Publicisztika

A panellakás különleges. Egyedi. Egymásban vannak az emberek, olyannyira, hogy alig egy méter választ el a szomszéd ajtójától, de nem tudod, ki lakik mögötte. Egyszer találkoztam a szomszédasszonnyal, s azt kérdezte tőlem, hát nem az a kisgyerekes család lakik ott? Nem, mondom, már három éve mi béreljük a lakást. Szóval, éldegélünk egymás mellett. Csak a hangokról, szagokról ismerjük egymást. Hangok a felső szomszédtól, szagok az alsótól. A fenti férfi mindig más lányt visz magához, s intim együttléteit mindig halljuk. És a hangok alapján azt is tudjuk, épp ki van nála, mert van, aki csendes, van, aki végig visongja a gyönyört… Mi nem akarjuk hallani, de halljuk. Vékonyok a falak, sokszor nézek felfele, hogy nem szakad-e be a plafon.

− Pedig de jó lett volna a sok értelmetlen okoskodás, „hozzáértő” idétlenkedés helyett igazi prózát írni, bár egy vékonyka könyvre valót, ami után az ember lelkiismeretfurdalás nélkül mondhatja: ez és ilyen vagyok, ennyit értettem meg az életből, minden leírt soromat vállalom − mondta a Kábelkocsma sarokasztalánál, hátát a kinti kánikulai meleg ellenére is kellemesen hűvös faburkolatnak vetve, tekintetével a semmibe révedve Várdi.

Erdélyi színházzal nem foglalkozik a f.szom se.
A kőszínház ha étel lenne, olyan lenne, ami először ízlik, de mivel mindig azt etetik veled, a végén már a szagát is utálod.
Nem akarom, hogy a te feminizmusod lenyomja az én szexizmusomat.
Akik X színháztól eljönnek, azok mind pszichológushoz járnak. Ez tuti.
Amúgy jó gyerekek ezek, csak ne akarnának színészek lenni.

Az eset a múlt század hatvanas éveiben történt, amikor a város boltjaiban még látni lehetett egy-egy, a letűnt korból – azaz az államosítás előtti időkből – ittmaradt, régi vágású kereskedőt. Közöttük olyanokat is, akik saját korábbi üzletükben dolgoztak, de most már nem tulajdonosi minőségben, hanem állami vagy szövetkezeti alkalmazottként. Nem lehetett könnyű nekik, de állták a sarat. Dicséretükre legyen mondva, nem adták fel: – Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, az üzlet örök – jegyezte meg egyikük, amikor parttalan beszélgetéseik során a bolti problémákra terelődött a szó.

Mint minden gyermek, suttyókoromban én is éltem-haltam a cirkuszért. Hol az erőművészek bűvöltek el, hol a hipnotizőrök, addig-addig, amíg egy szép napon magam is gyakorolni kezdtem. Betanultam néhány számot, aztán rohantam kipróbálni.
– Nézz reám, és aludj!
– Így? – állt kötélnek egyik jó barátom, fél szemét behunyta, és ráütött a hasára.
– Hütyü!
– De hát én nézlek – mutatott a nyitott szemére –, a másikkal meg alszom – bökött a csukottra.

Karácsonyi dalok töltik be ilyen tájt kis- és nagyvárosok tereit, a templomokat s bizonyára a magánlakásokat is. Igaz, mostanában a nagyvárosi eleven forgatagot s az ember önfeledt szemlélődését bármely pillanatban hangoskodó betolakodók s rejtélyes indíttatású ámokfutók zavarhatják meg. Faluhelyekről viszont olyan híradásokat kapunk, amelyek vallásos népszokások, a szálláskeresés, a betlehemezés újbóli kezdeményezéséről és továbbéléséről szólnak vidékünkön is. A betlehemezést bemutatva jegyezte meg egykor a vallásos néprajz egyik nagy tudósa, Bálint Sándor, hogy „a pásztorok szerepében és kellékeiben ősi pogány képzetek is meglapultak.

Dávid Gyula munkásságáról

1997-ben, több, mint húsz éve készítettem Dávid Gyulával először interjút Tamási Áron száz éves születésnapja alkalmával, egy székelyudvarhelyi diáklap, az Ébredés számára. Most, amikor Dávid Gyula kilencven éves, és egyre közelebb áll Tamási Áron egykori száz évéhez, hirtelen azt érzem, az időtartamok megfoghatóbbá válnak, és talán azt is, ahogyan az egyes korszakok összekapcsolódnak. Hiszen éppen erről van szó: hogy nem maguktól kapcsolódnak össze tehát, hanem vannak olyan emberek, akik összekapcsolják, összekötik a dolgokat, korszakokat, embereket. Hálózatkutatók kedves példája, hogy kézfogások követése révén mennyire messzire juthatunk el térben és időben saját otthonos világunktól. De nem csak kézfogások, hanem könyvek, vagy közösen és külön-külön megtapasztalt helyszínek is elvezethetik egymáshoz az embereket. Dávid Gyula életműve embereket összekötő könyvekben, embereket összehozó helyszínek létesítésében is mérhető.

A meseolvasás rejtelmei

(A tárcaírás olyan, mint ez a klasszikus vicc: „Angliában utazik három tudós a vonaton. Kinéznek az ablakon, és látják, hogy a vasút mellett juhok legelnek. Így szól a fizikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában a juhok feketék. A matematikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh fekete. A filozófus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh egyik fele feketének látszott.”)