Mire való a vers?

Arról szeretnék ma beszélni, hogy a vers olyan, mint a gumicsizma. Nem akárhol és nem akármikor jó valamire. Aki azt akarja, hogy a vers jó legyen valamire, annak előbb esőt kell csinálnia. De lehet, hogy inkább úgy van ez, hogy nem kell akarni, hogy a vers jó legyen valamire. Az eső úgyis megtalál előbb-utóbb, és akkor kiderül, magától, hogy épp a versre van szükség, azt kellene felhúzni a lábunkra.

Három rövid történet következik. Az egyik egy fiúról és egy lányról szól. (Elég sok olyan történet van, amelyik fiúkról és lányokról szól.) A lány lemásol egy verset a fiúnak a kedvenc kötetéből, odacsempészi neki a padra. Onnantól kezdve az a vers kettőjükről szól, mindegy, hogy ki írta. Ilyenkor arra jó a vers, hogy elmondjon valamit helyettem. Mintha én mondanám. Ezt nem csak egy vers tudja persze, hanem egy dalszöveg is. Az is lehet, hogy mostanában a dalszöveg tudja gyakrabban, mert könnyű vele találkozni, és mert tudjuk, hogyan kell vele találkozni. Valamikor a vers is dalszöveg volt persze. Ha a Facebookon egy videót posztolok, az énekes pedig azt dörmögi, hogy „Most múlik pontosan, / engedem, hadd menjen” – akkor majdnem olyan, mintha egy verset másoltam volna le magamnak és még valakinek. És minél kevesebben ismerik a verset, talán annál személyesebb.

A másik történet egy hajnalba nyúló buliról szól, férfitársaság hortyog szerte a konyhában, valaki odaimbolyog a konyhapulthoz és tölt magának. Egy fej felemelkedik a hortyogók közül, konstatálja félhangosan, hogy „egy, csak egy legény van talpon a vidéken”, aztán fej vissza. Mi történik ilyenkor? Működik a közös tudás, amelyiket valahol valakik egyszer régen megszereztek. Mondjuk, kisiskolásként, ha pirospontért vagy egy szelet csokiért megtanul egy verset. Csokigyár és pirospontgyár jól jár, gyerek jól jár, bár lehet, még nem tudja, hogy egyszer majd ő lesz az ott, a hajnali buliban, aki tölt, vagy aki felemeli a fejét.

A harmadik történet olyasvalakiről szól, aki naponta tíz órát dolgozik, hajt erősen, és néha nem is tudja pontosan, miért csinálja. Kicsit úgy érzi, elveszítette saját magát, pedig nemrég még megvolt. Valaki azt mondja neki, menjen jógázni. Valaki más, hogy tanuljon meditálni, vagy induljon sízni a hegyekbe. Legyen kicsit saját magával. Ezt is meg kell tanulni, s a jó vers pont ez. Meditációs tárgy és mandala. Tükör, amelyikben saját arcom látható.

Lehet, hogy a költőknek igazából esőcsinálással kellene foglalkozniuk. De hát ezt is egy költő írta valamikor: A költő nem énekel az esőről. Esőt csinál.