Rongálási pájázat

Szövetségünk pájázatot hirdet a fehéregyházi Ispán-kúti emlékmű szakszerű megrongálására és meggyalázására. A Petőfi Sándor költő halálhelyét jelző emlékmű az irredenta magyarok szerint az összmagyarság összetartozását jelképezi. Ezért nagyon fontos, hogy ne kontár módon végezzék a rongálást, hanem pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen. (Ezt egy másik költő írta, aki félig román volt, vagy tán egészen az.)

A pájázatban fel kell tüntetni a munkamenetet: 1. a költő kőbe faragott képe össztörésének módozatait, a műszaki eljárást és az igénybe vett kézi és gépi szerszámokat, gépeket stb., 2. a bronzplakettek laposra kalapálásának verési technikáját, majd értékesítésük módját a begyűjtőnél, 3. védekezési és ellentámadási stratégia és taktika részletes kifejtését rajtaütés esetére.
Pájáztatóként fotósorozatot, illetve kisfilmet készítünk a helyszínről, az akció előtt (ünnepség, koszorúzás, beszédek), illetve után (a munka hatékonyságáak dokumentálására), erről tehát a pályázóknak nem kell gondoskodniuk.
Tapasztalataink szerint három vagy öt fős csoportmunkában optimális a cselekvés. Az első három pájázatot jelentős pénzjutalommal díjazzuk, a következő kilencet pedig (a kiszámíthjató eredményesség arányában) teljes logisztikai támogatásban részesítjük. A munkát havi leosztásban (évi 12 alkalommal) vitelezzük ki.
Mivel az akciók után a kárvallottak rendszerint ismeretlen tettesek ellen tesznek feljelentést, a pájázóknak semmi okuk az aggodalomra.
Az Ismerős Tettesek Rettenthetetlen Szövetsége
Részletes infó és elérhetőség honlapunkon: http://www.itrsz.bumm
(Hitelesíti: Bölöni Domokos)