Print this page

Caragiale mosolya

Ion Luca Caragialét a kezdetektől sokan, sokféleképpen fordították. Sikeres komé­diáit, Az elveszett levelet, a Karnevált, a Zűrzavaros éjszakát Dáné Tibor és Méhes György ötvenes évek eleji fordításai után lefordította Deák Tamás...
...aztán Szász János, Kacsir Mária és Seprődi Kiss Attila is, aki rendezőként Bukarestben végzett, a Bu­landra Színház nagy periódusában, számtalanszor idézte szóban, írásban felkavaró színházi élményeit, mindenekelőtt David Esrig rendezéseit, a Rameau unokaöccsét és az Athéni Timont, de Ciulei és Pintilie színháza is maradandó, felszabadító hatást gyakorolt rá. Talán nem véletlen, hogy mindkét rendező próbálkozott a hetvenes évek elején Caragiale komédiáival, Ciulei Az elveszett levelet, míg Pintilie A farsangot rendezte máig emlékezetes módon.

Akkor kezdte foglalkoztatni Seprődi Kiss Attilát mint színészt, rendezőt, színházi embert Caragiale megejtő világa, s mivel évekig élt Bukarestben, a szerző nyelvi környezetében, igen hamar rájött, hogy miért rosszak az addigi Caragiale-fordítások. A tartalmi hűség mindenáron való hajszolása lehetett a döntő ok, de emellett az is izgathatta Seprődi Kiss Attilát, hogy miért nem tudják a magyar fordítók még megközelítőleg sem visszaadni Caragiale különös, bizarr nyelvét, a felemás román polgárosodás monumentális torzóját, azt a világot, amely a tülekvésnek kiépülő Bukarestet jellemezte a századfordulón. Egy elrontott, bizarr nyelv ez, a félintelligens, félművelt kispolgár bizarr szófacsarásai jellemzik, az általa nem pontosan értett francia kifejezések utánozhatatlan eltorzításai, de emellett a Bu­karestbe tóduló, itt állást kereső, karriert álmodó vidékiek furcsa, ugyancsak torz, de népieskedő elszólásai is színesítik Ion Luca Caragiale nyelvi világát.
Seprődi emlékezetem szerint a hetvenes években kezdett komolyan foglalkozni Ca­ragiale újrafordításával. Igen mostoha körülmények között, a nyolcvanas évek elején a Zűrzavaros éjszakát már saját fordításában álmodhatta színre. A "mostoha körülmények" itt az "irányított kultúra" vezénylőinek fokozatos elhülyülésére pontosan úgy vonatkoznak, mint Ion Luca Caragiale ma már elképzelhetetlen cenzúrázására. Akkorra már Caragiale sem volt teljesen "szalonképes", s hol is lehetett volna, hiszen nem voltak szalonok. Egyre több áthallást fedeztek fel szövegeiben a cenzorok, mintha nem is telt volna el hetven-nyolcvan-kilencven év e komédiák megírása óta...
Akkori Zűrzavaros éjszaka-fordításán is sokat változtatott. Úgyszólván élete utolsó pillanatáig formálta, alakította Caragiale-fordításait*. S bevezetőjében pontosan fogalmazza meg, hogy miért is izgatta egész életében Caragiale megejtő színpadi világa: "A túlságosan tiszteletteljes magyar fordításokat meghagyva az olvasóknak, különben is Kádár Imre kolozsvári rendező 20-as években készült fordításán kívül a fordítók mind irodalmárok voltak, akiknek a színpadi beszélt nyelvhez vajmi kevés közük volt. Még kevesebb (Caragiale) szellemiségéhez, ők mindig is szalonvígjátékot láttak a gyilkos társadalombírálat helyett. Ezek a fordítások minden esetben kiállták a színpadi próbát. Sok fordulat származik a színészektől. Sose feledem a próbát, amikor az egyik színész felkiáltott: Csak abban lennénk biztosisszime biztosak, hogy itt vannak!... Micsoda szenzációs fordulat a sigur sigurissimire..."
S még számtalan bizarr szófacsarást, telitalálatszerű megoldást lehetne idézni, noha a szerző tudatában van annak is, hogy "a fordítás és ezek a kifejezések nem időtállóak, időről időre illik újrafordítani, de ez már az utókor dolga".

*Caragiale mosolya. I. L. Caragiale összes színpadi művei. Fordította: Seprődi Kiss Attila. Arca Kiadó, Nagyvárad


Még több írás Bogdán Lászlótól: www.3szek.ro

© 2017 Erdély Ma­gyar Iro­dalmáért Alapítvány