Négyesfogat*

Mottók:
-Az az ember, aki nem olvas könyvet, semmiben sem különbözik attól az embertől, aki nem tud olvasni. (Mark Twain)
-Annak, hogy költő legyek, semmi más akadálya nincs, csak a verseim…(Paul Verlaine)
-Luther Péter pünkösdi beszédéről: Milyen biztosak a dolgukban! Milyen erőteljesen markolnak bele a Szentírásba. Mintha százezer éve azt tanulták, és egészen kitanulták volna. Én nem tudnék olyan biztosan belemarkolni az igébe, pedig a Szentírás doktora vagyok. Ezek pedig halászok, akik a Szentírást nem is olvasták…
-Amikor prédikálok, a hallgatóval az életéről beszélgetek…(Ernst Lange)
-A szeretet lángjaiban a legkeményebb vasnak is meg kell olvadnia-írja Gandhi.

A címválasztásban az evangélium tüze, a tűz ősi szimbólumának ereje is hatással volt rám. A tűzben élet, forrás, forrongás, lelkesedés, perzselő erő van. Tűz kell az ételhez s az élethez. A tűz megfőzi a levest, megolvasztja a jeget, kiolvasztja a salakot. Kiégeti a téglát, acéllá keményíti a vasat. Mi mást akarnék, minthogy lángra lobbanjon? -mondja Jézus a Szentlélekről. Bennünk is ott ez a tűz. Csak le kell fújni a parazsat. Jézus szavai a konfrontációt jelzik. Aki tüzet hoz, az harcol, szembeszáll a sötétséggel, lelkesedik valamiért, és nemcsak az első lépéseket teszi meg, hanem vállalja a küzdelmet. Ez a prófétai alapállás. Lelkesedés nélkül lelketlenné válunk… Égni kell, égetni, lelkesíteni egymást, a lelkesedés élesztésével, a láng ébrentartásával küzdeni a kiégés és a leégés ellen. Csak az tud mást lángra lobbantani, aki maga is lángol. Isten tüze úgy ég bennünk, hogy nem éget el, hanem táplál és erősít, mozgósít, sürget, és minduntalan az önmagunkból való kilépésre sarkall.
 
---
Igét hirdetni nem is olyan egyszerű. „Publicistaként”, népszerűen fogalmazni, kivinni a templomból, és közhírré tenni az evangéliumot, még nehezebb.  Az első keresztény zsurnalisztáknak, az apostoloknak sem volt könnyű dolguk. Hirdetni az örök igazságot, ami meg van írva… Ez is egy műfaj. Kosztolányi szerint ott kezdődik a tollforgató edzése, amikor mer önmérsékletet gyakorolni. Amikor úgy pallérozza a nyelvet, hogy önmagát elkezdi nyesni, felülbírálni.  Amikor saját szövegének akár felét is képes kihúzni, átjavítani, hogy lecsiszolja a sallangokat. Megfelelni egy csomó külső és belső követelménynek, ami több és súlyosabb tét, mint az elvárások. Patikamérlegen, az Igazsághoz mérni a szavakat, szinte egyenként, akárcsak a jó gazda, amikor a finom bort, pálinkát, vagy a háziasszony a kompótot készíti… Bibliai alaposság, szakértelem, az anyanyelvvel való könnyed bánásmód, közérthetőség, egyszerű, de mégis választékos fogalmazás. Ahhoz, hogy a „fogyasztó” könnyedén olvassa, értelme-lelke azonnal „beigya”, ahhoz gördülékenyen kell fogalmazni is. Úgy öltsenek testet a gondolatok, úgy formázni szavakba őket, hogy szépek, igazak, szentek, jók, elegánsak legyenek. Az igazság-szentség-jóság-szépség szent négyesfogatába befogni, hogy Istent szolgálják. Az igehirdető lelki szemei előtt ott vannak az igére éhes, kérdéseikre választ, gondjaikban eligazítást váró emberek-kicsinyek és nagyok, városiak és falusiak, értelmiségiek és kétkezi munkások, hívők és hitetlenek, keresők és kiábrándultak, túlbuzgók és csalódottak egyaránt.
 
---
A posztmodern, X-Y generációs ember igényes, emancipált, okleveles keresztény. Nem szeret írni, csak sms-ben. Esetleg kommentet, ékezetek nélkül. Nem olvas, csak reklámanyagokra, ponyvaregényekre, keresztrejtvényre, mozifeliratra van ideje. Azt is Ipodon, táblagépen. Olvasóként is fogyaszt: ami könnyen emészthető, felszínes, azonnal hasznosítható. Nem mélyül el semmiben, mert rohan, nehogy az újdonságról lemaradjon. A Biblia veszélyes, mert felkavarhatja feltunningolt becsvágyát, és megkérdőjelezheti sebtében összetákolt világlátását. Ő szabad, önálló, szuverén. Tisztelet a kivételnek. Elvárja, hogy tiszteljék egyéniségét, intimitását. Ne mondja meg neki senki a tutit. Majd ő eldönti. Amúgy is millió egyenrangú vallás, világnézet küzd egymással, hagyjuk rá, majd ő eldönti, hogy a piaci kínálatból melyiket emeli le a polcról. Nem igényli az intézményes gyámkodást, felvilágosult, profi ura akar lenni saját életének, hisz csak egyszer élünk -mondja. A világháló meg behoz mindent a szobájába, kóstolgathat belőle tetszése szerint, orrvérzésig és szellemi-lelki gyomorrontásig. Olyan boldogság-koktélt kever magának, amely, mint az instant kávé, azonnal, haladéktalanul feldobja. A vallás is legfeljebb csak erre való.
 
---
De érdekes, hogy amikor a part szakad, amikor kátyúba jutott, akkor hirtelen biztos támpontok, fogódzók nélkül marad: pánikba esik.  Kapkod, kutat, szeretne kapaszkodni, észreveszi gyermekkora rejtett tartalékait –, hiteles embereket, egyházat (közösséget) keres, amelyre támaszkodhat. Legalább az ünnepeken. Élményekre szomjazik, terápiás kezelésre vágyik, olyan közösség kell neki, ahol egy szirup-isten, kötöttségek nélkül elfogadja őt úgy, ahogy van. Olyan isten kell neki, aki tiszteli az ő magánéletét, akit pórázon tarthat. Akik ilyenről zengenek neki, oda csapódik, azokat követi…
Ha viszont beljebb merészkedik a templomba, egy gyönyörű liturgia hatása alá kerülve, vagy kikapcsolva a ketyeréket, elcsendesül, és fellapozza a Szentírást, posztmodern emberünk megdöbbenve tapasztalja, hogy Isten itt van. Kéznél, testközelben, lőtávolságra… Friss, éltető kegyelme, szavának ereje, életet megmozgató, testre-lélekre-szellemre ható érintése őt is foglyul ejti. Ha pedig ebbe a megrendítő kalandba belebocsátkozik, egy új világ tárul fel előtte, újfajta életérzés keríti hatalmába.
---
Ez előtt 15 évvel én is azért vállalkoztam a rádiós misszióra, hogy az evangélium, friss, életszagú üzenetét elvigyem azokhoz is, akik nem jönnek érte a templomba. Ferenc pápa szerint a jó pásztor ma utánamegy a 99 elcsatangolt báránynak, hisz csak egy van otthon, (s az is elsőpéntekes…-jegyezném meg malíciózusan). Akkor nem tudtam, menet közben derült ki mire vállalkozom.
A rádiós igehirdetés hozta meg az íráskedvet, és engem is sokat alakított, nevelt. Egyre jobban elszakadtam a klasszikus prédikálási stílustól. Leírva már ezek a „szent” szövegek is visszanéztek rám. Figyelmeztettek: ’ez túl dagályos, ez fölösleges, ez legyen tömörebb, erre van egy találóbb-kifejezőbb szóárnyalat, ez a mondat túl nehézkes, nem eléggé magyaros, nem annyira gördülékeny, ezt a szó már egyszer előfordult, ez így félreérthető, ez nem teljesen fedi, a mondanivalót, itt a hangsúlyt másra kell tenni, ez így lesz egyértelmű’… – és így tovább. Ha csak úgy mondod az igét – ’papolsz’… Ó, ’ez is csak prédikál’, ’könnyen beszél, mindennap ezt csinálja’. De amikor leírjuk, súlya lesz a gondolatnak. Felelőssé válunk a leírt szóért. Megfontoljuk, mit írunk le. A leírt szónak nyoma van, következményekkel jár. Leírva jobban beleégeted a lelkedbe, vissza-visszatérhetsz rá: figyelmeztet, szembesít, visszafelesel, önismeretre hangol. Főleg, ha ez a leírt szó az Igazságban gyökerezik. (A régi világban is: ha kigondoltad-ne mond ki, ha kimondtad -ne írd le, ha leírtad -ne írd alá, ha aláírtad-ne csodálkozz…!)
De az írás segített elmélyíteni is a gondolatot. Leírva már nem ad ki akármit az ember a kezéből. Emlékszem, dolgozatírás jobban tetszett, mint a felelés. Most is mindig kell a puska a prédikációhoz. A rögtönzés, az improvizáció nem kenyerem. Úgy vélem, könnyen pongyolává teszi a mondanivalót. Így leírva viszont szeretném elérni, hogy az Ige üzenetével ne csak megszólítsam az olvasót-hallgatót, hanem esélyt teremtsek arra, hogy önmagával, a lelkében megszólaló Istennel is találkozhasson. Jézus úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók és a farizeusok. A Szentírásban, Isten szavában erő van. Ezt az erőt adja át a Lélek az igehirdetőnek is. Ő az, aki inspirál. Így éreztem késztetést, elhivatottságot, belső bíztatást és bátorságot arra, hogy le is írjam mindazt, amit fontosnak tartok továbbadni. Hogy evangélium fényében az olvasó létkérdéseiről beszélgessünk.
 
 ---
Ahogy teltek az évek, egyre jobban, egyre nagyobb eltökéltséggel kezdtem ízlelgetni a kimondott és leírt szavakat, figyelemmel kísérve a szöveg hangzását, csengését, utánanéztem szinonimáknak, csiszolgattam, metszettem, kihúztam, átírtam, újrafogalmaztam, tömörítettem. És nemcsak a miatt, mert egy flekknyi publicisztika (2500 leütés), vagy az újságlapon kialakított 4000 karakternyi hely szükségessé tette, hanem, mert rádöbbentem: a kevés olykor több, az eszencia megfogása még inkább felcsillantja az igazságot, magát. A sebészetben sincs egyel több metszés, vagy öltés a szükségesnél. Egyébként a határidő néha nemcsak szorít, hanem gyönyörű múzsa. Ha az ember megnyílik előtte, a Szentlélek közbelép és irányítja pennádat. Ő szüli benned a gondolatokat, nyitja fel lelki szemeidet új felismerésekre, mondat ki veled addig rejtett összefüggéseket. Lázba hoz, nyugtalanít, sodor, ösztökél és indít. Elemi erővel, félreérthetetlenül áthat, átjár és felpörgeti küldetéstudatodat. A Szentírás betűi, szövegei megelevenednek, személyesen neked szólnak…A Lélek munkája nyomán író is, olvasó is munkatárssá, partnerré válik. Belső kényszert érez, hogy tolmáccsá váljék.


*Részlet egy hosszabb írásból