A szentély

Mondjon bárki bármit, feszítsenek fel, kössenek ki, fülembe forró ólmot öntsenek, akkor is azt mondom, tanúk előtt is, ha kell, mint amit most maga előtt, barátom, hogy a világon a legjobb hely a pince. Itt nincs erőszak, nincsenek faji, nemi, felekezeti ellentétek, nincsenek konfliktusok, robbantások, merényletek. Itt, négy méterre a föld alatt, távol a város zajától, a zűrzavartól – béke van.

Béke van, kellemes levegő, télen meleg, nyáron hűvös, enyhet adó. A pincében nincsenek árfolyamok, kötvények, részvények, nem kell telefont fizetni, gázszámlát. Egy árva villanyégő elég itt a boldogsághoz. Akkor, amikor fent annyi a lakos, hogy egymás hátsóját gyalulják szakmányban, végre egy hely, ahol egyedül lehetsz. És – ami nem kevés – a lehető legjobb társaságban. Kéj cikázik végig a testeden, amikor beilleszted a pincekulcsot a zárba, arcod úgy csillog, mint a bordélyházi rézkilincs, amikor belépsz a bolthajtásos szentélybe. Ötvenes, huszonötös ballonokban fanyar borok sorakoznak a masszív polcokon, illatos almák, sárguló körték a faládikókban, gondosan újságpapírba csomagolt vagy homokba bújtatott kandi zöldségek, sárgarépa, petrezselyem, zeller, hordónyi savanyú káposzta, csábosan kínálkozó, kampókon lógó hagymakoszorúk, Rachel zsákokban szelíden pihenő krumpli. Egyszóval megvan minden, ami a felhőtlen nyugalomhoz kell. Itt a nehéz nap után fellélegezhet a halandó. Nincs az a bánat, nem létezik az a bú, ami itt el ne tűnne, amikor végre leülhetsz egy pohárka bor mellé. Me’ mi kell az embernek? A földi pálya után jó száraz sírhely, közel a vízcsaphoz, szép kilátással. A földi pálya idején pedig kellemes, száraz pince, közel a borokhoz. Itt nem fog az átok, itt nem létezik harag, nincs haragos. Ide nem toppan be a postás, a koromseprő, nem kéregetnek a szemetesek ünnepek előtt. A családi seb itt begyógyul, a horzsolódások egyszerűen eltűnnek, lekopnak, nem reszket a gyomor, nem fáj a fej. Itt a hőmérő méri az időt meg a szaporodó csikkek a konzerves dobozból rögtönzött hamuzóban. Csupa jókedv van, csupa vidámság, csupa mosoly. Itt kellemes a munka is, ünnep a munka. És nincsen nap – ne is legyen – pince nélkül. Mert mindig kerül valami, amiért le kell oda menni. A jó férj, a gondos családapa pedig szívesen teszi. Ha zöldség nincs, akkor télen mit tesz a húslevesbe az asszony? Ha hagyma nincs, ha káposzta nincs, ha gyümölcs nincs – nem kellemes állapot. De van. Csak leugrasz a pincébe, és máris ott van, nem kell a piacra menni érte. A pince nem csak a feltöltődés, a meditáció helye, hanem intő ujj, kötelesség is. Me’ ha nincsen gondja a gazdának arra, hogy rendszeresen átnézze az almákat, a zöldségeket, és kidobja a romlottakat, kiszedje a krumpliból a rothadásnak indulókat, akkor megette a fene az egészet. Az nem is igazi gazda és férj. Az olyan nem érdemli meg, hogy pincéje legyen, aki sajnálja az időt és az energiát, akinek nem öröm a pincébe lemenni, nem öröm ott lenni a nyugalom eme fel nem szentelt templomában. Nem hiszem, hogy akadna jobb hely a világ dolgainak nyugodt megtárgyalására. Mondjuk egy másik családapával, egy másik pincés gazdával. Összevetni a jót a rosszal, megbeszélni a dolgok állását a tőkékből készült, súlyos ülőalkalmatosságokon, miközben a fanyar bor ott gyöngyözik a cserefa asztalon. Itt nincs olyan, hogy nem szolgáljuk ki, uram, mert így meg úgy. És hogy menjen szépen haza, mert otthon várják. És az sincs, hogy reggel kilenc előtt vagy éjfél után ne adnának alkoholt. Ide bármikor bejöhetsz, leveszed a slagot, be a korsóba, és máris ott van a fenséges nedű, amire vágytál. És ha egyedül vagy, az se baj, hiszen meditálásra is a legjobb hely a világon a pince. Itt születnek az igazán mély értelmű gondolatok, itt pattannak ki a legjobb ötletek. Az a cél, amit itt tűzöl ki magad elé, tuti, hogy megvalósul. És nem mellékes az sem, hogy a feleségek is sokkal boldogabbak, hiszen kedvükre nézhetik kedvenc szeriáljukat a tévében, nincs állandó ütközés, egymásba botlás, nincs sértés, se sértődés. Me’ tudják, hogy értük van minden. Ha ünnep van, ha vendég jön, ha a család megy valahová látogatóba, ha az autószerelő, a szobafestő dolgozik nálatok, elégedetten tapasztalják, hogy a gondos férj bort csinált, finom itala van, szereti mindenki, és nem is akármilyen ital az, hanem olyan, amely a gazda állandó simogató tekintete mellett vált igazán finommá, igazi nemes borrá. Sajnos – hah, kaján halál! – nem szokta megérni az egy esztendőt. Július, augusztus már az ínséges hónapok közé tartozik. A korsók kiürülnek, a zöldségek, a savanyú káposzta elfogy. A pince takarításának időszaka, a hordómosásé következik. Fantáziátlan dolgok. Ilyenkor nem igazán érdemes pincébe járni, a pincének is kell ennyi szünet, hogy picit ő is hibernáljon, hogy erőt gyűjtsön, hogy felkészüljön az őszre, amikor ismét kezdődik minden elölről. És ez alatt az idő alatt, a nyári szezonban, a gazda átteszi székhelyét a garázsába, ahol jókedvűen sikálhatja, kopácsolhatja autóját. Egy-egy korty köményes mellett még a munka is jobban megy, csillogó arccal, hullafáradtan érkezik haza. Amikor már alszik a család. Másnap egy új nap jön, aludni kell. És színes pincékről álmodik, ahol otthon érzi magát, ahol regenerálódik a test és a lélek, és feltelik a szű örömmel.