Székely Partium: szerelmes földrajz

A szülőföldjébe szerelmes vándor úgy megy föl a Nagysolymos és Székelyhidegkút határmezsgyéjén álló csúcsra, a Konos-tetőre, ahogy a japánok szent hegyükre, a Fudzsira. A Fogarasi-havasok és a Keleti-Kárpátok közötti dombvidék egyik legmagasabb pontja Konoshegy, itt körbe fordul e táj, köröskörül csak zöld tengert látni, semmi mást. Szék-János dűlő rétjén nekiiramodnak a hidegkúti kaszálók, futnak fel a lábára délnyugatról, és évszázados bükkfákat döntenek ki a nagysolymosiak a keleti meredélyén, így békésen mindkét falu magáénak vallja a szent hegyet.

A látó ember szeme lassan felbontja a zöld monotóniát, megkülönbözteti a sötétzöld bükkerdőt a kékes cserétől, a fakózöld gyertyánt a pillangós termésű juhartól, különválasztja a szálas erdőt az ideges, különc rezgőnyárfáktól és a kócos ciheresektől, a szurdokok mélységeit az ormok, bércek kakastaréjaitól, kikeresi a tisztásokat, melyeknek szélein izzik a galagonya, s a kökény az ősz színeit ígéri.

Oly engedékeny, lágy e tájék.

Látó embernek belső látása van. Olyan ez, mint a zenész abszolút hallása. És itt, Konoshegyen látó ember csak az lehet, aki ezen a földön született, a Székely Partiumban. Orbán Balázs nevezte el a két Küküllő vízválasztóján, zsákvölgyek fejében elbújt tucatnyi falut, azokat, amelyeket Isten, házsártos pillanatában, a háta mögé hajigált.
* * *
Megszoktuk az úti kalauzokból, történelmi munkákból, hogy csak akkor érdekes egy vidék, ha sok a várrom, ha ütközetek színhelyét jelzik az emlékművek, ha barlangrajzokat fedeztek föl a régészek, ha ősember csontjaira, hajlékára bukkantak a kutatók.

Itt, a Székely Partiumban gyérek az őskori vagy középkori leletek, annál gazdagabb az évente megújuló csoda, Fauna és Flóra isten-asszonyságok színeváltozása.

 * * *
 Mindenkor, minden időben volt kilátó, gömbfákból ácsolt torony a Konoshegyen. Tiszta időben felködlenek a Déli-Kárpátok, s északkeli irányból Énlaka templomának fehér tornya. Földereng a Hargita lába, az a vidék, ahol a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés.

Fázik, didereg a vándor a kilátó deszka teraszán, csak erőszakos rándulással képes északnyugatnak fordulni. Mondják, az űrhajósok gyakran képzelik, hogy fáznak. Rekkenő kánikulában is didereg a visszaemlékező. Onnan, abból az irányból jött. Reszkető kézzel ölelte meg Marosvásárhelyen Bem apó, Oh, mon fils! Oh, mon fils! – mondta tábornokokra nem jellemző ellágyulással. Balavásár, Kelementelke, Erdőszentgyörgy, Gagy, Csekefalva, Székelykeresztúr voltak az állomáshelyek. A Konoshegyet kerülte meg. A Székely Partium északkelti határvonalát járta, ez a zöld tenger bűvölte utolsó előtti napján. Kelementelkén, a Simén-udvarház falán márványtábla őrzi a rövid pihenő emlékét: „Áldott legyen e ház, ahol 1849. július 30-án utoljára ebédelt nagy költőnk, Petőfi Sándor.”

 A megrendült lélek legyőzi a fénytan törvénye szerint működő szemet, pillanatra kikapcsol az értelem, s őt látja jönni északnyugat felől. Diffúz massza a Balavásári-hegy, arról ereszkedett le a sereg a Kisküküllő pengevékony lapályára, onnan  vonult föl Erdőszentgyörgyig. Ott kanyarodtak jobbra. Ő többnyire a Gyalókay Lajos százados szekerén zötyögött, mert nem volt lova.
 
A Fehéregyházára menő hadi útra léptek rá. A híres szórványemlékünk töredékével asszociál az agy.
 
Tovább már tehetetlen a nyomkereső tekintet, a Konoshegyről átláthatatlan a Senye, a Lóc erdőrengetege, s csak az ész, az arany öntudat kapaszkodhat föl vele együtt Gagy-keresztjére, amelyről már a Nagyküküllő síkságára vezet Szentábrahámon, Csekefalván keresztül az út.

Innen, Csekefalváról származik másik nagy vándorunk, Cs. Szabó László. Ennek a falunak a nevét jelenti a legendás Csé.

Mint a míder a szépasszony derekát, úgy szorítja össze a két Küküllő ezt a területet, itt a legkeskenyebb a földsáv. Tudta ezt Bem generális, ezzel a hadmozdulattal lepte meg az oroszokat, akik Segesváron egészen más irányból várták a támadást.

Nemcsak a Firtos lován aludt el a Gondviselés. Lebaktatott a göthös gebe a fehéregyházi mezőre is. Konoshegyről jól látszanak a szászkézdi erdők, onnan már csak keveset kell gondolatban visszaaraszolni, hogy a Nagy-Küküllő vonalát ki tudjuk következtetni, ott van Székelykeresztúr, Héjjasfalva, Fehéregyháza. Újból és újból kínoz az asszociáció, az ész, az akarat ellenére, idézi a szórványemlék mondattöredékét: feheruuaru rea meneh hodu utu rea – Fehérvárra menő hadiútra.

A végzetes útszakasz, a via crucis.

Csak a településnév változott. Fehérvár helyett Fehéregyháza.

Szemünk is fáj az erős nézésben!

Alig van errefelé tenyérnyi síkság, az Alföldhöz hasonlítható terület, ő mégis szerette ezt a földet. Mert szerette a székelyeket. Megérezte bennük a fajtestvért, és ide jött meghalni. Giuseppe Verdinek, aki akkortájt vívta szabadságharcát, amikor ő, a milánóiak szalmával takarták be az utca köveit, hogy a lovak dobogása, kerekek dübörgése ne zavarja a nagy haldoklót.

Neki a trombita hangja, az ágyúdörej volt a halálfúga.

Néprajztudósok elmesélték afrikai törzseknek a Hamlet eseménysorát. Azt mondták a bennszülöttek, tökéletesen értik, ez nem történhetett volna másképp.

Ezt állítanák az ő életéről is. A vég csak ez lehetett, semmi más. Csak a törvény a tiszta beszéd. Mennyivel szegényebben lennénk, ha nem teljesedik be a törvény!

Székely Partium, kis Partium! Öleld át az ismeretlen sírhelyet!

Vízválasztód, a Konoshegy egyik oldalából a Kis-Küküllőbe futnak a patakok, másik oldalából a Nagy-Küküllőbe. Oda, ahol bejött erre a földre, és oda, ahol – Hát szemből, Halál! – kiáltással nekirontott az orosz dzsidásnak. Tengeráramlatok kerülnek meg így sziklaszirteket. Ő volt itt a tenger, a föltámadott tenger, félkörívben körbejárta a Székely Partiumot, ezáltal ezt, a világ végére szakadt terület a történelem és a mondák földjévé avatta.