Visszafogott vallomás

Annyi év után, azt hiszem, most már nyugodtan elárulhatom, hogy hosszú időn keresztül a könyvelőség jelentette számomra a legbizsergetőbb izgalmat az ősi Alma Mater évszázados, csendes belenyugvással enyésző épületében. Sokáig töprengtem azon, hogy elmondjam-e ezt az éveken át gondosan leplezett gyengémet. Végül úgy döntöttem, másokkal is megosztom a titkomat, annál is inkább, mert meg vagyok győződve arról, hogy nem vagyok egyedül felejthetetlen tapasztalataimmal.

   Tulajdonképpen nem maga a könyvelőség idézte elő bennem az érzelmek Niagara-szerű robajlását, hanem Pénzes Ilus, a kassza koronázatlan királynője, aki az Olümposz fényben fürdő csúcsa helyett ezt a szerényen berendezett, első emeleti irodát választotta uralkodása helyszínéül.
   Itt az ideje, hogy elmondjam, mennyi áhítattal és malaszttal gondoltam rá hosszú éveken át. Hogy a hónap minden egyes napján hőn epedő imádságba foglaltam a nevét. A sok könyörgés végül mindig meghozta eredményét: a fizetésemet, melyet Pénzes Ilus a bérosztás fürge ujjú Istennőjeként olümposzi bonuszként nyújtott át nekem.
   Persze, a dolog azért nem ment ilyen egyszerűen. Előfordult, hogy különféle -egymást okoló - alvilági erők helyi, megyei és fővárosi szinten ideig-óráig megakadályozták mennyei munkáját, s várni kellett, amíg az átok megszűnik. Ilyenkor nagyokat sóhajtva, búskomoran bolyongtunk az adósságok egyre jobban szűkülő útvesztőjében. Ezeken a sötét napokon remegve figyeltük Pénzes Ilus arcát, mozdulatait, minden egyes elejtett szavát. Lestük a jelt, a biztató kacsintást, hogy megjött a pénz, gyerekek, és végre kifizethetjük felgyülemlett tartozásainkat, s ruhatárunkat felújítandó egymás hegyén-hátán tülekedve turkálhatunk újra a használt-ruhakereskedések naftalinszagú félhomályában. Ezekben az ínséges időkben futótűzként terjedt el az iskolában annak a híre, ha Pénzes Ilus méltóságteljesen felemelkedett a székéről. Külön hírszerző szolgálat követte ilyenkor királynői lépteit, s bizony keserűen csalódtunk, valahányszor kiderült, hogy a főkapu helyett ő is csak odament, ahová a király is gyalog jár.
   Amikor aztán telefonáltak a bankból, hogy mehet a steksz után, kitörő örömünkbe nyomasztó szorongás vegyült. Hátha elrabolják a pénzes zsákkal együtt, s jogos járandóságunk helyett csak a kisujját kapjuk meg borítékban, azzal a fenyegetéssel, ha nem fizetünk váltságdíjat, a többi testrészét is elküldik nekünk post restant. Ő azonban mindannyiszor épségben elhozta nekünk a pénzes puttonyát.  
   Nem igaz, hogy a pénznek nincs szaga! Ha megérkezett, még a bentlakásból is megérezték a lej jellegzetes, egyetlen más pénznemhez sem hasonló kipárolgását, s a rászorulók tömött rajokban s elszántan gyülekezni kezdtek a könyvelőség ajtaja előtt. Akinek a legsürgősebb volt, az állt oda elsőnek, s mint a pompeji strázsa, semmiért sem mozdult volna el a helyéről. Fülünket hegyezve lestük ilyenkor az ajtón átszüremlő hangokat, a készülődés erotikus zónákat bizsergető intim matatását. A szférák zenéje párzó macskák fülsiketítő jaja volt csupán Pénzes Ilus bársonyos szopránjához képest, amikor végre kikiáltott az állhatatosan várakozó tömegnek: Jöhettek felvenni a pénzt! Kolleganőink bájosan csevegtek közben, bevásárlásról, fodrászról, kozmetikusról ábrándoztak, mi férfiak azonban némán álltunk a sorban, s kiszáradt torokkal, remegő térddel gondoltunk a ránk váró válogatott gyönyörökre. Amikor aztán Pénzes Ilus színe elé kerültünk végre, kimeredt szemmel lestünk le fürgén mozgó ujjaira, amint nagy hozzáértéssel lassan kézbe vette, s kiszámolta járandóságunkat. Micsoda élvezet volt ilyenkor felérni a csúcsra!
   Hol vannak már azonban azok a régi szép idők? Pénzes Ilus magas színvonalon gyakorolt, szakértő női kézimunkáját rideg és lelketlen bankautomaták váltották föl. Könyörtelen gépek, amelyek, ha nem vigyázunk, visszatartják félszegen becsúsztatott bankkártyánkat. Magyarázhatjuk majd otthon az asszonynak, miért olyan petyhüdt az erszényünk, ahelyett, hogy diadalmas keménységgel dagadozna, ahogyan az fizetésosztáskor dukál a pedagógusi pályán.