Publicisztika

A hetvenes évek vége felé történt, hogy összesereglettek az írók Bálványosfürdőn. És egész áldott nap beszélgettek. Legtöbbet önmagukról meséltek, főleg arról, hogy miképpen kerültek az irodalomba, s mellékesen még mivel foglalkoznak. Ott volt Nagy László is, aki egy csöndes pillanatban megkérdezte tőlem,  mivel foglalkozom. Mondtam, most éppen a Sütő sofőrje vagyok, én hoztam el ide Vásárhelyről. Meg sem említettem neki, hogy azért nekem is megjelent három könyvem.Elérkezett a lefekvés ideje és énnekem  nem volt ahová lefeküdnöm. Ezt Nagy László észrevette és azt mondta, a Sütő sofőrje jöjjön velem, mert abban a kétágyas szobában, amelyet számára kijelöltek, van még egy hely. Tulajdonképpen így kerültem az irodalomba, nem pedig a megjelent könyveim révén. Legalábbis így hiszem.

Hogy csak a testén keresztül?! Már megbocsásson, uram, de hogy jön ahhoz, hogy megakadályozza a demokrácia működését? Álljon már félre a szavazófülke bejárata elől, hogy gyakorolni tudjam az alkotmányos jogomat! Hát nem érti, drága uram, én szavazni jöttem ide, nem azért, hogy egymást lökdössük! Különben is ki maga, hogy a polgári társadalom egyik fő vívmányát, a szabad választást szabotálni merészeli?! Micsoda?! Hogy maga politikus? Most már értem, miért tűnt olyan ismerősnek a képe… Igaz, így natúrban nem olyan fess, mint ahogy a plakátokon fest. Mondhatom, szép kis reklám ez a cégnek. Egy politikus, aki ilyen otromba módon akarja megakadályozni ellenfele győzelmét... S ha én, drága uram, éppenséggel magára akarok szavazni?

Rendelkezik-e közös értéktudattal a Kárpát-medencei magyarság? Ha szűkszavú válasz kell: igen. Ha bővebben kell kifejteni: nem nagyon.
Nézzük kissé elmélyültebben! Mi lehet az, ami valóban érték, amit minden Kárpát-medencei magyar annak tart, ugyanakkor nem kívánja kisajátítani, tehát bedobja a közösbe? Bárhogy veszem számba a felmerülő értékgyanús tényezőket, vagy egyik, vagy másik szempontnak nem felelnek meg. És már-már pánik kerülget, mert hát akkor mi alapon véljük mi összetartozónak magunkat? Miért, összetartozónak véljük? Hogyne, hisz itt van a közös nyelv.

Hommage à Örkény István

Ugye, csak viccel, Tanár Úr?! Pont maga kérdi, hogy miért jelentkeztem… Hát nem maga mondogatta mindig, hogy milyen fontos a szakértelem? Hogy egy valamit is magára adó bérgyilkosnak folyamatosan képeznie kell magát, mert csak így tarthat lépést a konkurenciával, s vívhatja ki a szakma elismerését? Meg aztán, Tanár Úr, ne feledje, hogy az agytágítókon nem csak észt, hanem kreditpontokat is osztogatnak, amelyek nélkül, ha jól tudom, márpedig jól tudom, nincs fizetésemelés. Nekem pedig per pillanat egyetlen kurva kreditpontom sincsen. Következésképpen a fizetésem is a Mariana-árok alján ücsörgő béka segge alatt van.

Van a mágikus realizmus nagyjai között számontartott argentin Adolfo Bioy Casaresnek egy regénye (Morel találmánya), amelyikben a főhős meghívja barátait és barátnőit, jó ismerőseit  egy óceáni szigetre, egy finom ételekkel, különleges italokkal jól ellátott csodálatos villába, ahol idilli környezetben töltenek egy hetet, sétálgatva a meseszép szigeten, okosan társalogva kedvenc témáikról, gondtalanul derülve az időnként elhangzó finom szellemességeken. Közben észrevétlenül működik a házigazda titkos találmánya, a mindenütt jelenlévő és a vendégeket folyamatosan három dimenzióban megörökítő filmezőgép, a hozzá tartozó mikrofonnal. Miután a meghívottak távoznak, a házigazda beállítja a háromdimenziós levetítő készülékét, amelyhez az apály-dagály szolgáltatja a kimeríthetetlen energiaforrást.

Most már csak így, öregesen. Amióta – eredeti szándékom szerint peckesen, a valóságban elnehezedve, cammogva, trombózisos lábamat húzva – nyugdíjba vonultam, más viszonyba kerültem az idővel. Végigrohantam az életemen, végigkergettem magamat rajta, a mindig soros feladatra a szükségesnél jóval nagyobb energiát fordítva loholtam feladattól feladatig; most már csak egyetlen feladatom maradt: rugalmasan elszakadni az élettől. A loholásnak vége. nyugodt lelkiismerettel lehet az időt pazarolni. Könnyebb áltatni magam: sej, ráérünk arra még. Illetve könnyebb lehetne, ha ki tudnék bújni egyre cserzettebb bőrömből, ha átmentem volna a szivárvány alatt.

2012 márciusa: az 1995 óta tevékenykedő Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) merész lépésre szánta el magát – egy internetes irodalmi magazint bocsát útjára, amely nem csupán, s nem elsősorban az alapítvány tevékenységének lenyomata kíván lenni, hanem az erdélyi irodalmat a maga sokszínűségében, műhelyek és szekértáborok fölött próbálja áttekinteni, az erdélyi irodalmi történések lenyomatát adni.