Gyászhuszárok, fel a hegyre!

Nemrég meghalt Erőss Zsolt hegymászó. Ez nagy baj. Elsősorban neki. Mert gondolom, nem ez volt a szándéka azon a nehezen kimondható nyolcezres csúcson. Aztán nagy baj a családjának, mert férj, apa nélkül maradt. Aztán nagy baj a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik rokon, barát, ismerős nélkül maradtak. Aztán nagy baj az Erőss Zsolt számára ismeretlen tisztelőknek, mert tiszteletük tárgya nélkül maradtak. De hát ezzel nincs mit tenni, a halál mindig ilyen bajokkal jár.

Amivel lenne mit tenni, az a kegyeletrovás módja. Hogy a mindenféle ember, akinek ez a szándéka, lerója kegyeletét, mondjuk ahelyett, hogy kegyelet legyen a rovásán. Elmondom, mire gondolok, konkrétan. Nekem semmi, de semmi bajom nincs azzal, hogy a keresztény kultúrkör domináns gyászrítusai többnyire komorak, lesütött szeműek, suttogósak, szóval gyászosak, na. Így jött be szokásba. Viszont azzal már bajom van, amikor a gyászhuszárok rávetik magukat arra, azokra, akik esetleg nevetve emlékeznek meg az elhunytról. Itt rögtön tisztázzuk: nem a gusztustalan fikázásra gondolok. De a gusztustalan fikázás a születéskor, esküvőkor is gusztustalan. Hanem például Könczey Elemér nemrég megjelent Erőss Zsolt-karikatúrájára, vagy más, hasonló jellegű megnyilvánulásokra. Aki esetleg kételkedik az ilyenfajta viszonyulás hitelességében, zarándokoljon el nyugodtan valamelyik vidám temetőbe, nézzen körül, és gondolkodjon el a dolgok állásán.
Aztán az ügyben is lehetne tenni ezt-azt, hogy a gyász köré szerveződő diskurzus ne legyen annyira… übermenschlich? Ki nem állhatom, amikor valaki arról beszél, hogy lám, ez az ember milyen szabad volt, milyen nagy, milyen szép, ellentétben azokkal, akik beszorultak biztonságos, konformista, egérnél is szürkébb életük likába, vagyis nem szabadok, kicsik és csúnyák. Ha így beszél valaki, márpedig jó pár gyászhuszár ezt tette, akkor nálam betelik a pohár. Ha meg, habként a tortán, valaki azt találja mondani, hogy én öltem meg Erőss Zsoltot, mint ahogy a minap tette ezt egy ügyeletes ész(f)osztó, egyenesen autistává válok. Ezzel a külvilággal nem vagyok hajlandó kommunikálni. És ha mégis, akkor legszívesebben felküldeném az ilyen gyászhuszárokat valamelyik nyolcezres csúcsra, aztán lássák ők is az igazságot. Szabadon. Nagyon. Szépen.