A kényszervallatások „szép” történetéből

Jó másfél évtizede a Látó egy börtönszámot készített, különös tekintettel a kommunista rezsimek, a Dej és a Ceauşescu nevével fémjelzett diktatúrák börtönviszonyaira. Sokáig készültem egy esszével, amelynek az lett volna a vezérgondolata, hogy a történelem egybehangzó tanúsága szerint az emberek nagyobb része mindig is kínozta, kényszervallatta, börtönbe zárta, halálra gyötörte, agyonverte a valami miatt hatalmára nézve veszélyesnek tartott gyanús másik felet.

Voltak persze ellenpéldák is, a görög demokráciában a perbe fogott Szókratészt nem kényszervallatták, sőt, védőbeszédét is elmondhatta, amelyet Platón örökített meg, tanulságokat kínálva a hálátlan utókornak, amely ebből úgyszólván semmit nem tanult.
Későbbi demokráciákban is kínozták a politikai és köztörvényes vádlottakat. Franciaországban demokrácia van? Igen. Alkalmaztak kínzásokat foglyok kihallgatásánál. Az algériai háború idején számtalanszor, de színes bőrű gyanúsítottak esetén ma is. Amerikában demokrácia van? A kérdés is nevetséges. A törvény tiltja is minden államban a kényszervallatást. A CIA vezetői ezt úgy értelmezték, hogy csak az államok területén, nem az Amerikáéhoz tartozó támaszpontokon, ahol a terrorizmus elleni harcba minden belefér. De az amerikai rendőri brutalitásnak is szép hagyományai vannak. 1990-ben a Los Angeles-i zendülés – amelynek leveré­séhez a világ egyik legnagyobb városában be kellett vetni a gárdát – azzal kezdődött, hogy a rendőrök agyonvertek egy színes bőrű gyanúsítottat. Az oszmán birodalom, mely évszázadokig uralta a fél világot, semmibe vette az emberi élet értékét, akárcsak a Róma uralta világban az inkvizíció. A gyanúsítottak legtöbbször el sem jutottak a bíró elé: vagy megkapták a selyemzsinórt, vagy Kelet kifinomult, kéjesen változatos kínzási technikái végeztek velük. A II. Rómától (Bizánctól) Moszkva (a harmadik Róma) nemcsak a keleti egyházat, hanem a bizánci kormányzási rendszert, az állami korrupciót és törvénykezési szokásokat is örökölte. A cári Orosz­országban is uralgott a rendőri brutalitás, a konszenzus (?) alapja a kancsuka volt, de tetőpontját a kommunista diktatúrában érte el. A lágerekre ki volt írva: „legfőbb érték az ember”, de ez csak szlogen maradt, a Szovjetunióban az emberi életnek semmi értéke nem volt, Sztálin már a húszas években engedélyezte a kényszervallatásokat, a foglyok verését, kínzását. Ezt a hatalmi gyakorlatot örökölték a béketábor országai is, ez épült rá a különféle országok „haladó hagyományaira”: mind a Dej-, mind a Rákosi-rendszerben a szeku és az ÁVO kihallgatószobáiban kínozták, halálra verték a foglyokat. Mondhatnánk, nem teszek különbséget köztörvényes és politikai elítéltek között. A brutális rendőrállam sem tett. Romániában ráadásul tíz évvel a kínai gyakorlat előtt beindult az átnevelés, a Securitatén, a rendőrségen mindennaposak voltak a verések, a kínzások.
1990 után a béketábor volt államai is deklarálták a demokráciát, törvényeik tiltják a kényszervallatást, a rendőrség azonban ezt a törvényt számtalan esetben megszegi. Ezt bizonyítja az izsáki eset is, ahol egy gyanúsítottat szadista rendőrök vertek agyon. Úgy tűnik, a valódi demokráciára ugyanúgy várni kell, mint a Kant által megálmodott „örök békére!”


Még több írás Bogdán Lászlótól: www.3szek.ro