Publicisztika

Világunk a szóban

Természetesnek tartják, hogy szavak szótári rendjében értelmetlen keresni összefüggő gondolati tartalmat, illetve üzenetet, hogy szavak puszta sorrendje nem tekinthető mondatnak. Esetenként viszont, amikor a politikai erők az észt megfosztották trónjától, s erőszakot, önkényt ültettek helyére – s példázhatni lehet ezt huszadik századi jobb- és baloldali diktatúrákban megtörtént esetekkel –, végzetes személyi következményei is voltak, ha például kihallgatótiszt vagy ügyész „olvasott” és „értelmezett” valamely szótárat, mivel könnyen olvasott ki belőle akár az állam vagy a rendszer ellen felbujtó titkos üzenetet is...

Benkő Levente glosszái

Kezdetek

Emlékszem, hogy amikor a nagyobbik fiamat először vittük óvodába, mindig elpityeredett egy kicsit. Nem sírt, nem rítt, nem hisztizett, és nem verte földhöz magát, csak a kicsi szája biggyedt el egy cseppet, és a szeme megtelt könnyel. Volt olyan pillanat, amikor valamilyen mesével kellett elterelnünk a figyelmét ahhoz, hogy valamiképpen beédesgessük a pajtások közé. Akiket aztán a dadákkal és az óvó nénikkel együtt megszokott, sőt megszeretett, és az élet a rendes kerékvágásba zökkent.

A szavak jelentése

Az öregség az Emlékezés Háza. Kútja. Akinek vannak emlékei, az már hajlamos a bölcseségre. A tapasztalás révén össze tudja hasonlítani az események színét és fonákját. Szülőfalumban – az emlékeim szerint – nagy becsülete volt az adott szónak. Azt is mondhatnám, az adott szónak nagyobb becsülete volt, mint a földnek. Pedig nagyon szerették a földet.

A jó kritika

A jó kritika olyan legyen, hogy egyszerűen ne akarjon kimenni az ember fejéből.
A jó kritika szólítson meg.
A jó kritika foglalkoztassa az embert, tegye kíváncsivá, ne hagyja nyugton addig, amíg utána nem néz, kezébe nem veszi azt a könyvet, amelyről a jó kritika szól.
A jó kritika ne legyen tendenciózus, ne szülessen indulatból, főleg rosszindulatból.
A jó kritikából ne lógjon ki a lóláb.

Nyelvében és kultúrájában él...

A magyar nyelv zseniális vizsgálója, Kosztolányi, ha a nyelvről szólt, mindig a beszéd által megnyilvánuló ember s ebből következően a lélek kérdéseihez igazítva szabta meg mondandójának, gondolati kísérleteinek irányát.Akkor is, amikor emberség és magyarság fogalmait mintegy természetes módon kapcsolta össze, s vetette papírra mély gondolati tartalommal telített híres vallomását, mondván: „az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. (...)

Határ, Határ, Határ!…

Négy évig tartott a káprázat, akkor születtem én, negyvenben fogantam, negyvenegyben jöttem a világra, negyvennégyből őrzöm az első emlékképem, emberi eszmélkedésem kristálydarabját, bukolikus pásztorjátékát. A HATÁR leszelte kicsi falum, Székelyhidegkút határának néhány dűlőjét, az asszonyok átjártak sarjút gereblyézni Dél-Erdélybe, a férfiak lépést sem hőköltek sok évszázados foglalkozásuktól: őrizték a HATÁRT, csakhogy most már nem a keletit, hanem ezt a belsőt, a szike-vágta sebet, s közben szántottak, vetettek, boronáltak, volt két gazda, Kecskés Lőrinc és Gyerkó József, akik, ha beleakasztották Magyarországon az ekéjüket a földbe, megfordulni a keskeny parcella végén már csak Romániában tudtak.

Angyali duma

Mi a tökömet bámulsz így? Nem éppen szabályosan landoltam, az igaz, inkább bukdácsoltam, mintsem repültem, de azért csak megérkeztem időben. Vagy valaki mást vártál helyettem, köcsög? Netán egy hermafrodita olümposzi szárnyast? Azt a nyálas, halandzsázó Hermészt, aki mindenféle sületlenséget sugdos az emberek fülébe? Vagy egy körbemetélt ótestamentumi arkangyalt, aki úgy hadonászik a lángpallosával, mint beszívott szamuráj egy harmadosztályú hollywoodi akciófilmben? Netán holmi turulmintás köntöst viselő, dögös hun tündérkéről fantáziálgattál, aki egyenesen a magyarok őshazájából, a Szíriuszról érkezik ide, a Kárpát-medence kellős közepére, hogy az Öregisten év végi, rovásírásos táviratát postázza neked, miközben a csillagporos puncijával hozzád dörgölőzik? Hát nem, te perverz pöcs, hát nem!!!

Diogenész lámpája kerestetik

Ma is helyénvaló a régiek elveiből kiindulva elgondolkozni egy-egy kérdésen, abból például, hogy semmi emberit nem tartok magamtól idegennek, vagyis nihil humani a me alienum puto. Sőt még akkor is tarthatjuk magunkat ehhez, ha adott esetben előnytelen helyzetben, rossz színben tüntetjük fel ezáltal az embert, minthogy nemegyszer az ember által létrehozott „mű” vagy az embertől eredő valamely cselekvés nem a jó és igaz kategóriájába sorolható... Számot kell vetned, hogy mi jóra s mi rosszra képes az ember, ha önmagad s a világot akarod megismerni.