Publicisztika

Lejmovics

Az eset a múlt század hatvanas éveiben történt, amikor a város boltjaiban még látni lehetett egy-egy, a letűnt korból – azaz az államosítás előtti időkből – ittmaradt, régi vágású kereskedőt. Közöttük olyanokat is, akik saját korábbi üzletükben dolgoztak, de most már nem tulajdonosi minőségben, hanem állami vagy szövetkezeti alkalmazottként. Nem lehetett könnyű nekik, de állták a sarat. Dicséretükre legyen mondva, nem adták fel: – Rendszerek jönnek, rendszerek mennek, az üzlet örök – jegyezte meg egyikük, amikor parttalan beszélgetéseik során a bolti problémákra terelődött a szó.

Cirkusz

Mint minden gyermek, suttyókoromban én is éltem-haltam a cirkuszért. Hol az erőművészek bűvöltek el, hol a hipnotizőrök, addig-addig, amíg egy szép napon magam is gyakorolni kezdtem. Betanultam néhány számot, aztán rohantam kipróbálni.
– Nézz reám, és aludj!
– Így? – állt kötélnek egyik jó barátom, fél szemét behunyta, és ráütött a hasára.
– Hütyü!
– De hát én nézlek – mutatott a nyitott szemére –, a másikkal meg alszom – bökött a csukottra.

Karácsonyi dal kisugárzása...

Karácsonyi dalok töltik be ilyen tájt kis- és nagyvárosok tereit, a templomokat s bizonyára a magánlakásokat is. Igaz, mostanában a nagyvárosi eleven forgatagot s az ember önfeledt szemlélődését bármely pillanatban hangoskodó betolakodók s rejtélyes indíttatású ámokfutók zavarhatják meg. Faluhelyekről viszont olyan híradásokat kapunk, amelyek vallásos népszokások, a szálláskeresés, a betlehemezés újbóli kezdeményezéséről és továbbéléséről szólnak vidékünkön is. A betlehemezést bemutatva jegyezte meg egykor a vallásos néprajz egyik nagy tudósa, Bálint Sándor, hogy „a pásztorok szerepében és kellékeiben ősi pogány képzetek is meglapultak.

Összekötni

Dávid Gyula munkásságáról

1997-ben, több, mint húsz éve készítettem Dávid Gyulával először interjút Tamási Áron száz éves születésnapja alkalmával, egy székelyudvarhelyi diáklap, az Ébredés számára. Most, amikor Dávid Gyula kilencven éves, és egyre közelebb áll Tamási Áron egykori száz évéhez, hirtelen azt érzem, az időtartamok megfoghatóbbá válnak, és talán azt is, ahogyan az egyes korszakok összekapcsolódnak. Hiszen éppen erről van szó: hogy nem maguktól kapcsolódnak össze tehát, hanem vannak olyan emberek, akik összekapcsolják, összekötik a dolgokat, korszakokat, embereket. Hálózatkutatók kedves példája, hogy kézfogások követése révén mennyire messzire juthatunk el térben és időben saját otthonos világunktól. De nem csak kézfogások, hanem könyvek, vagy közösen és külön-külön megtapasztalt helyszínek is elvezethetik egymáshoz az embereket. Dávid Gyula életműve embereket összekötő könyvekben, embereket összehozó helyszínek létesítésében is mérhető.

„Elég legyen az olvasásból!”

A meseolvasás rejtelmei

(A tárcaírás olyan, mint ez a klasszikus vicc: „Angliában utazik három tudós a vonaton. Kinéznek az ablakon, és látják, hogy a vasút mellett juhok legelnek. Így szól a fizikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában a juhok feketék. A matematikus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh fekete. A filozófus: Levonhatjuk a következtetést, hogy Angliában tizenöt juh egyik fele feketének látszott.”)

Éljen a csirihau!

Mondhatni nem telik el nap, hogy ne értesülnénk természeti katasztrófáról, földindulásról, falvakat, városokat elsöprő sárlavináról, lávakitörésről, szökőárról, kellemes hangzású női nevekre hallgató (!?), pusztító erejű szelekről, elképesztő viharokról, az időjárás szélsőséges megnyilvánulásairól északon és délen, keleten és nyugaton, s tapasztaljuk, mindezekkel szemben tehetetlen az ember, sőt az egész civilizáció rendre csődöt mond.

Laudáció Varga Gáborról

Elhangzott 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó ünnepségén, Varga Gábor EMIA-díjának átadásakor.

Nagyon kell igyekeznem, mondatnám fegyelmeznem magam, nehogy a tőlem megszokottnál is személyesebb legyek, hiszen tudom, a laudáció nem a laudátorról szól, de vannak helyzetek, amikor képtelenség a tárgyilagosság álcája mögé rejtőzni. Nem lehet távolságot tartani, amikor nincs távolság. Amikor nincs távolság a megszólaló és aközött, akiről vagy amiről beszél. Ha körülnézek ebben a teremben, négyen is vannak, akiket a közvetlenül utánam jövő korosztályból az irodalmi prérin való első hátrapillantásomtól kezdve nagyon közel éreztem magamhoz.

Kozma Mária EMIA-díjához

A laudáció elhangzott 2018. október 6-án, Székelyudvarhelyen, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány (EMIA) díjátadó ünnepségén

Kozma Mária azon kevés kortárs szerzők egyike, akit nagyon korán, tizenéves koromban, mindent faló olvasóként fedeztem fel magamnak. A történelmi témájú könyvek bolondja voltam, így akadt kezembe az Idővallató, valamint Az ember bolond természete. Igaz, édesanyám azt mondta, ezek tán még nem neked való könyvek, fiam, de én még azért is elolvastam őket. Kozma Máriáról akkor még nem tudtam semmit, vélhetően azt sem, hogy kortárs szerző, de e két könyv után megjegyeztem magamnak. És jól emlékszem, néhány évvel később, amikor keresztapám ballagásom alkalmával megkérdezte, milyen ajándékot vegyek néked, (s mivel éppen irodalomról csevegtünk, nyilvánvaló volt, hogy csakis könyv jöhet szóba), azt mondtam, hogy egy Kozma Mária-kötetet. Így lettem birtokosa 1995-ben a korábbi évben megjelent kétkötetes regényének, A jóság síró vágyának.