kellékeiben ősi pogány képzetek is meglapultak.

Összekötni

Dávid Gyula munkásságáról

1997-ben, több, mint húsz éve készítettem Dávid Gyulával először interjút Tamási Áron száz éves születésnapja alkalmával, egy székelyudvarhelyi diáklap, az Ébredés számára. Most, amikor Dávid Gyula kilencven éves, és egyre közelebb áll Tamási Áron egykori száz évéhez, hirtelen azt érzem, az időtartamok megfoghatóbbá válnak, és talán azt is, ahogyan az egyes korszakok összekapcsolódnak. Hiszen éppen erről van szó: hogy nem maguktól kapcsolódnak össze tehát, hanem vannak olyan emberek, akik összekapcsolják, összekötik a dolgokat, korszakokat, embereket. Hálózatkutatók kedves példája, hogy kézfogások követése révén mennyire messzire juthatunk el térben és időben saját otthonos világunktól. De nem csak kézfogások, hanem könyvek, vagy közösen és külön-külön megtapasztalt helyszínek is elvezethetik egymáshoz az embereket. Dávid Gyula életműve embereket összekötő könyvekben, embereket összehozó helyszínek létesítésében is mérhető.

„Elég legyen az olvasásból!”

A meseolvasás rejtelmei

(A tárcaírás olyan, mint ez a klasszikus vicc: „Angliában utazik három tudós a vonaton. Kinéznek az ablakon, és látják, hogy a vasút mellett juhok legelnek. Így szól a fizikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában a juhok feketék. A matematikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh fekete. A filozófus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh egyik fele feketének látszott.”)

Éljen a csirihau!

Mondhatni nem telik el nap, hogy ne értesülnénk természeti katasztrófáról, földindulásról, falvakat, városokat elsöprő sárlavináról, lávakitörésről, szökőárról, kellemes hangzású női nevekre hallgató (!?), pusztító erejű szelekről, elképesztő viharokról, az időjárás szélsőséges megnyilvánulásairól északon és délen, keleten és nyugaton, s tapasztaljuk, mindezekkel szemben tehetetlen az ember, sőt az egész civilizáció rendre csődöt mond.

Laudáció Varga Gáborról

Elhangzott 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó ünnepségén, Varga Gábor EMIA-díjának átadásakor.

Nagyon kell igyekeznem, mondatnám fegyelmeznem magam, nehogy a tőlem megszokottnál is személyesebb legyek, hiszen tudom, a laudáció nem a laudátorról szól, de vannak helyzetek, amikor képtelenség a tárgyilagosság álcája mögé rejtőzni. Nem lehet távolságot tartani, amikor nincs távolság. Amikor nincs távolság a megszólaló és aközött, akiről vagy amiről beszél. Ha körülnézek ebben a teremben, négyen is vannak, akiket a közvetlenül utánam jövő korosztályból az irodalmi prérin való első hátrapillantásomtól kezdve nagyon közel éreztem magamhoz.

Kozma Mária EMIA-díjához

A laudáció elhangzott 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó ünnepségén

Kozma Mária azon kevés kortárs szerzők egyike, akit nagyon korán, tizenéves koromban, mindent faló olvasóként fedeztem fel magamnak. A történelmi témájú könyvek bolondja voltam, így akadt kezembe az Idővallató, valamint Az ember bolond természete. Igaz, édesanyám azt mondta, ezek tán még nem neked való könyvek, fiam, de én még azért is elolvastam őket. Kozma Máriáról akkor még nem tudtam semmit, vélhetően azt sem, hogy kortárs szerző, de e két könyv után megjegyeztem magamnak. És jól emlékszem, néhány évvel később, amikor keresztapám ballagásom alkalmával megkérdezte, milyen ajándékot vegyek néked, (s mivel éppen irodalomról csevegtünk, nyilvánvaló volt, hogy csakis könyv jöhet szóba), azt mondtam, hogy egy Kozma Mária-kötetet. Így lettem birtokosa 1995-ben a korábbi évben megjelent kétkötetes regényének, A jóság síró vágyának.

Egyszer minden a helyére kerül…

Mezey Katalin laudációja

Elhangzott az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány díjátadó ünnepségén, 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen. Mezey Katalin a határokon átívelő munkássága elismeréseképpen Hídverő-díjban részesült.

Akkor már napok óta csak Mezey Katira gondoltam. Mormoltam, mondogattam az Azonosítás című versének sorait: “Én vagyok Mezey Katalin, A fényképeim is engem mutatnak. Én tetőtől talpig én vagyok, Ameddig lenni hagynak…”, és átvillantak tudatomon azok a példaemberek, akikre ilyenkor gondolni szoktunk: Kós Károly, Benedek Elek, morzsolgattam a szavakat, mert meggyőződésem, hogy mindenkire van egy szó, egy kifejezés, amely csak rá jellemző. Amely egy ember jellemének, tevékenységének esszenciáját adja. Amely megkülönbözteti őt másoktól, senkivel össze nem téveszthetővé teszi, amely csak Ő.

A szellem eleganciája

Gálfalvi Zsolt laudációja

Gálfalvi Zsoltnak a Kriterion Könyvkiadónál 1988-ban megjelent, Prospero szigetén című könyve „színházi jegyzeteket” tartalmaz, ahogy a belső címoldalon, gondolom, maga a szerző megjelöli. Én ma ezeknek az írásoknak a nagyobb részét inkább esszének vagy tanulmánynak nevezném, de azt hiszem, a műfaji besorolás jól mutatja a számos fontos tisztséget tisztességgel betöltött Gálfalvi Zsolt mérsékletét. Ilyennek ismertem meg réges-régen, és így ismerem ma is: ritkán beszél magáról, és soha nem dicsekszik azzal, amit tett vagy írt élete folyamán. Érteni vélem ennek a lélektanát: inkább nevezzük jegyzetnek az esszét, inkább tekintsük kevesebbnek a többet, mint fordítva.