Zakuszka

Azt ugye, mindig es tudtam, hogy keménytarkójú, nagyhátú bolgár barátaink a ződségek mesterei, s bár jó székely emberként magam es azt vallom, az ember legfinomabb barátja a disznó, azért ha ződség, akkor zakuszka, esetleg muretura. Pár évvel ezelőtt Bulgáriába járva-kelvén, örömmel láttam mindenhol, de tényleg minden vendéglátó helyen ékesen, vagy krétával kiírva: zakuszka.

Mondok magamnak, ez mán’ döfi, jó helyen járok. Aztán egyszer csak mondtam egy helyen: na, én most zakuszkát kérek. Elég furcsán nézett rám a pincér, sűrűn bólogatott (ez a bolgároknál a tagadás jele), és mondta kedvesen, hogy az már nincs. Mondtam, hogy de van. Mondta, már nincs. Mondtam, de van. Ezt még mondtuk egy ideig, aztán feladta, és hozott nekem valami sonkás tojásrántottát, aminek láttán azonnal elátkoztam a közös székely-bolgár rokonságot.
Pedig kiderült, ő azt hitte, neki van igaza, mert bolgárul a zakuszka, az reggelit jelent.
Aztán egy másik este egy másik helyen mindenféle kimondhatatlan nevű bolgár étellel próbáltak etetni, az egyikről ma is esküszöm, hogy a ló (ménló!!!) kimondhatatlan része volt uborkalevesben megfőzve, végül hoztak valami cserépedényt, és azt felbontva: lássál csudát, a legeslegjobb zakuszka volt, amivel valaha találkoztam. Még paszuly is volt benne, egészben, ahogy kell.
Meg is ettem.
Közben a mellettem ülő török sofőr erősen méltatlankodva falta béfelé a zakuszkát (villával!), s valami olyasmit mondott, hogy ezt is tőlük lopták, de legalábbis a görögöktől.
Én ezen persze csak mosolyogva nevettem (á la Sántha Attila), mert én jól tudom, hogy a zakuszka székely találmány, kit érdekel, hogy annak idején a nyereg alatt sem árdé, sem paradicsom, sem vinete, sem egyéb ilyen hülyeség nem volt. A zakuszka a mienk és punktum, münk aztat nem csak reggelire esszük, hanem délben és este es, attól vagyunk ilyen szépek és erősek.

Azóta is alig várom, hogy egyszer egy bolgárnak, itthon, reggeli helyett, amikor zakuszkát kér, zakuszkát adhassak.


Még több György Attila: tarkun.blogspot.ro